Horváth Sándor OP: Krisztus Királysága

Kultúra – 2021. november 20., szombat | 19:45

XI. Pius pápa 1925-ben, a niceai zsinat 1600. évfordulóján szent évet hirdetett, és annak vége felé, december 11-én kiadott, Quas primas apostoli körlevelében elrendelte Krisztus Király liturgikus ünnepét, amelyet az egyházi év végén, az adventet megelőző utolsó vasárnapon ünnepelünk.

Horváth Sándor OP (1884–1956) vallotta: Krisztus királysága elsősorban azt a méltóságot jelenti, amelynek alapján az Istenember nemcsak az emberi társadalomnak, hanem a mindenségnek is Ura, „törvényhozója, kormányzója és bírája”. Ezeket a kérdéseket tárgyalta Horváth Sándor a domonkos rend budapesti templomában tartott beszédeiben, amelyek alapján összeállította a kötetet. Az így megszületett könyv 1926-ban jelent meg először. Most a Jel Könyvkiadó változatlan formában újra kiadta.

A kötethez Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora írt terjedelmes, tanulmánynak beillő előszót, kiemelve: a Jel Kiadó vállalkozott arra, hogy bemutatja Jézus Krisztus alakját egy triptichon hasonlatára. E képzeletbeli hármas oltárkép két oldalképe már meg is jelent, Henri Morice Jézus Krisztus személyisége (2017), illetve Schütz Antal Krisztus (2019) című munkái kiadásával. Morice inkább Krisztus személyiségének pszichológiai-spirituális vetületét ábrázolta, Schütz Antal pedig a Megváltó kilétét, küldetését domborítja ki, ahogy azt a Katolikus Egyház tanítja. A triptichon képzeletbeli középső képe Horváth Sándor újra kiadott könyve: úgy jeleníti meg Krisztus alakját, hogy királyi méltóságát bemutatva beszél küldetéséről és ad személyiségrajzot.

A tudós domonkos szerzetes pap hirdette:

Krisztus királysága az elvilágiasodás ellenszere.

Leszögezte, hogy az Egyház ünnepei nemcsak történelmi emlékoszlopok, hanem erőforrások, amelyek a jövendő századok táplálására is hivatottak, „világítótornyok, amelyek fénycsóvájukat messze kilövellik az emberi élet tengerére”. Határozottan ilyennek szánta az Egyház Krisztus királyságának ünnepét.

Horváth Sándor kifejtette: a kultúra elvilágiasodása azt jelenti, hogy a földi hatalmak kizárják Istent az ember életéből, vagy úgy, hogy nem vesznek tudomást Isten eszméiről és terveiről, bár nem zárják el a Hozzá vezető utakat, vagy pedig úgy, hogy tudatosan meg akarják fosztani ezektől az értékektől a jelen és a következő nemzedékeket, másrészt pedig szándékosan az Isten eszméivel szögesen ellentétes eszméket és terveket tartanak egyedül üdvözítőknek. Ez az elvilágiasodás jelentkezik az anyagi kultúrában (kíméletlen verseny az anyagi javakért, mely ma is hatalmas emberáldozattal jár), de a művészetben, tudományban, egyéni életben is. Szép lenne az anyagi kultúra, ha az erkölcsiség talaján épülne fel, „és nem a mennyország ellenvára gyanánt akarna szerepelni”. Ez ellen tiltakozik az Egyház, amikor rámutat Krisztusra, „az emberiség végső céljának kitűzőjére és megvalósítójára. Legyen könnyű az emberi élet, de a megkönnyítésre irányuló törekvés ne nevelje az embereket arra, hogy a kultúra termékein túlmenő élettartalomra nem is kell gondolni. Ennek hiányát veti szemére az Egyház az anyagiakban elsüllyedt világnak, ennek a kiegészítése végett utalja Krisztushoz.”

Az 1926-ban írt könyv szerzője kétségbeejtőnek tartotta a tudományok elvilágiasodását. A végső okokat kutató, minden részleges eredményt felölelő és az egyes tudományokat is irányító általános tudás, a bölcselet „elvileg kizárja a teremtményektől lényegesen különböző Istent a valóság köréből…, vagy pedig felismerhetetlenné teszi azt, akár az emberre, akár a tudományokra nézve”. P. Horváth ezt a világtörténelem legnagyobb aposztáziájának nevezi, és felszólít:

Tudományok! Ha élni akartok, ha életet akartok adni, akkor térjetek vissza Krisztushoz…”

Az egyéni élet elvilágiasodását elemezve Horváth Sándor a kor legnagyobb betegségének nevezi, hogy az emberek nagyon jelentős része kizárta Istent az életéből: „Beszélj az embereknek Isten jóságáról – süket füleknek beszélsz. Értesd meg velük, hogy a hála és szeretet kötelei fűzik a mindenség Alkotójához. Meg sem értik szavadat… Az Istentől való legteljesebb elszakadás ez. Teljes értetlenség minden magasabb értékkel szemben… Ezt ítéli el az Egyház, mikor rámutat Krisztusra, akiben az istenség teljessége jelent meg testileg. Aki az Isten kegyelme, akinek bőségéből mindnyájan meríthetünk.”

Horváth Sándor OP arra is kitér, hogy az ember nem maga szerezte életét, így nem maga határozta meg végső célját sem. Életét nem dobhatja el magától Isten jogainak megsértése nélkül, és ugyanígy, alkalmazkodnia kell a lelki élet Krisztus szabta törvényeihez is, „örök üdvösségének ápolását nem hanyagolhatja el anélkül, hogy Krisztus jogait meg ne sértené”. Ezért számot kell adnia „a Krisztus-bíró előtt”, hogy mit csinált a rábízott talentummal, gondozta-e lelkét, vagy sem. Krisztus továbbá minden embert a legnagyobb kincsnek, „megváltó érdemeinek, szentséges vérének sáfárává tett”. Ezeket a kincseket Krisztusnak úgy a maga, mint az emberiség érdekében védelmeznie kell, s nem szabad eltűrnie, hogy ezeket valaki könnyelműen elprédálja. „Országában ugyanis mindenkinek olyanféle helyzete van, mint a földi birodalomban a miniszternek.”

Emlékeztet a kötet írója arra is, hogy Krisztus előszeretettel nevezte magát Jó Pásztornak. Minden országban túlsúlyban vannak a béresek, akik csak a saját hasznukat keresik, ha másként nem, a bárányok kárán is. Ezeknek az üzelmeivel van tele a világtörténelem, ők voltak többségben akkor Izraelben is. Velük állott szemben Krisztus, tőlük akarta óvni híveit.

Szemben a földi királyokkal, vezetőkkel Krisztust a legbensőbb kapocs fűzi híveihez.

Szent Pál apostol írja: „Ti pedig Krisztus teste vagytok, és tagból való tagok” (1Kor 12,27). „Onnan van ez, hogy nem haderő, nem külső erőszak hajtotta az embereket Krisztus uralma alá, hanem az életmentés hálájának felejthetetlen köteléke fűzi ezeket Megváltójukhoz, az Istenembert pedig az életadás joga teszi az emberek királyává. Mert az emberek nemcsak a természetfeletti életet, hanem az arra való alkalmasság visszaszerzését is Krisztusnak köszönhetik” – írja a szerző.

Horváth Sándor leszögezi: Krisztus királyi hatalmának tulajdonképpeni célja és tárgya az üdvösség közvetítése a bukott, de megváltott embernek. Nekünk, katolikusoknak pedig nem a külső érvényesülés és föllépés, hanem a lelkeknek az uralma a fő. E nélkül nem tudjuk Krisztust érvényre juttatni, „nem tudjuk a társadalom élettényezőjévé tenni. Neki nem a külső hatalom kell elsősorban, hanem a lelkek átalakulása, és beolvadása Isten királyi családjába. E nélkül a másik üres, cél nélküli törekvés és a legjobb segítőtársa Krisztus országa ellenségeinek, akiknek bizony alkalomadtán nagyon könnyű elbánni egy belső fegyverzet nélküli hadsereggel, ha mégoly számos és mégoly jól rendezett is.”

Horváth Sándor OP: Krisztus Királysága
Jel Könyvkiadó, 2021

Horváth Sándor OP Krisztus Királysága című könyve megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 9–17 óráig; szerda 10–18 óráig) vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria