Így imádkozik Ferenc pápa a Szűzanyához – Könyvbemutató és koncert a pesti jezsuitáknál

Kultúra – 2020. augusztus 13., csütörtök | 16:35

A Jezsuita Kiadó legújabb, Üdvöz légy, Mária – Így imádkozik Ferenc pápa a Szűzanyához című könyvét Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én, szombaton este hét órakor mutatja be a budapesti Jézus Szíve-templomban Horváth Árpád SJ főszerkesztő és Tornya Erika RSCJ.

Mi rejtezik talán legtöbbször elmondott imádságunk jól ismert szavai mögött? Mit jelentenek kijelentései Jézus édesanyjáról? Mit gondol ezekről a kijelentésekről, vagyis mit gondol Szűz Máriáról Ferenc pápa? A Jezsuita Kiadó legújabb kötetében a Szentatya vall a katolikusok egyik legfontosabb imájáról, az Üdvözlégyről.

„Isten a mi Atyánk, az Egyház pedig Máriában fordítja felénk Isten legsugárzóbb anyai arcát” – mondja Ferenc pápa a Szűzanyáról, a hozzá fohászkodó imádságról pedig így beszél: „Az Üdvözlégyet már kicsiny gyermekkorunkban megtanítják nekünk, és ha néha hosszú időszakokra elfeledkezünk is róla, főképp a nehézségek között visszatér ajkunkra és – mindenekelőtt – a szívünkbe.”

A Jezsuita Kiadó gondozásában 2018-ban megjelent Mi Atyánk című kötethez hasonlóan ezúttal is Marco Pozza olasz pap, újságíró és televíziós műsorvezető kérdezte Ferenc pápát. Az Üdvözlégyet nyolc fejezetben elmélkedik végig interjú formájában, az egyes szakaszok közé Ferenc pápa Szűz Máriáról szóló, rövidebb alkalmi szövegei ékelődnek. Lezárásként egy Magnificat-fejezettel egészül ki a beszélgetés, a könyv rövid második részében pedig Marco Pozza szövi tovább a beszélgetés fonalát börtönpasztorációs munkássága során megtapasztalt Mária-élményeit felidézve.

A Jezsuita Kiadó legújabb könyvét Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én, szombaton este hét órakor mutatja be a pesti Jézus Szíve-templomban Horváth Árpád SJ főszerkesztő és Tornya Erika RSCJ. A könyvbemutatóval egybekötött koncerten Hekler Melinda, A Szív jezsuita havilap külsős szerzője működik közre, ezúttal szoprán énekesnőként: Cser Ágoston bariton énekessel és Gedai Ágoston orgonaművésszel a zeneirodalom legszebb Ave Maria-feldolgozásait és más Szűz Máriához köthető opera- és oratóriumrészleteket adnak elő.

Forrás és fotó: Jezsuita Kiadó

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria