Játékfilmek az Egyház új szentjeiről: VI. Pál – Viharos idők pápája – Romero

Kultúra – 2018. október 12., péntek | 18:01

Október 14-én, vasárnap a Szent Péter téren, a fiataloknak szentelt püspöki szinódus idején avatják szentté VI. Pál pápát és Óscar Romero San Salvador-i érseket. Az alábbiakban két róluk szóló játékfilmre hívjuk fel olvasóink figyelmét.

Fabrizio Costa olasz rendező 2008-ban készítette el VI. Pál – Viharos idők pápája című filmjét. 1978 márciusában járunk, amikor VI. Pál a nagypénteki keresztúthoz kapcsolódó meditációján dolgozik, az Úr mérhetetlen szeretetéről elmélkedik, amit meg sem érdemlünk. Ez a kereszt misztériuma. Lelkileg elmélyült pillanatok, melyekbe berobban a szörnyű hír: a Vörös Brigádok elrabolták Aldo Moro olasz miniszterelnököt, testőreit megölték. Rögtön nyilvánvalóvá válik a békesség és szeretet, illetve a gyűlölet és az erőszak feloldhatatlan ellentéte. Az idős, beteg pápa eszközei ebben a vészhelyzetben az ima, a párbeszéd keresése még a legelvetemültebb gyilkosokkal is, az együttérzés kifejezése Moro feleségéhez. A tragédia VI. Pált is számvetésre készteti, végiggondolja egész életét.

Aldo Moróval több évtizedes barátság köti össze. Az ifjú lelkipásztor, Giovanni Battista Montini fiatal papként, szemben a fasiszta hatalommal, bátran hirdeti a szabadságot, csakúgy mint Aldo Moro, aki ekkor még egyetemi tanár szeretne lenni. Montini győzi meg, hogy a politikának szüksége van az olyan tisztességes, keresztény elveket hirdetőkre és azokat a mindennapokban is megélő személyekre, mint Aldo.

A későbbi pápa kezdetektől vallja, hogy „az a politika, ami nélkülözi az erkölcsöket, megcsalja azokat, akik erre vágyódnak.” A vatikáni államtitkárságon eltöltött évtizedek alatt felismeri a türelem stratégiáját, hogy az olyan erőszakos rezsimekkel, mint az olasz fasizmus, egyetlen hatékony módszer a csendes szembehelyezkedés, a párbeszédtől pedig nem kell félni. Milánó érsekeként rádöbben a munkások kiszolgáltatottságára, és megpróbál az emberhez méltatlan barakkok helyett komfortosabb lakásokat felhúzni. Katolikus egyházfőként megtapasztalja, hogy igaza volt XII. Piusnak: könnyebb a pápának tanácsokat adni, mint pápának lenni.

Montini pápának szembesülnie kell azzal is, hogy a kereszténység Európában visszaszorulóban van. A kedvező statisztikai adatok a templomba járók magas számáról félrevezetőek, mert a vasárnapi keresztények szívében nem él ott Krisztus, a Megváltó helyett a pénz szeretete fészkelte be oda magát.

VI. Pál folyamatosan ütközik ellenállásba, minden oldalról, egyformán támadják őt a konzervatív katolikusok és a liberálisok is. Kétségbeesetten fohászkodik: „Ó, Istenem, hol vagy? Templomodba beszökött a Sátán füstje. A gonosz igenis létezik. Rettenetes valóság. Az emberek nem hisznek az Egyházban, a szívekbe beférkőzött a kétség.” A film egyik jelenetében VI. Pálnak látomása van, dühöngő tömeg veszi körül, szidják, fenyegetik: „Nem értél el semmit!” – üvöltik felé. A Szentatya elesik, az őrjöngő emberek eltűnnek. Krisztus lép hozzá, fölemeli, kezét kinyújtja, és mutatja a hegyen a három keresztet.

VI. Pál vallotta, hogy a jövő vagy a szeretet civilizációja lesz, vagy nem lesz. Élete végéhez közeledve elkeseredik, a világban tapasztalható folyamatos erőszak miatt. Levelet ír az Aldo Morót elrabló terroristákhoz, hatalmas alázatról téve tanúságot, „térden állva könyörgök, engedjétek szabadon a miniszterelnököt… hiszem, hogy ott lakozik még a lelketekben az emberség dicsőségesen fénylő ereje.” A terroristák azonban érzéketlenek, kivégzik Morót. Ám VI. Pál könyörgő sorai mégiscsak meghallgatásra találnak, a szüleit elhagyó, ugyancsak az erőszak erejében bízó ifjú, Matteo a levél hatására lép vissza egy rendőrörs felrobbantásától. Ő a tékozló fiút példázza a filmben.

Fabrizio Costa mozijának VI. Pál pápája szerette volna ráébreszteni az embereket: „Van Isten, és mindenkit szeret, kivétel nélkül.” Ez a törekvése egyeseknél sikerült, másoknál, a többségnél nem, ez valószínűleg minden korban így van a történelemben.

VI. Pál – Viharos idők pápája
magyarul beszélő, olasz életrajzi dráma, 199 perc, 2008
rendező: Fabrizio Costa
Giovanni Battista Montini – VI. Pál szerepében: Fabrizio Gifuni

kiadja és forgalmazza: Etalon Film Kft.

 

A Romero című filmet John Duigan rendezte. A történet kezdetén Óscar Romero konzervatív pap, elmerül a könyvek és a zene szeretetében, még egyházi körökben is úgy vélekednek róla, hogy „az egész ország üldözött vaddá válhatna”, ő észre sem venné. Vitába száll a diktatórikus katonai rezsim ellen harcoló radikálisokat békés eszközökkel támogató paptestvérével, a jezsuita Rutilio Grande atyával, aki vallja, hogy Jézus nem a felhőkben van, „egy függőágyban fekve”, hanem itt van közöttünk, folyamatosan építi királyságát, a papoknak és a katolikus hívőknek pedig kötelességük részt venniük ebben, az igazságosság és az irgalom jegyében. Amikor megkapja az érseki kinevezést, a hatalom elégedett, mert bizonyosak abban, hogy Romero főpapként sem száll szembe velük, nyugalomra inti a híveket. Szembesülve azonban a borzalmas valósággal, azzal, hogy emberek tűnnek el nyomtalanul, élnek elképesztő nyomorban, sárból tapasztott vályogviskókban, az erőszak a mindennapok természetes részévé vált, nyíltan felemeli a szavát mindezek ellen.

A film hűen a történelmi valósághoz mutatja be, hogy a múlt század utolsó huszonöt évében El Salvadorban irgalmat nem ismerve öldösték egymást a hatalmon lévők és a velük gharcoló gerillák. Utóbbiak legyilkolják a Jézus evangéliumának szellemében tevékenykedő Grande atyát, rabolják el és ölik meg Romero érsek egyik legodaadóbb hívének miniszter férjét. A hatalmat képviselő Nemzetőrség belelő a szabadságot követelő, de békésen éneklő, fegyvertelen tömegbe, nem tisztelve, hogy Grande atya embereket áldoztat. Az egyik katona szétlővi a Romero érsek által védelmezett Oltáriszentséget, vagyis magát Jézus Krisztust gyalázza meg. Az erőszak kiterjed az élet minden területére, a szemet szemért, fogat fogért elv érvényesül. A hatalmon lévők a törvényes rend megtartására hivatkoznak, míg a velük szemben harcolók az igazságos társadalom megteremtésének szükségességére hivatkoznak. Egymás totális megsemmisítésére törekszenek.

Szembesülve mindezzel Romero érsek gyökeresen szakít addigi életformájával, kilép püspöki palotájából, elvegyül a nép között, Krisztusként veszi magára a legnyomorultabbak, legszegényebbek gondjait, szenvedéseit, ha kell, odaáll az állig felfegyverzett katonák elé is. Bátran kiáll bebörtönzött és megkínzott papjai védelmében. Megpróbál közvetíteni, védi az áldozatokat, nem téve különbséget közöttük, de tehetetlen az egymással harcoló felek lelkét beborító gyűlölethullámmal szemben. A szörnyűséges cselekedetek sem ingatják meg abban a hitében, hogy Krisztus mindenkire kiterjedő, egyetemes szeretete jelentheti az egyetlen kivezető utat az erőszak spiráljából. A felszabadítási teológia hívévé szegődött, és a fegyveres harcot is vállaló papját így inti: „Ti nem védekeztek! Ti támadtok! És ti is elvetitek Istent, ahogy ők! Ezzel nem lesz vége a vérontásnak!” Ezzel szemben rendíthetetlenül hirdeti: „Az Egyház küldetése, hogy egynek tekintse magát a szegényekkel… és hogy csatlakozzon hozzájuk az igazságosságért folytatott harcban. Ezt téve találja meg az Egyház a saját üdvösségét.”

Romero érsek egy új kor eljövetelében hisz, „amelyben Isten összes gyermeke békében, szabadon és méltósággal élhet”. Utolsó felhívásában így fogalmaz: „Egy ember parancsolhatja nektek, hogy öljetek, de Isten törvényének kellene győzni bennetek, mely azt parancsolja: ’Ne ölj!’ Egy katona sem köteles olyan parancsnak engedelmeskedni, mely ellenkezik Isten törvényével! Erkölcstelen törvény senkit sem kötelez… Isten nevében, e szenvedők nevében, akiknek a kiáltása napról napra hangosabban száll a mennyekig, kérlek benneteket, könyörgök nektek, parancsolom nektek: állítsátok meg az elnyomást.”

A Romero érsekről szóló film kapcsán eszünkbe juthatnak Jézusnak az utolsó vacsorán tanítványaihoz intézett szavai: „Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt nálatok. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ” (Jn 15,18–19). Ugyancsak Jézus mondta: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (uo. 15,13).

Vértanúhalálával Óscar Romero a valóságban és a filmben is eljutott a szeretetnek erre a legmagasabb rendű fokára, és lett példája annak, hogy bár a világot az erőszak és a gyűlölet hatja át, a pusztító erők győzelme soha nem lehet végleges.

Romero
amerikai életrajzi dráma, 102 perc, 1989
rendező: John Duigan
főbb szereplők: Óscar Romero: Raul Julia
Rutilio Grande atya: Richard Jordan
Osuna atya: Alejandro Bracho
Ana Alicia: Arista Zelada
A film megtekinthető a https://www.karizmatikus.hu/noha/a-mi-mozink-2/video/82-romero-1989.htm linken.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria