Hankovszky Béla: Tékozlók

A szerző szerint a példabeszédben Jézus elsősorban az irgalmas Atyáról akar beszélni. A példázat egészének szimbolikus dimenziói vannak, amelyek túlmutatnak egy konkrét apa és fiai történetén. Nem véletlen, hogy éppen akkor támad éhínség azon a vidéken, amikor az apai házat elhagyó fiú már mindenét elköltötte. A gyógyulás, a beteljesedés szempontjából „szerencsés” időben jött az éhínség, mert eljuttatta a fiút hamis öntudatának végső pontjáig, „és lejutva létezése gödrének legmélyére, el kellett, el lehetett indulnia fölfelé”. A fiú Isten ellen és földi apja ellen egyaránt bűnt követett el. Az atya egész viselkedése egyértelművé teszi azt a megbocsátást, amiben a fiú nem is reménykedhetett. Ő legföljebb az elengedésben bízhatott, nem a helyreállításban. Ez a magatartás túlmutat egy földi apa képén, és sokkal inkább Atyaságát jeleníti meg úgy, ahogyan Jeremiás prófétánál olvassuk: „Térj vissza, te elpártolt Izrael! – mondja az Úr. – Nem fordítom el Arcomat tőletek, mert kegyes vagyok…, nem haragszom örökké. Csak ismerd el bűnödet, hogy az Úrral, a te Isteneddel szakítottál, és elkószáltál útjaidon az idegenek felé” (3,12–13). Mindaz, amit az apa tesz, abban a páli szeretethimnusz szavai köszönnek vissza: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik…, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra…” (1Kor 13,4–8). Az atya szeretete pazarló, és éppen ezért, gyógyító.

Az idősebb fiú szorgalmas, kötelességtudó ember, ő a Jézus körül lévő jámbor farizeusok példaképe és szimbóluma. Szívében békétlenség és harag van, részvétet nem érez, és minimum büntetést, vezeklés kirovását várja az apjától, nem pedig örömünnepet. Hankovszky Béla rámutat: az emberi természet „a büntetésben és az elégtételben nyugszik meg, a Jézus által kinyilatkoztatott Isten szíve azonban az irgalomban és a könyörületben leli örömét.” A vallásos ember komoly kísértése ez a harag Isten „meggondolatlan” irgalma fölött, ami látszólag sérti azok „státuszát”, akik „sohasem hibáztak”. Az elsőszülött fiú lelkülete inkább egy szolgáé, mint egy gyermeké, úgy, ahogyan Jézus mondja János evangéliumában: „A szolga nem tudja, mit tesz az ura” (15,16). Az idősebb fiú sem érti az apja tetteit, nem ismeri őt. Pedig Jézus példabeszéde a feltétel nélküli könyörületet és részvétet állítja elénk, mint egész küldetésének mozgatórugóját, hiszen az elveszettek, a bűnösök keresése és megmentése Jézus földi működésének szerves része, ahogy azt Máté evangéliumában olvashatjuk: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek; nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket” (9,9). Az apa az „orvos” feladatát látja el, amikor elébe fut a „betegnek”, s felajánlja neki a megbocsátással és az üdvösséggel egyenértékű gyógyulást. Viszont a „beteg” részéről is szükséges, hogy világosan belássa sanyarú állapotát, és meglegyen benne a készség annak elfogadására, amit az apa adni akar, és ami a gyógyulást biztosítja számára. Ez történik az apa ölelésében.

A teológus szerző megállapítja: a tékozló fiú csak miután minden anyagi javát, biztosítékát elveszítette – így a méltóságát is –, döbben rá, hogy van „atyja”. Hankovszky Béla rámutat: „Mi, modern vagy inkább posztmodern emberek, szintén mindent tékozlunk: a Földet, a vizeket, a levegőt, a természeti kincseket és legfőképpen az időt.” Ha majd már mindent eltékozoltunk, akkor fogunk ráébredni, hogy nem egy „ügyintézőnk” van, hanem Atyánk. „Az anyagi javakon túl ott van az Atya.” Szemben a hazatért tékozló fiú bűnbánatával, az otthon maradt testvér a világ szemében szerencsésnek látszik, hiszen vagyona van, pedig ő az, aki valójában elveszett, mert nem látja be, hogy irgalomra szorul, és úgy gondolja, neki minden „jár”, mert megszolgálta, kiérdemelte. Ám a könyv írója fölteszi a kérdést: „… hogyan lehet megbocsátani valakinek, ha nem kér bocsánatot; irgalmazni valakinek, ha nem látja be, hogy irgalomra szorul; megmenteni azt, aki nem tudja, hogy elveszett?”

A példabeszédből az is kiderül, hogy egyik fiú sem ismerte az apját „Atyaként”. Tulajdonosnak, elnyomó tekintélynek látták, s mindketten szabadulni akartak tőle. Az atya irgalmas cselekedetéből azonban felismerhetővé vált a valódi, krisztusi értelemben vett irgalmas „Atyaság”. A megbocsátás Isten irgalma, amely az új életet lehetővé teszi, felülről, Isten Lelkéből származik – írja Hankovszky Béla. „Ez a Lélek ösztönözte és irányította a fiatalabb fiú magába szállását, miután rájött, hogy addigi életét nem lehet tovább toldozni-foltozni. De ez a Lélek szólongatja az idősebb testvért is az ünnepen való részvételre és az Atya örömébe való bekapcsolódásra.”

A rendkívül magas színvonalon, de közérthetően megírt kötet értékét növeli a tékozló fiúról olvasható számos irodalmi mű közlése és több képzőművészeti alkotás reprodukciója is.

Hankovszky Béla: Tékozlók
Szent Gellért Kiadó, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír