Hager Ritta műveiből nyílt kiállítás Vácon

Kultúra – 2019. szeptember 22., vasárnap | 14:03

Az Ars Sacra Fesztivál keretében nyitották meg szeptember 16-án Hager Ritta textilművész Evezz a mélyre! című kiállítását a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán. A tárlat október 19-ig tekinthető meg.

A megnyitón Libor Józsefné, a főiskola rektora köszöntötte a megjelenteket, majd örömét fejezte ki, hogy intézményük ilyen jellegű programoknak is helyet tud biztosítani. Rámutatott: fontos feladat a katolikus értékrend, a fény továbbadása, ehhez járul hozzá ez a kiállítás is.

Varga Lajos váci segédpüspök az Ars Sacra Fesztivál alapításáról, a „szent művészet” céljáról osztotta meg gondolatait. Kiemelte, hogy a művészet eszközeivel ünnepélyes módon – nem csak szavakkal – kifejezhetjük és megmutathatjuk másoknak Istennel kapcsolatos gondolatainkat, érzéseinket.

Tamás Menyhért Evezz a mélyre című versének elhangzása után Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök nyitotta meg a kiállítást. Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a kiállítás is felnyithatja szemünket a teremtett világ szépségeire és tudatosíthatjuk magunkban, hogy a Jóisten ránk mint munkatársaira bízta a világ szépítését, javítását.

A Hager Ritta Munkácsy-, Kossuth- és Pro Cultura Christiana díjas iparművész, textiltervező műveit bemutató kiállítás október 19-ig (naponta 9–17 óráig) tekinthető meg az Apor Vilmos Katolikus Főiskola központi épületének első emeletén (Vác, Konstantin tér 1–5.).

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Nagy Sándor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria