Giulia Eli Folonari: A kottát a mennyben írták – Ötven év Chiara Lubich mellett

A nyolcgyermekes, gazdag olasz borkereskedő családból származó, közgazdász végzettségű Giulia Eli Folonari ötven éven át titkára, sofőrje, de elsősorban fokolártársa volt Chiarának, ezért olyan emberi közelségből ismerte, mint csak kevesen. Az interjúkötetben az olasz Citta Nuova két munkatársa, Oreste Paliotti és Michele Zanzucchi kérdéseire válaszol. Rengeteg apró részletet ismerhetünk meg Chiara életéből, a Fokoláre mozgalom indulásáról, történetéről. A cím utalás arra, hogy Chiara Lubich úgy érezte, „Valaki más irányítja őt”, és gyakran mondogatta: „A kottát a mennyben írták. Nekünk itt a földön kell játszanunk belőle.”

A Fokoláre mozgalom ma már 180 országban van jelen, szimpatizánsainak száma több millió. Giulia Eli Folonari isteni kalandként élte meg a Chiara mellett eltöltött fél évszázadot. A Fokoláre alapítója megtanította őket arra, hogy bízzák Jézusra azokat, akikkel kapcsolatba kerülnek, biztos, hogy gondoskodni fog róluk, hiszen mindnyájukért az életét adta. Bemutatja Eli Chiara családját is: az édesanyja hithű katolikus volt, az édesapja szocialista; Gino, a legidősebb gyermek, az egyetlen fiú kezdetben elkötelezett katolikus, majd idealista kommunista. Nagyon eltérő természetük ellenére a család összetartó volt, egyetértésben éltek, segítve egymást. Chiara sokféleképpen kimutatta szeretetét a családja iránt, de isteni szinten is hordozta a családi lelkületet: ez volt a názáreti család, az „ideális” családmodell, ahol Jézus lélekben mindig jelen volt.

A fentiekből látható, hogy Isten már gyermekkorában előkészítette a párbeszédre Chiarát, aki a vallásközi találkozókon mindig azt kereste, mi az, ami összeköt a különböző vallások tanításában, ezért a többiek – a zsidók, muszlimok, buddhisták, hinduk – úgy érezték, megérti őket. A párbeszédet a nem hívőkkel kezdte, folytatta a vallásközi, illetve az ökumenikus párbeszéddel, elérkezve végül a Katolikus Egyházhoz. Ezeken a fokozatokon keresztül törekedett a tökéletes egység megteremtésére. Chiara szinte a lehetetlenre vágyott, hogy egy új, az evangéliumra épülő társadalom jöjjön létre. János evangélista nyomán vallotta, hogy Isten a szeretet, az Urat pedig úgy szerethetjük legjobban, ha megtesszük akaratát.

Giulia Eli Folonari visszaemlékezéseiből kiderül, hogy Chiara lépésről lépésre építette fel a Fokoláre mozgalmat, a Szentlélek sugallatainak megfelelően. Nagyra értékelte a szenvedést; a betegek, szegények, a társadalom perifériáján élők voltak számára a legkedvesebbek. Kincsnek érezte őket, hiszen ők konkrétan fel tudtak ajánlani valamit Istennek, tovább lendítve ezzel a mozgalmat. Chiara gyakran hangoztatta: „Jézus a megváltásunkkor csodát tehetett volna, bármit meg tudott volna tenni: hiszen Isten volt! Miért választotta mégis a keresztet? Hogy megtanítsa nekünk a fájdalom értékét.”

Eli szerint Chiara Lubich élete versenyfutás volt, hogy megvalósítsa Isten akaratát, „ami természetszerűleg mindig új, sohasem statikus.” Chiara ebbe a mindig építkező dinamikus életbe bevonta munkatársait, igényelte, hogy szabadok legyenek a fölösleges dolgoktól és mindig készen álljanak szeretni. Egész élete „prófécia” volt, ha Isten sugallatára megsejtette, mit kellene tennie, belevágott a dologba akkor is, ha a többiek szerint kockázatos lépés volt. Egyszer azt mondta: „Én követem Istent, igyekszem megérteni, mit akar Ő, a többiek, ha akarnak, jöjjenek utánam.”

Giulia Eli Folonari úgy véli: Chiara egész élete, ahogy minden alapítóé, az örömök és a szenvedések, a gyümölcsök és a fáradalmak, a fény és a sötétség, a „szülési fájdalmak” és Isten műve látványos növekedésének váltakozásából állt. Ő is megtapasztalta a „lélek éjszakáját”, mint a 16. században élt kármelita szerzetes, költő, Keresztes Szent János, akinek művei kedvenc olvasmányai közé tartoztak. Ez tulajdonképpen egy olyan erős fény a léleknek, mely rávilágít a személy minden hibájára, hiányosságára Isten tökéletességéhez vagy ahhoz az elképzeléshez viszonyítva, amit Isten eredetileg elgondolt róla, amikor megteremtette. Ezért a lélek éjszakáját élő személy olyan méltatlannak érzi magát, olyan súlyosnak látja hibáit, hogy távol érzi magát Istentől olyannyira, hogy lehetetlennek érzi az üdvözülést is. Élete egy szakaszában Chiarát megkísértette a gonosz, el akarta hitetni vele, hogy egy nem létező világot talált ki maga köré, „illúzió csak ez a te Szeretet-Istened, a testvérek iránti szeretet, a kölcsönös szeretet”. Chiara azonban, Isten kegyelméből legyőzte a kísértéseket, rátalálva az igaz szeretetre.

Giulia Eli Folonari a Szentlélek karizmáját tartja legfontosabbnak mindabból, amit Chiara hátrahagyott az Egyház és az emberiség számára. Kiemelkedően fontos, hogy megértette és megvalósította Jézus szavait: „Ahol ketten vagy hárman egyek az én nevemben, én ott vagyok közöttük” (Mt 18,19). Eli szerint ez új lehetőség arra, hogy Jézust bevigyük a társadalomba. Ugyanilyen lényeges a kereszten elszenvedett fájdalom, ami azt mondatja Jézussal: „Istenem, Istenem…” (uo. 27,46)

A Fokoláre mozgalom megalapítójának ötven éven át közeli munkatársa figyelmeztet bennünket: hinni kell, hogy Isten a szeretet, tanúskodni kell róla és bemutatni a világnak, hogy Chiara ideálja igaz és folytatódik. „Bátran haladnunk kell előre.”

Giulia Eli Folonari:
A kottát a mennyben írják – Ötven év Chiara Lubich mellett
Új Város Kiadó, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír