Gyökössy Endre: Lukács örömhíre

A Szent Gellért Kiadó Gyökössy Endre halálának 25. évfordulójára emlékezve adta ki a könyvet, mely ötvenöt elmélkedését tartalmazza a harmadik evangéliumról. A református lelkész emlékeztet rá, hogy egy ókeresztény legenda szerint Lukács festő volt. Egy spanyol katedrálisban van egy festmény Máriáról, állítólag ő festette. Az biztos, hogy Lukács leírásai szinte festményszerűek. A 7. fejezet, amikor Simon farizeus meghívja Jézust vacsorára, és ott megjelenik egy bűnös asszony, festői színekkel van leírva, ugyanígy a karácsonyi történet is. „Ezt klasszikusabban, szebben, színesebben leírni, mint Lukács, szinte lehetetlen.”

Gyökössy Endre sorra veszi Lukács evangéliumának jellemző jegyeit: történelmi érdeklődés jellemzi; a pogányok számára írt evangélium; Jézusról olyan dolgokat gyűjt össze, amiket a többi evangélium nem. Úgy mutatja be a Megváltó életét, mint egy nagy imádkozóét. Jézus imádkozik a megkeresztelésekor, a farizeusokkal való összeütközése előtt. Amikor kiválasztja a tizenkettőt, az egész éjszakát átimádkozza. Imádkozik a megdicsőülésnél, a hetven tanítvány visszatérése után, végül a kereszten. Ez az evangélium az asszonyok, a szegények, az irgalmasság, a magasztalás, az öröm evangéliuma. Ki volt hát Lukács? – teszi fel a kérdést az elmélkedések szerzője. Válasza: „Jó történész, pontos ember. Önzetlen, áldozatkész.” Amikor Pál apostol római fogságba került, egyedül Lukács ment vele, vállalta a „rabszolgaságot”.

Gyökössy egyenként elemzi Lukács evangéliumának különböző fejezeteit, és mai történetekkel vonja párhuzamba azokat. A Jézus a viharban résznél figyelmeztet bennünket: hatalmas különbség van, hogy a hitünkben hiszünk-e, vagy a hitünk tárgyában, Jézus Krisztusban. Ha csak a saját hitünkben, akkor elegendő, ha elkezd fújni a szél, ha megmozdul alattunk kicsit a talaj, és máris törékennyé válik a „picurka” kis örökölt hitünk. Egy fiatalember elmesélte neki: egy napon vesztette el a munkahelyét, és menyasszonya szerelmét, aki másba szeretett bele, ezért szakított vele. A fiú a Ferenciek teréről „letántorgott” a Duna-partra, leült a lépcsőre, oda, ahol már föl-fölcsapott a víz a lábára. Kétségbe volt esve, már hinni sem tudott. Eszébe jutott az öngyilkosság. Ahogy rámeredt a Duna habjaira, meglátott valami nagyon pici dolgot kapálózni a vízben. Egy darab papírral kihalászta: egy katicabogár volt. A fiatalember a kezébe vette, és addig fújta, míg meg nem száradt. A katicabogár párszor körbesétált a tenyerén, majd elröpült. A fiú számára ekkor megvilágosodott: „… én nem a Duna partján ülök…, hanem az élő Isten tenyerén! Az a szellő, ami itt fúj, hátha Isten Szentlelke, sőt biztos az!... én a Duna partján jutottam élő hitre, mert akkor már tudtam, hogy rajta vagyok az élő Isten tenyerén. Csönd és béke lett bennem… Elindultam, és biztos voltam benne, hogy aki bennem van, megmutatja a holnapot, a holnaputánt, és velem van és velem lesz mindhalálig.”

A „könyörülő” szamaritánus története című részen elmélkedve Gyökössy Endre bizonyos benne, hogy voltak problémái az irgalmas szamaritánusnak. Lehet, hogy üzletet kötött, ha sikerült, az volt a gondja, ha nem, akkor az. Neki is lehetett felesége, gyermeke, természetes, hogy adódtak gondjai, „de szinte biztos vagyok abban, hogy amíg a vérében fekvő emberrel bajmolódott, elfelejtette azokat. Magára már nem jutott idő, és azt hiszem, hogy nemcsak a bajba jutott emberrel, hanem önmagával is jót cselekedett, mert közben ő maga is gyógyult, oldódott a görcseiből”. A református lelkész megemlít egy „kedvesen, derűsen idősödő” lányt, akinek borzasztó nehéz élete volt, rengeteg lelki csapás érte, érthető lenne, ha szüntelenül ezek körül pörögne, kínozná, siratná önmagát, de nem teszi. Ki tud lépni az „én-én” viszonyból, egy olyan otthonban dolgozik, ahol halmozottan sérült, családjuktól elhagyott gyermekeket nevelnek. Nem úgy gondozza őket, mint akinek ez a szív nélküli kötelessége, hanem „valóban édesanyai szeretettel veszi körül mindannyiukat, ápolja, eteti, öleli, csókolja”. A hölgy visszautasította, hogy előléptessék csoportvezetővé, ami irodai munkát jelentett volna, mondván, nem tudná otthagyni a gyerekeket.

A tékozló fiú példázata című fejezetben az idősebb testvér magatartásán tűnődve Gyökössy Endre felidézi Ézsau és Jákob, illetve József és testvérei történetét. Emlékeztet rá, hogy a tékozló fiú lerongyolódva, összetörten ment haza, míg Jákob és József sokféle megpróbáltatás után sikeresek lettek. Márpedig a siker vagy a pénz „bocsánatos bűnné teszi a bűnt. A sikertelenség az elítélendő”. Eltelt két-háromezer év, és még mindig így gondolkozunk, semmit sem változtunk. A tékozló fiú történetének az is a csattanója, hogy „amíg a bátyja a testvér csődjét látja és megveti, az Atya az embert látja. Az az Atya, aki az emberért egyszülött Fiát, Jézus Krisztust adta”. Gyökössy Endre fölteszi a kérdést: vajon mi lett volna akkor, ha Jézus, amikor a földön járt, csak a sikeres, gazdag emberek társaságát kereste volna? Ő azonban „az elbukottakat, a csődbe jutottakat, a gadarénusokat, a leprásokat kereste. Ez az Isten! Nem a sikereinkre néz… A sebeinkre néz. A nyomorúságunkra néz… Mai két »tékozló fiúnk« közül az egyik hazajön rongyokban: elutasítják; a másik hazajön vagyonosan: megölelik. És mi hogy állunk ezzel? Mit kell látnunk ahhoz, hogy ölelésre táruljon a karunk?”.

A húsvéti asszonyok című fejezetben Gyökössy Endre az evangélium azon versszakán elmélkedik, amikor az asszonyok a sírhoz mennek, és üresen találják azt. A szerző felidézi, hogy egy húsvét utáni időszakban megrendülten, magába roskadva ült az íróasztalánál, sötétség volt körülötte és benne. Valaki beköszönt az ablakon: „Áldás, békesség!” Mire kinézett, már nem látott senkit, „bizonyára egy atyafi volt”, mégis Gyökössy Endre tudja: „A Gazdám köszönt rám, üzente: »Békesség, fiam, békesség! Abból a békességből élj te most, amit hirdetsz annak a népnek, akit rád bíztam!«” Békesség költözött a szívébe, az élő Krisztus által. Gyökössy Endre rávilágít: „Vannak, akikhez már beszélt, akiket megvigasztalt, akiket erősített, akik abból élnek, hogy Jézus él. Akik ezt még nem tudják, azok keressék az utat Jézus felé” (Szent Gellért Kiadó, 2022).

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír