Épített értékek, értékes épületek a Katolikus Rádió műsorában

Kultúra – 2022. szeptember 15., csütörtök | 12:00

A szegedi Landesberg-palota átriumában kezdődik a Magyar Katolikus Rádió Architek-Túra című műsora szeptember 16-án 16 óra 4 perckor. A 111 éves épületet a szegedi szecesszió mestere, Magyar Ede tervezte a gazdag zsidó aszfalt- és cementgyáros, Landesberg Mór számára.

Az 1879-es nagyárvíz utáni újjáépítési munkálatoknak köszönhetően nyerte el Szeged ma is látható arculatát. Az újraparcellázott telkekre a város vagyonos polgárai magán-, illetve bérpalotákat építtettek, de új közintézmények is születtek. A századforduló uralkodó stílusa a szecesszió volt, számos palota épült fel ennek megfelelően.

A Landesberg-palota építkezése 1911 nyarán kezdődött az akkori Szentgyörgy utca 10. szám alatt, és Magyar Ede tragikus halála miatt kollégája, Takács János vezetésével fejeződött be egy évvel később.

Ezek azonban pusztán a számok és adatok. Marton Árpád műsorában életre kel a ház egy gimnazista fiatalember, Hitri Egon segítségével, aki úgy döntött, hogy felkutatja annak az épületnek a történetét, amelybe beköltözött. A munkája nyomán született háztörténeti kiállítás alapja levéltári kutatás; emellett több felhívást is tett az interneten, melyre jelentkeztek egykori lakók, vagy éppen a házzal szemben dolgozó férfi úriszabó lánya. Továbbá mesélt neki az építtető dédunokája, Lányi Pál, akinek édesapja még a Landesberg-palotában született. A háztörténeti kiállítás megnyitójára egykori lakók is eljöttek, akiket szintén hallhatnak a Katolikus Rádió hallgatói az Architek-Túrában, amelyből megismerhetjük a család történetét, milyen titkokat, történeteket, viharokat éltek meg ezek a falak, és kiderül az is, hogyan zajlott az 1980-as években egy szegedi polgári palota udvarán egy disznóvágás.

Architek-Túra a Magyar Katolikus Rádióban szeptember 16-án 16 óra 4 perckor.

A műsort a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Forrás és fotó: Magyar Katolikus Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria