Hervai Katalin grafikus: Agyondicsérjük a művészeket, pedig Istentől van minden

Hervai Katalin 1976-ig a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanulója, de az 1975-ös hatalomkritikus plakátozó diákmegmozdulásban való részvétele miatt kizárják az iskolából, tettének bélyege és a megtorlás traumája végigkíséri életét és munkásságát. 1978-tól 82-ig a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait. Rajzpedagógus Sepsiszentgyörgyön, először középiskolában, majd a Művészeti Líceumban. Több hazai és külföldi kiállításon szerepelt. Jelentős vállalkozása a fametszésre alapuló, magát a dúcot a lenyomat helyére műtárgynak állító, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban található képsorozata, melyen 2000-től napjainkig dolgozott. A sorozat legutolsó darabját novemberben szentelték fel, a kommunista időszak vértanúit ábrázolja. Ugyancsak novemberben lett novícia a ferences világi rendben, az ünnepségre meghívták Urbán János Erik ferences tartományfőnököt, érseki helynököt.

– Mindenki életében jelentős, minőségi változást jelent a megtérése. Neked egy éjszaka alatt történt, úgy tudom. Hogyan?

– Nagy keresési időszak előzte meg a megtérésem. Nem voltam tudatában annak, hogy kit keresek. Valójában Istent kerestem, csak nem tudtam, hogyan kellene. Nem gyakoroltam a vallásomat, sajnos. Negyvenegy éves voltam már, Berlinben voltunk édesapámnak egy kiállításán. Amikor jöttünk haza, megálltunk Egerben a testvéremnél, Ágnesnél. Ő adott egy könyvet, mondván, hogy olvassam el, az felvilágosít. Ez volt a címe: A New Age keresztény szemmel. Én sokat keresgéltem a keleti vallások körében is. Féltett Ágnes, nehogy eltévelyedjek valamerre. (Mindig kell, hogy legyen valaki, aki a kezedbe adjon egy könyvet vagy közvetlenül tegyen valamit a megtérésedért. Ez nagyon fontos.) Édesapámmal felültünk a Korona vonatra. Azóta is áldást mondok rá, a Korona vonatra, amikor látom. Felültünk Budapesten. Engem nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy milyen az a könyv, elkezdtem olvasni. Elég gyorsan olvasok, de nem annyira, hogy egy éjszaka egy könyvet kiolvassak. Úgy ugrottam egyik gondolatról a másikra, valami fantasztikus sebességgel, biztos a Jóisten segített. Azt éreztem, mintha kapuk, ajtók nyíltak volna az agyamban. Mindent megértettem hajnalig, Gyergyóig. Emlékszem, olyan köd volt hajnalban, amit én olyan nagyon szeretek most is. Éreztem, hogy megtaláltam! Templomba kell menni! Krisztushoz kell menni, ő az egyetlen! Mindent megértettem, amit megérthettem annak viszonylatában, hogy eddig nem gyakoroltam a vallásomat. Akkor úgy szálltam le a vonatról, mint a megtért ember.

Már akkor megnéztem, hogy a Szent József-templomban mikor lesznek szentmisék, és a következő reggeltől fogva én mindennapos templombajáró lettem. Utána kérdezte a drága kicsi Anna néni, hogy miért nem áldozok. Hát nem tetszik tudni, hogy én milyen bűnös vagyok, mióta nem gyóntam, válaszoltam. Hébe-hóba egyszer. Van életgyónás, azt kell kérni, bátorított. Akkor elmentem Szabó Lajos atyához nagy félelemmel, hogy nekem ilyen idős létemre mit fog mondani. Olyan örömmel fogadta Lajos atya a kérésemet, egészen megnyugodtam. Később, amikor már olvastam a Szentírást, ott találtam rá, hogy egy megtérőnek jobban örvendeznek az égben, mint nem tudom hány igaznak… El nem lehet mondani, milyen szomjúság volt a lelkemben! A családom is örömmel vette ezt a pálfordulást. Így volt, így kezdődött. Nagyon sokat olvastam. A zsolozsmás könyvet Csintalan Lászlótól és az ő testvéreitől kaptam, nagyon hálás vagyok érte. Miként a mostani plébánosnak, Takács Dezsőnek is, mert mindig ott van, ha szentgyónást akarok végezni, nagyon imádkozó ember, mindig imában találom őt. Hálás vagyok a papokért.

– Szabó Lajos plébános idejében kezdett épülni a Krisztus Király-templom, 2006-ban fejezték be, és szeptember 3-án végezte a felszentelést Jakubinyi György érsek, akkor már kész volt a keresztút. Hogyan történt a további felkérés?

– Az akkor történt, amikor megjött Dávid György atya, meghívott és elmondta, hogy ezt a templomot képileg ugyanilyen stílusban, ugyanilyen technikával kellene folytatni. Sávai János atyával is beszélgetett erről a témáról, ketten voltak ott, s akkor elmondták, hogy miket kellene készíteni. Én azt válaszoltam, hogy nagyon imádkozzanak, mert ilyen nagyméretű képeket még nem készítettem. Vállalom nagyon szívesen, mert a templom mindig vonzott, és ez volt a művészeti életem központja. Erre mindig vágytam. Valójában nem tudom eléggé megköszönni a Jóistennek, hogy ezzel a feladattal megbízott.

– Kérlek, mutasd be a Vasárnap olvasóinak is a szenteket, akiket 12 éven át megformáltál! Akár fiatal, középkorú vagy idős személy tekinti meg az alkotásokat, egy idő után otthonosan kezdi érezni magát a templomban és visszakívánkozik. Valószínű a hely szakralitása mellett a képek is hozzájárulnak ehhez.

– A 3,2 méteres nagy kereszt két oldalán a Szűzanya és János apostol alakja található, majd a két oldalsó falon a magyar és erdélyi szentek. A magyar szentek közül Szent István, Szent Imre, Szent László, Árpád-házi Szent Erzsébet és Árpád-házi Szent Margit, aki nekem is védőszentem. Abban a sorrendben a másik oldalon, ahogyan a hívek látják: Pongrácz István, Boldog Apor Vilmos, boldog emlékű Márton Áron püspök és az utolsó tábla a kommunizmus vértanúinak táblája. A technikája fametszet, csakhogy a fametszetet nem vonom le papírra, hanem a fametszetet mint táblaképet tesszük fel. Tehát nem festve vannak, mint a régi középkori oltárképek, hanem metszettem. Ha metszed, akkor nem hibázhatsz. Én mindig imádkoztam előtte, és kértem az Urat, hogy ő vezesse a kezemet. Valójában a művészet a Jóisten kegyelme. Az ember semmiféle dicséretet nem érdemel. Ha valaki dicséretet érdemel, az a Jóisten. De állandóan! Tőle kapok mindent. Most soroljam fel? A lélegzettől kezdve a szorgalomig, a tehetségig, mindent tőle kapok. Tulajdonképpen ő munkálkodik bennem, és én ezt kérem. Az erőt is tőle kapom, a kitartást is tőle kapom. Mindent! Egyedül őt dicsérhetjük, embert soha. Ez nagyon fontos! Túlságosan elterjedt a mai világban, hogy agyondicsérjük a művészeket, az előadóművészeket, a sportolókat. Azt mondják, valamit csinált – mintha a másik ember nem csinált volna! Ez azt jelenti, hogy nem ismerjük el: mindannyian Isten képmására lettünk teremtve. Neki kell hálát adni. Amikor elkezdek rajzolni, mindig őt kérem. Mielőtt nekifognék, a papír fölött egy keresztet rajzolok a levegőbe: Uram, az legyen, amit te akarsz. Mert csak így lesz értelme! Mert mi telhet ki belőlem? Az ember önmagában semmi.

– Novemberben egy másik nagy vágyad is teljesült: beléptél a ferences harmadrendbe. Mit jelent számodra ez a ferences egyszerűség, alázat, szerénység?

– Ez engem mindig vonzott. Már megtérésem előtt Assisi Szent Ferencet kerestem. Nagyon érdekes, mert ő jelen volt az életemben megtérésem előtt és után is. Azt szerettem benne, hogy tisztán, radikálisan keresztény. Ahogyan Krisztus mondta: ha igen, igen, ha nem, nem, az összes többi az ördögtől való. Ha szegénység, akkor legyen szegénység, ha tisztaság, akkor legyen tisztaság, nem kötünk kompromisszumokat sem jobbra, sem balra. Nekem ez a radikalizmusa tetszett a legjobban! Az egyszerűség, ha valaki eljut oda! Nekem szükségem van a rendre, a ferences rendre. Szükség van, hogy rendezze a mindennapi imákat, ha lankadna, vagy ha eltévelyedne valamerre az ember. Most van ez a rend, ez a kötelesség, meg kell csinálni. Nagyon fontos a rend, az elköteleződés! Ha nem köteleződöm el, akkor csak tengek-lengek a világban. A magyarságomhoz tartoztam, de nem volt elköteleződés. Nemcsak a művészet a hivatás, mert az még mélyebben van. A művészet csak eszköz. Ide is el kellett jutnom. Kell az elköteleződés és kell a közösség. Mert a közösségben megéled a ferences lelkiséget. Meg tudom-e élni a szeretetet? Bele tudom-e helyezni a másik ember gondolkodásmódjába magamat? Akinek családja van, az a családdal él. Én 41 éves koromban hiába akartam volna családot, már elkéstem róla. De nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy a világi ferences rendbe vezérelt.

– Hogy tekintesz a jövő év elébe? Mi és ki a te reményed? Milyen terveid vannak?

– Hálát adok a Jóistennek mindenért, ennek az évnek a nehézségeiért is. Nagyon sokat tanított a Jóisten, remélem, tanultam valamit belőle. Azt kell mondanom, hogy maradjak meg mellette, tanuljam meg lassacskán az alázatot, az egyszerűséget, azon kívül pedig tervem nincs. El kell jutnom oda, hogy legyen meg a te akaratod, Uram! Egyszerűen nincs tervem. Csak annyit szeretnék, hogy a Jóisten adjon erőt édesanyámat gondozni. Én nem érdemeltem meg ezt az interjút, csak azért vállaltam, el, hogy elmondjam, mennyire hálásak kell legyünk a Jóistennek!

Forrás: Romkat.ro/Józsa Zsuzsanna/Vasárnap

Fotó: Albert Levente

Magyar Kurír