Francia barokk zenei ritkaságok szólalnak meg Pannonhalmán

Kultúra – 2021. augusztus 29., vasárnap | 15:04

A 18. század vége óta nem lehetett élőben hallani azokat a zeneműveket, amelyek szeptember 3-án, 19.30-tól csendülnek majd fel a Pannonhalmi Főapátság bazilikájában. De vajon hogyan kerülnek világhírű haute-contre (magas-tenor) énekesek Pannonhalmára, és ki volt a méltatlanul elfeledett Gervais?

Vashegyi György, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapítója és karnagya, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke irányításával már tíz éve zajlik az együttműködés a Versailles-i Barokk Zenei Központtal. Szakmai támogatásukkal számos lemezfelvétel és előadás jöhetett létre. Köztük az egyik legsikeresebb Gervais Hypermnestre című operájának 2018 őszén, a MÜPA-ban történt előadása volt.

Charles-Hubert Gervais (1671–1744) a Lully és Rameau közötti generáció egyik legfontosabb francia szerzője, szinte teljesen elfelejtett, de óriási jelentőségű alkotó. A 18. század eleje kiemelkedő francia zeneszerzőjének műveit 2020 őszén tervezte Vashegyi György először megszólaltani a Zeneakadémián, de a pandémiás helyzet ezt sajnos megakadályozta. A karnagy már az ezt megelőző évben felvázolta egy pannonhalmi, szintén a Gervais-életműre építő zenei rendezvény ötletét, amire a főapátság örömmel mondott igent.

A Versailles-jal együttműködésben tervezett, lemezfelvétellel egybekötött zenei „projekt” nem más, mint Gervais háromszáz éve elő nem adott nagy motettáiból egy szép választék (többek között: Magnificat, In convertendo, Cantate Domino) bemutatása. Ezek a nagyszabású zsoltárfeldolgozások nem kötődnek szorosan a liturgiához, mert sokszor világi helyszíneken adták őket elő. A zenetörténet viszont megjegyzi, hogy az volt az igazi dicsőség, ha a versailles-i királyi kápolnában is megszólalhattak az alkotások.

Szeptember elején ugyan nem egy királyi kápolnában, de egy szintén történelmi és spirituális helyszínen, a Pannonhalmi Főapátság Szent Márton-bazilikájában lesz hallható a francia barokk e különleges zenéje, a zenekart, kórust és szólistákat is felvonultató „nagy motetta”. A zenei élményt a helyszín teszi igazán egyedivé, ahogy Vashegyi György megfogalmazta: „egyszerre zenei és spirituális élmény, hiszen a motetta alapvetően a zsoltárirodalomra építő zenei műfaj”.

Az előadás további érdekességeket is kínál. A többszólamú zeneművek éneklése ugyanis különleges hangszínt, az úgynevezett haute-contre-t (magas-tenort) és magas szintű énekművészi képzettséget kíván. A színvonalas zenei produkció érdekében ezért Pannonhalmára érkezik a három francia haute-contre énekes közül kettő: Mathias Vidal és Cyrille Dubois.

A hat nagy motettát most hangfelvételen rögzítik a világhírű szólisták közreműködésével. A lemez várhatóan 2022-ben jelenik meg a Glossa Music gondozásában.

A koncertről bővebb információ ITT olvasható.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria