Harsányi Lajos pap költőre emlékeztek Nagyigmándon Veres András püspökkel

Az ünnepi megemlékezés kezdetén Bors Anikó A boldog költő – Harsányi Lajos önarcképe és válogatott versei című könyvét ismertette Vajk Ádám, a Győri Egyházmegyei Levéltár igazgatója, a kötet egyik szerkesztője. (A másik szerkesztő Csillag Dóra.) Kifejtette: Harsányi Lajos (1883–1959) a két világháború közötti korszak nagy papköltő-triászának harmadik tagja volt Sík Sándor és Mécs László mellett, ám az utókor a pályatársakhoz képest méltatlanul elfeledte. Ezt a hiányosságot igyekezett kiküszöbölni a Győri Egyházmegyei Levéltár a Harsányi-rokonság kezdeményezésére Bors Anikó gondozásában készült kötet megjelentetésével, amely a költő önéletírása mellett a modern irodalomtudomány szempontjai szerinti versválogatást nyújt – lévén az utolsó Harsányi-antológia 1943-ban látott napvilágot.

Vajk Ádám felidézte: a nagyigmándi és bábolnai gyermekévek után Harsányi papi pályáját a Széchenyi, majd az Eszterházy családoknál nevelőként töltötte, ami alkalmat adott számára nemcsak európai körutakra, hanem a főváros irodalmi életében való megmártózásra is. Győrbe visszakerülvén ő mentette meg a kommunista rezsimtől a leltározás ürügyével kifosztani próbált székesegyházi kincstárat. A Dunántúli Hírlap szerkesztőjeként politikai szerepet is betöltött az első világháború után, ami miatt a kommün idején néhány napra börtönbe is vetették. Egészségi állapota mindezen küzdelmek miatt megromlott, ezért nyugalmas vidéki plébániára kérte magát, így került Rábapatonára, ahol húsz évig szolgált, mígnem kanonoki stallumot nyert. Patonán azonban elvesztette kapcsolatát a pesti irodalmi közeggel, működése Győrre korlátozódott, ahol ugyan aktív irodalmi élet volt – vele mint a Kisfaludy Társaság elnökével a középpontban –, a korábbi, költőt éltető és megtartó miliő hiánya egyre inkább megmutatkozott művein. Erős szociális érzékenysége verseiben olyannyira jelen volt, hogy amellett, hogy a kommunista bélyeget aggatták rá – például a Három munkanélküli balladája győri vagongyári előadása után –, izgatás vádjával el is ítélték, és a letöltendő szabadságvesztést csak püspöke közbenjárására kerülte el. Az ’56-os forradalom napjait a Kékgolyó utcai onkológiai intézetben töltötte, sokszor áram, élelem és fűtés nélkül, a harcok zajának közepette.

Részben Prohászka és Ady szellemi és költői inspirációja nyomán Harsányi Lajos a magyar katolikus irodalom megújításának úttörőjeként lépett fel, és ennek tudatában írta – ideiglenesen az asztalfióknak, ám láthatóan mégis a majdani megjelenés reményével – az 1950-es években önéletírását, amelynek alapvető célja a 20. századi magyar katolikus költészet vázlatát adni – mondta Vajk Ádám. Hozzátette: neki köszönhető a nádi világ, a Fertő és a Hanság tájának felfedezése a magyar irodalom számára, de tudatosan törekedett a fiatal pályatársak – így Tűz Tamás – felkutatására és támogatására is. Végezetül az előadó így jellemezte Harsányi Lajos költészetét: melankolikus, de a hit legszebb momentumait, a Szűzanyával és az Oltáriszentséggel kapcsolatos leggyönyörűbb érzéseinket énekli meg. 

Az ünnepi szentmisét Veres András, győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke mutatta be. A szertartás előtt a főpásztor emlékeztetett rá: bár Harsányi Lajos 1959. október 2-án adta vissza lelkét a Teremtőnek, ez az előrehozott megemlékezés jó alkalom arra, hogy ismét felfedezzük a méltatlanul elfeledett költőt, minél többen ismerjük meg életét, poétikai munkásságát.

Szentbeszédében a főpásztor kiemelte: ez a megemlékezés egybeesik az isteni irgalmasság vasárnapjával, amit Szent II. János Pál pápa vezetett be húsvét második vasárnapjára. Nagyon fontos tudatosítanunk, hogy a mi mennyei Atyánk irgalmas, szerető Isten, ahogy ezt az értünk emberré lett második isteni személy, Jézus Krisztus kinyilatkoztatta. Jézus számos példabeszédet mondott erről, gondoljunk csak a tékozló fiúra vagy az irgalmas szamaritánusra. János pedig így írt levelében: „Isten a szeretet.” Jézus gyökereiben akarta átformálni az emberek gondolkozását, érzésvilágát, vissza akart menni a gyökerekhez, megmutatni Istent olyannak, amilyen valójában. Az MKPK elnöke figyelmeztetett: ha valóban Isten gyermekei akarunk lenni, akkor nekünk is irgalmas szívűeknek kell lennünk. Azonosulnunk kell az evangéliumi tanítással, ennek szellemében átalakítanunk az életünket. Istengyermekségünk legfényesebb bizonyítéka, ha irgalmas szívűek vagyunk. Az nevezheti magát Isten gyermekének, aki az Ő akaratát valósítja meg ebben a világban. Veres András püspök arról is beszélt, mindnyájan rászorulunk arra, hogy megbocsássanak nekünk, feleség, barát, munkatárs, ezért kell nekünk is másoknak megbocsátanunk. Idézte Páli Szent Vincét: „Az irgalmasság a keresztény élet legszebb virága.” A főpásztor szerint gyakran gúnyt űzünk az irgalmasságból. Sokszor elhangzik: „Megbocsátok, de nem felejtek.” Ez nem irgalmasság, nem valódi megbocsátás, Isten ugyanis elfelejti a bűneinket, ha azokat őszintén megbánjuk. A főpásztor kitért arra is, hogy a világban mindennapos a terror, az ellenségeskedés, a bosszúvágy. Nagy baj, hogy mi, keresztények is természetesnek vesszük, hogy köztünk sincs irgalom, szeretet. Pedig óriási a felelősségünk, tetteinkkel kell tanúságot tennünk az irgalmas szívű Istenről. Saját erőnkből ez lehetetlen, szükségünk van Isten Szentlelkére, életünket átformáló erejére.

A megemlékezés a Harsányi Lajos tiszteletére készült emlékmű avatásával zárult. Veres Zoltán, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat jegyzője ünnepi beszédében kiemelte: tény, hogy Harsányi Lajosnak – főként katolikus körökben – sokszor kellett megvédenie kettős, költői és papi tevékenységét, mert a kettőt nem találták összeegyeztethetőnek, még Mindszenty József későbbi hercegprímás sem. Maga Harsányi is többször írt erről. Volt, hogy költőnek vallotta magát: „Költő voltam, nem a társaság kedvence. Nem bírtam a hangoskodást, a humoros hangadókat. Titkokat kutattam a nagy és kis világban, a természetben és az emberben” – írta az Önarcképben. Ugyanitt papi hivatásáról úgy fogalmazott, hogy arról nem kíván szólni, hanem Istenre bízza annak megítélését. „…én nem egyházi költő akartam lenni, hanem katolikus modern költő, aki tízmillió magyarnak akar művészi értékű verseket nyújtani. (…) Nem papoknak és apácáknak akartam írni. Az egész katolikus magyarságnak.” Maga Harsányi a két hivatást mégsem tartotta összeegyeztethetetlennek. A kettő csodálatos összekapcsolódását, szintézisét igenis lehetségesnek tartotta – mondta Veres Zoltán. Föltette a kérdést: Ki volt hát Harsányi Lajos? Válaszként ismét a pap költőt idézte: „Se szent, se szörnyeteg… Ember voltam, akiben sokszor egymás mellett aludt egy halvány angyal és egy piros nyelvű ördög.”

Az ünnepi megemlékezés végén Veres András püspök megáldotta az emlékművet.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír