Hamlet: Mensáros

A Magyar Művészeti Akadémia kiadójának gondozásában megjelent Mensáros László – Hamlet című kötet a gyorsan legendássá vált előadás körülményeit mutatja be, középpontba helyezve természetesen Mensáros László személyét.

A kötet három részre tagolódik. Az elsőben a művész egyik fia, a bemutató időpontjában hét és fél éves Mensáros Péter idézi fel emlékeit, bőségesen idézve édesapja naplójából, nyilatkozataiból, a róla szóló riportokból. A színészet Mensáros László számára már egészen kisgyermekkorától kezdve a hétköznapjainak része volt. Többször is fellépett, mindig frenetikus sikerrel; akik látták, már ekkor a jövő nagy teátristáját látták benne. Mivel alig talált a környezetéből valakit, aki megértette volna, akivel megoszthatta volna a kétségeit, gondjait, az „örökös kitaszítottság” érzését élte meg. Bár a színművészetire felvették, 1949-ben a polgári származása miatt eltanácsolták. Még ebben az évben disszidálni próbált, de elfogták, két évet börtönben töltött. Szabadulása után statisztálni kényszerült, de a korszak ünnepelt dívája, Szörényi Éva felismerte benne a kivételes tehetséget, és közbenjárására Téri Árpád, a debreceni Csokonai Színház igazgatója 1952 őszén meghallgatás nélkül leszerződtette. Azt, hogy Mensáros Lászlóban már igen korán megvolt a hivatása iránti mély alázat és felelősségtudat, igazolják az ebben az időben lejegyzett sorai: „az a hatalom, mely a birtokomban van, s mellyel embereket hatásunk alá tudunk vonni, kötelez. Egy életen át kötelez a mindig tökéletesebbre válásra, nehogy lelkiismeretlen legyen az ember azokhoz, akik hisznek benne, bizalommal fordulnak hozzá”. Amikor Téri Árpád – legyőzve az ellenkezők hadát – Mensárosra osztotta a dán királyfi szerepét, már olyan jelentős alakítások voltak a színész mögött, mint Schiller Ármány és szerelemjének Ferdinandja vagy Gogol Revizorának Hlesztakova. Az előadásnak és a címszereplőnek is hatalmas sikere volt, Budapestről is tódultak az emberek Debrecenbe, hogy láthassák a darabot. Sajnos csak rövid ideig volt műsoron, 1957 januárjáig. Mensáros még abban az évben Pestre szerződött, a Madách Színházba, de a forradalomban való részvétele miatt hamarosan letartóztatták, és két év két hónapra ítélték, végül 1960 júliusában szabadult a börtönből. 

Mensáros Péter az édesapja naplójából idézi azt a részt is, amikor visszatért a katolikus hitre. Bencés diák volt, de később eltávolodott Krisztustól. 1958 őszén, a debreceni börtönben egy vele együtt raboskodó pap felajánlotta, hogy a miséjén meggyóntatja és megáldoztatja. „Ez a felszólítás olyan volt számomra, mintha maga Jézus kínálná fel nekem a lehetőséget (…) rájöttem, hogy nem filozofálgatni és okoskodni kell, vannak titkok, amelyeket el kell fogadni, Jézust nem logikával, hanem feltétlen odaadással és szeretettel kell követni. Gyóntam, megáldoztam.” 

A könyv második részében Ablonczy László színháztörténészi alapossággal tárja fel a debreceni Hamlet-előadás megszületésének körülményeit, a próbafolyamat szakaszait, Téri Árpád rendező és színészei, elsősorban a dán királyfit alakító Mensáros kapcsolatát, a többségükben építő jellegű vitákat és konfliktusokat, melyek kellettek ahhoz, hogy meghatározó erejű előadás születhessen. Hogy mennyire a szakmaiság volt az elsődleges szempont, azt jól mutatja, hogy a rendező – a családi perpatvart is vállalva – felesége, Hotti Éva helyett Simor Erzsire bízta Hamlet anyja, Gertrud szerepét, mivel őt alkalmasabbnak ítélte. A harmincéves Mensáros Lászlónál csak Törzs Jenő volt fiatalabb, huszonkét éves, amikor 1909-ben eljátszotta a dán királyfit. Mensáros a naplójában leírja, hogy kezdetben rágörcsölt a szerepre, rengeteget olvasott hozzá, és a felelősség szinte agyonnyomta. Téri Árpád segített neki, azt javasolva, felejtse el Shakespeare nevét, és ne a tanulmányokban olvasottakat akarja játszani a színpadon, hanem azt, amin keresztülment addigi életében, és ami naponta gyötri. Hamlet alakítója megfogadta a rendező tanácsát: „Elfelejtettem Shakespeare-t, a hagyományokat, csak arra koncentráltam, mi az, ami az én álmatlan éjszakáimból, boldogtalan nappalaimból a szerepben benne van. Ettől úgy, ahogy sikerült.” 

Ablonczy László elemzése megvilágítja, hogy Mensáros, miközben a Hamletet próbálta és élte a színpadon, rádöbbent személyes drámájára, a maga kereső-viaskodó énjére. Feljegyzésében olvasható: „Három forduló volt az életemben. Amikor Istenhez eljutottam 30 évesen, Krisztushoz eljutottam 55 évesen, és nemrég, 58 éves fejjel Szűz Máriához (…) már nemcsak hittem őket, hanem átéreztem, átéltem őket. Társammá szegődtek.” 1956 tehát életének első grádicsa: a Hamlet, a megélt szerep katarzisán át jutott magasabbra, Istenhez közeledett öntudatlanul.

A színháztörténész kitér Mensáros Lászlónak az 1956-os forradalomban játszott szerepére is. Mensáros rábeszélésre elvállalta a forradalmi bizottmány vezetését, és ebben a minőségében megfékezte antiszemita kollégáját, a társulati ülésen megvédte Téri Árpádot. A forradalomban tevékenyen részt vett Für Lajos (1990 után az Antall-kormány hadügyminisztere) úgy emlékezett vissza, hogy Mensáros bizottmányi elnökként „Az emberi tisztességet, a humánumot, az emberi méltóság és a tehetség becsületét, a szellem tisztaságát védte – a tisztázatlan, zavaros és alantas, az alkalmatlan és tehetségtelen kisszerűséggel szemben.” Az, hogy a forradalom leverése után mégis börtönbe került, néhány középszerű színésztársának áskálódása miatt következett be.

A kötet harmadik részében az Opheliát alakító Örkényi Éva nyilatkozik, aki szerint Mensáros Hamlet-alakítása „Kimagasló és modern volt. Az ő Hamletje gondolkodó, tépelődő embert állított elénk minden teatralitás nélkül. Akadtak kritikus hangok is, melyek szerint szürke volt, de ez nem igaz. Köznapibb volt (…), de azért, hogy a gondolatok rajzolódjanak ki mindenekelőtt.”

A Szathmáry István szerkesztette kötet CD-mellékletet is tartalmaz. Egy ismeretlen adakozó jóvoltából Mensáros László másik fia, Mensáros Tamás birtokába került a debreceni Hamlet-előadás rádiófelvétele. Meghallgatva egyértelmű, hogy a dán királyfit harmincévesen eljátszó Mensáros László alakítása és maga a bemutató is a magyar színháztörténet csúcsteljesítményei, legragyogóbb fejezetei közé tartozik.

(Mensáros László – Hamlet, Magyar Művészeti Akadémia, 2019.)

Fotó: Szinhaz.hu; Mensaros.hu; MMA Kiadó

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2020. március 1-jei számának Mértékadó mellékletében jelent meg.