Fila Béla: A hetedik szoba küszöbén

Fila Béla látta, hogy az emberek hogyan élnek a világban, többségük nem követi a kereszténységet, de vallotta, hogy kereszténynek lenni mindig azt jelentette: szembeszegülni a világ szellemével. A keresztény ember határozott.

Szomorú, de az emberek gyakran képtelenek dönteni; menekülnek a felelősség, a valami vagy valaki melletti végérvényes elköteleződéstől. Az egész életet játéktérnek tekintik, ahol különböző lehetőségek vannak. Mivel az élet esetleges, ideiglenes, gyorsan változó, nem hiszünk az örökre érvényes igazságokban. A keresztényeknek szembe kell szegülniük ezzel.

„A keresztségben ellene mondasz a gonosznak, a világ szellemének, amely csak ennek a földi életnek a törvényei szerint akar élni, de ha nem küzdünk ellene, akkor nem vagyunk keresztények.” Fila Béla fölteszi a kérdést: mit jelent számunkra, hogy Krisztus feltámadt a halálból? Azt, hogy létezik olyan szeretet, amely erősebb a halálnál, áttöri a halál falát. Az igény megvan bennünk a szeretetre, de sokan nem hisznek már ebben. Mivel azonban Krisztus szeretett bennünket, és megvalósította az önfeláldozó szeretetet, nem tagadhatja le senki, hogy igenis lehet építeni az ilyen szeretetre.

A mi életünk is attól függ, hogy milyen és mekkora szeretet van bennünk.

„Jézus szeretete, odaadó, végsőkig kitartó szeretete áttörte az önzés, a halál, a földi világ kereteit, és eljutott az örök életbe.” Fila professzor érdekesnek minősíti, hogy Jézust feltámadása után csak azok látták, akik ismerték és szerették. Gyakran előfordul, hogy a buszon vagy a metróban egymás mellett vagy egymással szemben ülünk egy emberrel, de csak a külsejét látjuk, a belsejét nem. Jézus láttatta magát, megnyitotta szemeiket, „s akkor meglátták, akkor megérezték, hogy ez az a földi Jézus, a keresztre feszített Jézus, aki újra él.” Jézus megnyitja a szemünket, és ha valaki felfogta, mit jelent teljes értékű életet élni, akkor egyedül Jézushoz megy, hiszen Jézus kérdésére – Ti is el akartok menni? – Péter is visszakérdez: „Uram, kihez mennénk? Egyedül neked vannak örök életet adó igéid.”

A kötet címével kapcsolatban Fila Béla emlékeztet a spanyol kármelita szerzetesnőre, Avilai Nagy Szent Terézre, aki szerint az emberi élet egy csodálatos, gyöngykristályból épült épülethez hasonlítható. E gyöngykristályban egy gyémántból faragott, rétegszerűen egymásra rakódott épület található, mert hét rétege van az emberi léleknek. A lélek legbelsejében, a hetedik ajtó mögött, a tiszta szobában áll Isten trónszéke.

A Teremtő minden egyes emberi lélek legbelsejében jelen van, titokzatosan elrejtve. Hét kapun kell keresztülmennünk, hogy felismerjük lelkünk igazi méltóságát, szépségét, és megvalósítsuk feladatunkat.

Az ember olyan különleges lény, hogy tudja, ki alkotta őt, miért van a világon, és azt is tudja, hogy mi a küldetése. Ezért igyekeznünk kell a körülményekből kiszabadulva belépni az első ajtón, és haladni a középpont felé, ahol Isten titokzatosan, rejtetten jelen van. Az ember a Teremtőjével és a Megváltójával személyes kapcsolatba léphet. Szent Teréz szomorúan állapítja meg, hogy az emberek legnagyobb része nem ismeri önmagát, nem tudja, hogy kicsoda. Nem tudjuk, milyen kincsek rejlenek bennünk, és milyen nagy feladat áll minden ember előtt. Fila Béla szerint: „Az lenne a lelki élet kiindulópontja, hogy felfedezzük lelkünk nagyságát, szépségét, méltóságát, ami tulajdonképpen az Istennel, a mi Teremtőnkkel és a Megváltónkkal való személyes kapcsolatból fakad.” Ez adja az emberi élet súlyát, ami nagyon személyes, komoly feladat.

Lelkünk sebezhető. A hazugság, a csalás és az erőszak tisztátalanná teszi. Fila Béla felidézi, hogy egyszer hosszan vitatkozott egy nagyon intelligens, közeli hozzátartozójával Istenről, hitről. A rokona végül azt mondta: „lehet, hogy igazad van, de engem ez nem érdekel, mert az érdekem másképpen kívánja, mert nekem így kell gondolkodnom, és így kell cselekednem.” A dogmatikaprofesszor válaszában nem titkolta: „Ne haragudj, reménytelen eset vagy. Ha az igazság ténye ellen vétkezel, akkor menthetetlen vagy, ha jóság, szentség ellen vétkezel, menthetetlen vagy.” Fila professzor vallja: nem az a baj, hogy megbotlunk, hazudunk vagy gonoszkodunk, hanem az, hogy nem látjuk be: vétkeztünk, és nem tartunk bűnbánatot.

„Mert ha meg tudnánk újulni a feltétlen szent igazság és jóság előtt, akkor értelmet tudnánk adni ennek a nyomorultnak látszó életnek, amelyben a legnagyobbat hordozzuk: Isten szentségét, jóságát és igazságát.”

A kötet előszavát Puskás Attila teológus pap írta. Mint egykori tanítvány idézi fel Fila Béla professzor „Istentől megragadott” alakját, „Istennek átadott papi-igehirdető” személyiségét. Azt kívánja az olvasóknak, hogy a feltámadt Jézussal az emmauszi úton együtt haladó tanítványokhoz hasonló élményt éljenek át, újra találkozva Fila Béla igehirdetésével: „Nemde lángolt a szívünk, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?”

Fila Béla: A hetedik szoba küszöbén
Magyar Kurír – Új Ember Kiadványok, 2019

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír