Felépíteni „egy vidám templomot” – Matisse vence-i kápolnája

Kultúra – 2022. október 3., hétfő | 11:56

Igen, ez a kápolna Matisse-é, illetve a híveké, akik templomba járnak. A Szépművészeti Múzeum most még látható nagyszabású Matisse-kiállításáról korábban már részletesen írtunk, de muszáj még néhány szót ejtenünk a mester Vence-ban, a francia délen lévő kápolnájáról.

Ilyen jellegű modern egyházművészeti alkotás ma sem sok születik. Érthető, hiszen hozzászoktunk, hogy a hagyományok útján haladjunk, és nehezen viseljük a változást, pláne, ha az a modernizmushoz kötődik. Mindig könnyebb elfogadni a realizmus talaján született műveket, mint az elvontakat, a néha csak jelzésszerű felvillanásokat. Ám ne felejtsük el, hogy a reneszánsz vagy akár a barokk művészei is fantáziáltak, amikor az evangélium fontos részleteiből merítettek. Hiszen ők sem tudták, hogy néztek ki az apostolok, mégis elképzelték, és a képzőművészet nyelvén megformálták őket a hívek és a művészetkedvelő közönség számára. Persze, tegyük hozzá, hogy kinek mi tetszik, az ízlés dolga, így erről nem lehet és nem is érdemes vitatkozni. A vence-i Rózsafüzér-kápolna azonban jó példa arra az együttműködésre, ami a történetesen Matisse közelében élő domonkos apácák és a festő között létrejött. 

„Öregember nem vénember” – szoktuk mondani, és az állítás most is igaz. Matisse már közel járt a nyolcvanhoz, amikor belefogott a kápolna tervezésébe. Tegyük hozzá mindjárt, hogy a nagyszerű Bráda Tibor festőművész is nyolcvanas, és manapság is dolgozik. Nemrégiben az ő tervei alapján készültek el a dunaújvárosi Krisztus Király-plébániatemplom hatalmas, színes, festett üvegablakai. (Éppen lapzártánkkor érkezett a megdöbbentő hír a művész haláláról.)

Matisse súlyos bélműtétje után, 1941-ben költözött Nizzába. Ápolásra szorult, gyakran ágyban festett, és nemritkán tolószékben közlekedett. Sikerült rátalálnia a breton származású Jacques-Marie nővérre, aki életét a betegek szolgálatának szentelte. A hölgy nemcsak ápolóasszisztensként dolgozott nála, hanem időnként a modellje is volt. Nizzától nem messze fekszik Vence, Matisse 1943-ban költözött át ide, és a Le Rêve nevű villában lakott. A szemközti épület a domonkosok rendháza volt, Jacques-Marie nővér, eredeti nevén Monique Bourgeois, akkor még Benedek-rendi novíciaként éppen itt szolgált. A művészetszerető apáca maga is jól rajzolt. „Egy szép napon a mester véletlenül megpillantja Jacques nővér néhány rajzát; finom, nőies rajzok, a dominikánusok üvegablakának tervei. A festő kíváncsisága felpezsdül, együtt rajzol volt ápolójával és modelljével; bizonyára ekkor születik meg a terv – a talán régóta álmodott, dédelgetett –: felépíteni egy kápolnát – »egy vidám templomot« –, amely olyan lenne, mint ő maga: örömet ünneplő, üde, fényességes, minden hívő vágyát, nyugalmát lelné meg falai között. És ez az egyensúly, a nyugalom művészetét – Henri Matisse-t, aki egykor itt élt a földön, s ezt az üzenetet – az Evangéliumot – hozta felebarátainak. 

A terveket egy építész segítségével veti papírra 1947-ben. A dominikánus nővérek vence-i kápolnája tizenöt méter hosszú, tíz méter széles, enyhén L alakú. Berendezései, díszei, képei, ablakai az épület valamennyi tartozékával, de még a papi talár is Matisse munkája. Négy esztendő kemény, boldog küzdelme: »Úgy érzem magam, mint a harcra kész bokszoló, akinek azt mondják: lassan a testtel, öregem, várj türelemmel, majd két hónap múlva (számomra ez bizony hét hónap), de vajon mit is tehetnék közben – legfőképp, amikor már nyolcvanéves vagyok, és utolsó erőimet e fontos munkának szentelem?«” (Részlet Román József: Matisse – Szemtől szemben című életrajzi könyvéből; Gondolat Kiadó, Budapest, 1975)  

Matisse nyolcvanadik születésnapját egy nagy gyűjteményes kiállítással ünnepelték meg Párizsban. A kápolnában végzett munkájáról hitvallásszerű sorokban emlékezett meg, ebből idézünk most néhány gondolatot: „A kápolnában az volt a legfőbb célom, hogy létrehozzam a fény és a szín egyensúlyát a fekete-fehérrel rajzolt falak segítségével. Ez a kápolna számomra egy munkában eltöltött élet kiteljesedése; őszinte és óriási erőfeszítés – valóságos kivirágzás. Ezt a munkát nem én választottam, hanem utam végén a sors engem választott ki erre a munkára: én tovább folytatom utamat, amerre kutatásaim vezetnek; ez a kápolna alkalmat ad arra, hogy összegezzem és rögzítsem kutatásaim eredményét. Érzem, munkám nem lesz haszontalan, és fennmaradhat egy művészeti korszak kifejeződéseként; ez a korszak talán túlhaladott – noha ebben nem hiszek. De ezt lehetetlen megjövendölni új művészeti mozgalmak előtt. Az esetleges tévedések egykor maguktól elenyésznek majd az emberi érzelmek e kifejeződésétől. De megmarad az az eleven rész, amely összekapcsolhatja a művészeti hagyományok útját a jövővel.” 

A vence-i kápolna négy év kitartó munkája révén készült el. 1951-ben avatták és szentelték fel, de Matisse a betegsége okán nem volt jelen a ceremónián. Az épület ma is áll, belső díszítése egyedülálló. A Szépművészeti Múzeum kiállításán az üvegablakok hatalmas makettjét nézhetjük meg. 

Jacques-Marie nővér 2005-ben halt meg, és Vence-ban temették el.

Az Henri Matisse – A gondolatok színe című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban október 16-ig látogatható.

Szerző és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. szeptember 25-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria

A kápolna belülrőlMatisse ágyban dolgozikMatisse a vence-i Rózsfüzér-kápolna makettjén dolgozikMatisse Jacques-Marie nővérrel 1953-banMatisse Szent Domonkost rajzolja 1949-ben