Fődíjat nyert „Az év háza” pályázaton a budapest-vizafogói plébániatemplom

Kultúra – 2018. október 3., szerda | 15:12

„Az év háza” versenyen középület kategóriában a Berecz Tamás és Batári Attila építészpáros tervei szerint felújított budapest-vizafogói Tours-i Szent Márton-plébániatemplom nyerte el a fődíjat. Hagyományosan október első hétfőjén, az építészet világnapján, idén október 1-jén adták át a díjakat.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége által kiírt pályázatra idén huszonhárom nevezés érkezett. Most először osztottak ki két fődíjat; családi ház és lakóépületek kategóriában Kovács D. Barnabás építész vehette át az elismerést Dörgicsére tervezett nyaralóépületéért.

Az 500 ezer forint pénzjutalommal járó fődíjat középület kategóriában a templomrekonstrukció azzal érdemelte ki, hogy „a szerzőpáros alapos munkával felderítette az építész eredeti szándékát, és szellemiségének mély átérzésével, új művet létrehozva rekonstruálta azt”.

„A nyolcvanas évek elavult szerkezeteinek cseréjén túl átértelmezték a szakrális teret, valamint a belső közlekedés és a harangtorony szellemes és szerves, dramaturgiailag feszes kialakításával, magas szintű társművészeti teljesítménnyel újrafogalmazták a templomot” – méltatta a munkát Dévényi Sándor, a Magyar Művészeti Akadémia egykori alelnöke, „Az év háza” pályázat bírálóbizottságának elnöke, aki idén ötödik alkalommal töltötte be e tisztséget.

Részt vett a pályázatok bírálásában Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke; Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke és Szoják Balázs építész, „Az év háza” díj kurátora is. A zsűri tagja volt továbbá Tóth Balázs és Tóth Elek építész, valamint a 2017-ben Ybl Miklós-díjban részesült Bata Tibor, Demeter Nóra, Kovács Csaba, Varga Csaba és Vonnák Jánosné Tanos Márta.

A pályázat újraindításának 10. évfordulója alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával kiadták A kortárs magyar lakóépület-építészet tíz éve – Az év háza pályázat 2008–2018 című könyvet.

A felújított budapest-vizafogói Tours-i Szent Márton-plébániatemplomot 2017. szeptember 23-án Erdő Péter bíboros, prímás áldotta meg.

Forrás: MTI

Fotó: Thaler Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria