Vétlen Baltazár

Robert Bresson filmjében szorosan kapcsolódik egymáshoz a kamaszlány, Marie és a szamár, Balthazár sorsa. Marie kislány még, amikor ő és gyerekkori játszótársa, Jacques elkönyörgik az újszülött szamarat a gazdájától. Később Balthazár elkerül tőlük, majd a már felserdült Marie-hoz tér vissza, miután egy szénásszekeret beborít az árokba, s a dühös parasztok megkergetik. Balthazár szamár emlékezetében mintha örökre megmaradna Marie-ék otthona, nem tud elszakadni a lánytól. Ezt követően igavonó lesz Marie apjánál, majd ételhordó egy középkorú kereskedő házaspárnál. Ő lesz az alkoholista csavargó, Arnold kísérője, aztán zseniális fejszámoló a cirkuszban, később az idős, kopasz gazda gabonát őröltet vele, végül visszakerül Marie-hoz. Szeretetet egyedül csak tőle kap, s pillanatokra a még gyermek Jacques-tól.

Balthazár éppúgy kiszolgáltatottja az erőszaknak, az emberek gonoszságának, szadista hajlamának, mint Marie és az apja. Időnként fájdalmasan felbőg, kifejezve, hogy szenved a bántalmazásoktól. Balthazár ott van Marie életének minden sorsdöntő pillanatában. Ő az, aki körül Gérard kergeti a tőle először menekülni akaró lányt. Balthazár többször is tehetetlenül tűri, amikor Gérard gonoszkodik vele, üti-rúgja. Ahol Balthazár jelen van, ott előbb-utóbb Marie is feltűnik.

Gérard fiatal fiú, talán ha húszéves lehet. Tekintete hideg, s mintha mindig mosolyogna, de ez nem a közvetlenség, nem a jókedv, hanem a gunyoros világmegvetés kifejezése. Gérard az ördögöt, a gonoszt személyesíti meg a filmben. Minden tette a rosszra irányul, rombol, pusztít, mindenkit becsap, de nem hazugság révén -- egyszerűen a személyiségéből fakad, hogy az emberek hisznek neki. Követői is vannak, néhány hozzá hasonló korú fiú. Az ő tettüket is a gonoszság irányítja. Olajat öntenek az országútra, és szadista örömmel nézik, ahogy a gépkocsik megcsúsznak, megpördülnek maguk körül. Gérard időről időre megfúj egy kürtöt, amellyel maga köré gyűjti a társait: az ördög és démonai találkoznak. 

Gérard-ral ellentétben Marie apja ártatlan, áldozatkész ember. Tanító, de már régóta nem gyakorolja a hivatását, helyette gazdálkodik. Egy könyvből tanulja meg, hogyan kell, s büszke erre. Bízik abban, hogy boldogulni fognak. Marie apja nem hisz Istenben, a szentmisén is csak a lány és az anyja vannak ott. Egy ateista, jézusi lelkülettel – talán így lehetne jellemezni őt. Marie-ék Jacques szüleinek a birtokán élnek. Jacques apja nem akar abban a házban lakni, ahol meghalt a kislánya, ezért a birtokot Marie apjára bízza. Felhatalmazza, hogy nyugodtan gazdálkodjon, semmiről nem kell elszámolnia. Az emberi irigység és féltékenység azonban közbeszól. Marie apját igaztalanul megvádolják azzal, hogy fát adott el Jacques apjának tudta nélkül, s ebből nagy haszonra tett szert. Ez szemenszedett hazugság, ennek ellenére bírósági ügy lesz belőle. Marie apja azonban büszke lélek, s annyira megbántódik ezen, hogy még a neki segíteni akaró Jacques-ot is elzavarja.

Később belebetegszik abba, hogy egyetlen leánya összeállt Gérard-ral. Marie apja képtelen elviselni a világ gonoszságait, és a maga sajátos módján harcol ezek ellen. Nem erővel, hanem elzárkózással. Begubózik, megőrzi a tisztességét és becsületességét, de mivel mindenkit az ellenségének tekint, azokat is elűzi maga mellől, akik segíteni tudnának neki. Ezért a hitelezők az egész kis vagyonkájára ráteszik a kezüket. Ahogy Marie mondja: „Mi szegények vagyunk. A ház, a kert nem a mienk. Apám garasait elvitték a hitelezők.” Az idős, kopasz gazdálkodó, aki mindenben az ellentéte Marie apjának, így válaszol: „Mert a feddhetetlenséget, becsületet tartotta a legfontosabbnak. Kötelezettség és adósság lesz az élete. Miért? Hogy végül senki se tartsa ártatlannak.” A világ ilyen, nem bírja elviselni, ha valaki becsületes és tiszta, s ha egy jó lélek tönkremegy, környezetén nem az irgalom és a szánalom érzése kerekedik felül, hanem a kárörvendezés. Az idős, kopasz gazdálkodó elégedett az életével. Büszkén hangoztatja Marie-nak: „Se kötelezettségem, se adósságom. Szabad vagyok. Önmagamnak tartozom. Azzal, ami a javaimat, hasznomat szolgálja. Az élet nagy vásár, ahol a szó felesleges, mert a pénz beszél. Megfizetem az embereket, hogy szabad legyek tőlük. Sokat megengedhetünk magunknak, és tekintélyünk nem szenved csorbát.”

A földi világban nem számít más, csak a gazdagság, a pénz, s ez a tekintéllyel is együtt jár. Akinek pénze van, annak hatalma is, és bármit megtehet. Az idős gazdálkodó befogadja a zuhogó eső elől menedéket kereső Marie-t, azonban visszaél a lelki és testi kiszolgáltatottságával, és a magáévá teszi. Nem erővel, csak kihasználva a helyzetet, azt, hogy miután Gérard eltaszította magától, az önkéntes száműzetést választó Marie menekülni akar, maga sem tudja, hová. Szeretetre, valódi társra vágyik.

Robert Bresson filmje azt sugallja, hogy sorsunk eleve elrendelt, a szabad akaratnak nincs jelentősége, a determináltság korlátai közé vagyunk szorítva. Az egyetlen bizonyosság, hogy a gonosz hatalma rendkívüli, szinte korlátlan -- bármit megtehet, szabadon rombolhat, pusztíthat, tönkreteheti a szépet, a jót, az embernek nincs esélye harcolni ellene. A világból hiányzik az értünk, bűneinkért kereszthalált halt, majd feltámadt és mennybe ment Jézus Krisztus irgalma. Áldozata azonban megjelenik Marie, az apja és egy állat, Balthazár alakjában. Az ő kiszolgáltatottságukkal áll szemben a világ kíméletlensége, élén az ördögi Gérard-ral, akinek hatalma ellen semmit sem tehetünk. 

Bresson filmjében Isten csak szavakban van velünk, a valóságban az ördög hatalma uralkodik rajtunk. A kegyelem lehetősége csupán a vágyainkban, a hitünkben él, Isten magunkra hagyott minket és a világot. Jézustól tudjuk, hogy e világban az ördög a fejedelem, de Bressonnál hiányzik a megváltás reménye, az, hogy létezne egy másik, szeretet vezérelte ország is. A pap vigasznak szánt szavai, melyeket Marie haldokló apjához intéz, nem jutnak el a szívünkhöz.  A világot a nyers érdek és a pusztítás vágya uralja, s e két törekvés nem hozhat mást, csak szenvedést, halált. Nincs feloldozás, nincs remény, mert hiányzik a legfontosabb, az isteni irgalom. Jézus Krisztus megváltott bennünket, de a film alapján egyértelmű, hogy továbbra is mindannyian megváltásra szorulunk. Isten szeretete a poklot is körülöleli, de ha az ember nem reagál erre a szeretetre, marad a pokolban.

(Vétlen Balthazár: Francia–svéd filmdráma, 95 perc, 1966. Kiadta és forgalmazza: Etalon Film Kft.)

Fotó: Imdb.com

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. február 25-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.