Hozzányúlni szabad – Az érem két oldala

De van az éremnek egy másik oldala is. A szobrászok is készítenek érmeket, illetve plaketteket. Az előbbi általában kerek, domborműszerű alkotás, az utóbbi inkább négyszögletes, mondhatnánk azt is, hogy a kisplasztika egyfajta leágazása. Finom kézimunkát igényel. Először agyagból, esetleg plasztilinból megmintázzák, később gipszbe öntik, végül pedig jöhet a bronz. 

Emlékszem, az 1970-es évek elején Konyorcsik János szobrász tanárunk a Kisképzőben, az első emeleti 11-es mintázóban, árral a kezében, hogyan javítgatta, cizellálta a még nyers bronzérmét. Fehér köpenyben, szemüvegben dolgozott, mintha csak laboratóriumban lett volna. A bronzöntés után mindig szükség van az utómunkálatokra. Pár évvel ezelőtt Hermann Zsolt Százados úti műtermében is láthattam ezt, amikor a Mindszenty-szobrán dolgozott, amelyet nem sokkal később a Józsefvárosban állítottak fel. 

Az éremművészet a szobrászok számára egyfajta kirándulás a nyugalom szigetére. Még akkor is, ha a munka megbízásból készül vagy pályázatra. A legtöbb érem miniatűr domborműre emlékeztet, de lehet belőle akár kisméretű körplasztika hatású alkotás is. A legismertebb érem talán az a Mikes Kelemen-emlékérem, amely Beck Ö. Fülöp műterméből került ki, és a Nyugat című folyóirat emblémája lett. 

Az érem a szobrászatban a XIX. század végén kezdett elterjedni. Franciaországban 1890-től adtak helyet az éremnek és a plakettnek a művészeti gyűjteményekben. Magyarországon 1902-ben alakult meg a Magyar Numizmatikai Társaság, inkább tudományos céllal, és szakfolyóiratot is ki adott Numizmatikai Közlöny címmel. 1905-ben létrejött az Éremkedvelők Egyesülete, amely programjába vette, hogy évenként egy-egy érmet készíttet a tagjai számára, és minden módon elősegíti ennek a művészeti ágnak a megkedveltetését, terjesztését. 

Az érem- és plakettkészítés a köztéri szobrászattal szemben intimnek nevezhető műfaj. Kis méretük miatt ezek az alkotások könnyen sokszorosíthatók. Kedvelőik, gyűjtőik is szép számmal akadtak, már csak azért is, mert az egyes művekhez más művészeti alkotásoknál jóval szerényebb áron lehetett hozzájutni. A századelőn az éremkedvelők hamar külön szervezetbe tömörültek. 

A magyar kisplasztika megteremtőjének szakmai körökben Loránfi Antalt tartják, aki a századfordulón az Iparművészeti Iskola kisplasztikatanára volt.

„Négy évvel az ezredévi ünnepség előtt, mikor mindenfelé javában folytak az előkészületek a nevezetes évfordulóra, az Iparművészeti Társulat pályázatot hirdetett Szent László-éremre, amolyan magyar Szent György-tallérra, »ami művészi legyen s azonfelül bizonyos gyakorlati céloknak is megfeleljen: fityegőnek, melltűnek, amulettnek alkalmas legyen«. Részt vett ezen a pályázaton egy Bécsben, Párizsban, Londonban tanult szobrász: Szárnovszky Ferenc. A legifjabb pályázó a csak húszéves Dankó József volt, akkor még növendéke az Iparművészeti Iskolának Loránfi osztályán. A nyertes Szárnovszkynak régiesre stilizált műve lett, vele is készítették el. Dankó dicséretet kapott. Az új magyar éremművészet tehát László király érmével kezdődik. Születési éve: 1892” – olvashatjuk Lyka Károly Szobrászatunk a századfordulón című könyvében. 

Az imént már említett Beck Ö. Fülöp 1894-ben az Iparművészeti Iskola fiatal növendéke volt. Tanulmányait olyan sikerrel végezte, hogy bejuthatott az École des Beaux Arts-ba, ahol a modern francia éremművészet atyamestere, Hubert Ponscarme lett a tanára. Onnan küldte alkotásait Budapestre, arra a pályázatra, amelyet az ezredévi kiállítás érmeire hirdettek. Meg is nyerte az első díjat, 1895-ben pedig végleges formájukban is megmintázta az alkotásokat. Beck Ö. Fülöp nemcsak a századforduló, hanem a XX. század első felének is leghíresebb érem- és plakettszobrásza volt. Külföldi iskoláinak elvégzése után Budapesten telepedett le, ahol rengeteg megbízás várt rá. Már legalább tíz éve foglalkozott érmészettel, amikor elkészítette a már említett Mikes Kelemen-érmet.

Ez Beck egyik legszebben komponált műve. „Itt nyoma sincs a tér éreztetésének, a távlati mintázásnak sem. Mikes alakjának minden formája csaknem egyetlen képsíkba esik, inkább rajzos, mint plasztikus. Alakja, amint könyökére hajolva asztalán ír a mécs világa mellett, kitölti az adott területet. Az előbbi éremtől tehát dekoratív hatásával is különbözik. Ez a fajta éremstílus jellemzi az 1908 körüli időszakot” – írta könyvében Lyka Károly. 

Az Újpest Galériában 2018 januárjában volt egy éremkiállítás, amelyen a látogató – rendhagyó módon – benyúlhatott a vitrinbe, és megtapinthatta a kiállított műveket. Hiszen az érem lényegét tekintve plasztikai alkotás. Igazi látogatóbarát kiállítást rendeztek tehát a kurátorok. Újpesten ugyanis egy magyar éremművész, Somorjai László rátalált egy olyan megoldásra, amelynek köszönhetően az érmek mindenfajta biztonsági kockázat nélkül szabadon hordozhatók az egész kiállítótérben. Az eljárás lényege, hogy a kiállított alkotásokat egy szabad szemmel láthatatlan kellékkel látják el, amelyet egy elektromágneses kapu érzékelni képes. A látogató így nyugodtan kiveheti a műveket a vitrinből, és akár a látogatása teljes időtartama alatt magánál tarthatja.  Ezért a biztonságtechnikai találmányáért Somorjai Genius Prize díjat kapott.

A kortárs művészek közül is jó néhányan készítenek színvonalas érmeket. Időnként azok a mesterek is kirándulnak erre a területre, akik egyébként inkább a monumentális munkákhoz vonzódnak. A vörös és fehér márványhoz szokott szobrász, Borsos Miklós is készített érmeket, domborműveket. Az egyik Eminescunak, a legismertebb román költőnek állít emléket. Czinder Antal az I. világháborút megidéző munkájával vált ismertté ezen a területen. Csíkszentmihályi Róbert Vitéz János című térhatású érmével egészen kiemelkedőt alkotott.

A régi mesterek érmei közül mindenképpen meg kell említenünk Csúcs Ferenc Mátyás királyról és Lehel vezérről készített alkotását. Ferenczy Béni, a legnagyobb kisplasztikus szobrászunk kiváló érmeket is készített. Az egyik ilyen alkotása az az érem, amit a Munkácsy Mihály díj III. fokozatában részesülő művészek kapnak. Ligeti Erika nagy érzékenységgel, finom rajzossággal mintázta meg Barcsay Jenőt, Csokonait, Széchenyit.

A századelőn született szobrászgeneráció egyik jeles alkotója az 1909-ben született Madarassy Walter. Reményi József és Szentgyörgyi István voltak a mesterei. Bolyai Farkast és Procopius Bélát még a '30-as években mintázta meg. Finoman, puhán, mondhatnánk reneszánsz stílusban dolgozott, nagyon magas színvonalon. 

Somogyi Tamás, aki 1958-ban született, rajzosan, gazdagon mintázott érmeket készített Nemes Nagy Ágnesről és Weöres Sándorról. És persze nem hagyhatjuk ki a felsorolásból Somorjai László munkáit sem, amelyek gondolattöredékek, afféle bronzba álmodott feljegyzések benyomását keltik. Művei közül kiemelkedik az Aranyos Anna sorsa című alkotása, amely bronz, műgyanta és acél felhasználásával készült. Szunyogh László Pilinszkyről készített bronza is érzékeny rajzosságról tanúskodik. 

Érmeket persze nemcsak szobrászok készítenek, hanem ötvösök, keramikusok, üvegművészek is. Vagy akár más művészeti ágak képviselői, akik vizuális mondanivalójuk kifejezésére ezt a lehetőséget tartják a legalkalmasabbnak. Emlékérem, pénzérem, medalion: ezek az alkotások készülhetnek valamilyen eseményre, de minden alkalomtól független, autonóm művek is lehetnek. A lényeg mindig csak az, hogy a közölni kívánt tartalom magas színvonalon, tömören, lényegre törően jelenjen meg ezeken a kisplasztikai alkotásokon.

Szöveg és kép: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. október 25-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.