Hetvenöt éve van Jézus Szíve oltalmában Pécs

1943. március 16-án a Pécsi Római Katolikus Egyházközségek Városi Központi Tanácsának gyűlése tárgyalta azt a felvetést, amely a Jézus Szíve Férfi Kongregációtól indult. Az ekkor már negyedik éve tomboló második világháború fokozódó terhei, a tragikusan növekvő veszteséglisták miatt a férfi kongregáció tagjai joggal érezték, hogy a város és lakói égi oltalomra szorulnak. Két hónappal korábban, januárban éppen a IV. pécsi hadtest védőkörletében törtek át a szovjetek, a Don-kanyar szörnyű tragédiája itt vette kezdetét. Számos család gyászolt, és még többen reménykedtek, hogy a megsebesült vagy éppen eltűnt katona fiak, férjek, apák még hazatérnek egyszer.

Korabeli híradásokból, beszámolókból, valamint a Pécsi Egyházmegyei Levéltárban őrzött iratokból tudjuk, hogyan készült a város a június 6-i eseményre, amelyet háromnapos lelki felkészülés előzött meg minden templomban. Az iratok között találjuk a március 16-i gyűlés jegyzőkönyvét is, amelyből kiderül, hogy a városfelajánlás tervezett időpontja június 20., Szentháromság vasárnapja volt. A háború volt az oka annak is, hogy a szertartást június 6-ára hozták előre:

„Lajos Gyula prépost aggályát hozza a központi Tanács elé, hogy az ünnepélyen, ha azt június 20-án, Szentháromság vasárnapján tartjuk, nem lesz énekkórus, mert tekintettel a háborús viszonyokra, ha még több iskolát vesznek igénybe a hadi sebesültek részére kórház gyanánt, akkor a gyermekek nem fognak már iskolába járni. Alkalmasabb terminust kér. A központi Tanács tagjai e kérdést alapos megvitatás alá fogják, és azon óhajnak adnak kifejezést, hogy megyéspüspök urunknál lépéseket kellene tennünk, nem lehetne-e a felajánlási ünnepélyt június 6-án megtartani.”

A nagyszabású – egyes források szerint ötvenezer embert mozgósító – ünnepélyt végül a város egyházi és világi elöljáróinak, vallási és civil közösségeinek összefogásával még a háború okozta nehézségek közepette is sikerült kevesebb mint három hónap alatt megszervezni.

A június 6-i városfelajánlásról a Dunántúl 1943. június 8-i száma így számolt be:

„A pécsiek, amíg csak élnek, nem fogják elfelejteni azt a mély áhítatot keltő, csodálatosan felemelő és tündéri látványt, amit a Széchenyi tér nyújtott vasárnap este. A tér már este 7 órakor szinte mozdulatlanul álló hívők tízezreivel népesedett be. A palotasorok ablakait, párkányait a mecseki erdők lombfüzérei, a nyár legszebb virágai és drága szőnyegek díszítették. A gyertyák és mécsek is kigyulladtak már, és fényük, mint apró kis csillagok, szikrázik, köszöntve a keleti égbolton feltűnő esthajnalcsillagot, meg az újhold ezüst sarlóját. Zászlók lengnek a házakon, oszlopokon és szinte csodálkozva néznek alá a tengernyi emberre, Pécs boldog és csillogó szemű lakóira.”

Forrás: Pécsi Egyházmegye (Pécsi Egyházmegyei Levéltár; Sümegi József (szerk.) A Pécsi Egyházmegye ezer éve, Pécs, 2008)

Fotó: Loósz Róbert, Régi Pécs

Videó: Régi Pécs

Magyar Kurír