Jeruzsálemtől az El Caminóig – Zarándoklatok és Székesfehérvár (1.)

Az esemény kezdetén Smohay András, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója köszöntötte az érdeklődőket, majd Ribi András történész, az előadás-sorozat szervezője mutatta be a programot, mely során kiderül, kik is a zarándokok, megismerhetjük a régmúlt és napjaink legnépszerűbb zarándokútvonalait és helyszíneit, átfogó ismeretekkel gazdagodhatunk a hazai zarándokhagyományokkal kapcsolatban, különös tekintettel a középkori és koraújkori székesfehérvári zarándoklatok történetére, kiderül, hogy a török hódoltság milyen hatást gyakorolt a magyarországi zarándoklatokra és a Szent István-tiszteletre Székesfehérvárott, valamint feltárul a bodajki búcsújárás története is, végül szó esik a 20. századi hazai zarándoklatok és búcsúk dicsőséges és dicstelen történeteiről is.

A sorozat első vendége Fedeles Tamás történész, a Pécsi Tudományegyetem középkori tanszékének vezetője volt, aki Jeruzsálemtől az El Caminóig – Szentek, kegyhelyek, zarándoklatok a középkorban címmel tartott előadást.

Fedeles Tamás a felvezetőben elmondta, örömmel tett eleget a felkérésnek, hiszen Székesfehérvár a régió egyik legfontosabb zarándokközpontja a középkor óta. A történész leszögezte, minden vallásnak – legyen szó politeista vagy monoteista – megvannak a maga szent helyei, elég csak a mekkai nagymecset belső udvarán álló Kába szentélyre, vagy az iszlám hódítás nyomán ugyancsak kiemelkedő jelentőséggel bíró, a zsidó-keresztény kultúra számára is megkerülhetetlen Jeruzsálemre gondolni, de ugyanígy a buddhizmusnak is megvannak a saját kultikus helyszínei – és még sorolhatnánk.

Zarándokok a mekkai nagymecsetben a Kába szentélynél

Miért fontosak a szent helyek? Tette fel a kérdést az előadó, s rögtön meg is válaszolta: mert ott a transzcendens kézzelfoghatóvá válik, az istenség kapcsolatba lép a hétköznapi emberrel. Úgyis fogalmazhatnánk, hogy megtörténik a csoda: szakrális kommunikáció veszi kezdetét.

Amikor a kereszténység elterjedésével egyre több közösség kezdhette meg működését mind a Közel-Keleten, mind Európában, értelemszerűen azok a helyszínek is egyre népszerűbb úticéllá váltak, ahol a hívők e kapcsolódásnak a lehetőségét sejtették: szentek, mártírok, vértanúk születésének, halálának vagy éppen vértanúságának színhelyén. Az első zarándokok még sok esetben titkon keresték fel ezeket a helyszíneket, de az üldöztetés csillapodásával és a kereszténység elterjedésével, majd későbbi megszilárdulásával egyre inkább nyíltan vállalták a tiszteletadást.

Lucas van Leyden: Pihenő zarándokok (metszet, Rotterdam, 1508 k.)

A zarándoklatok a kezdetektől a spirituális élmény ígéretével kecsegtetnek, de azon felül közösségformáló és megtartó erővel is bírnak. A 4. századtól a 7–8. századig leginkább spontán szentkultuszok alakultak ki, a 8. századtól azonban már a helyi püspökök határozták meg, kit lehet szentként tisztelni. A pápa központi szerepét a kanonizációban először a 10. században érhetjük tetten, a szentté avatás szertartása pedig a 13. századig fokozatosan kialakul, ekkor már jegyzőkönyvek készülnek, amelyek alapján Róma dönthet arról, kit emel a szentek sorába. Az első, teljes egészében dokumentált szenttéavatási eljárás éppen hazánkhoz köthető – mutatott rá az előadó hozzátéve: elsőként Árpád-házi Szent Erzsébet számára jelölt ki liturgikus emléknapot a pápa, s írta elő tiszteletét. Ezzel együtt természetesen a spontán szentkultusz kialakulására is számos további példa van, a középkor termékeny időszaka volt ennek, számos szentet köszönhetünk ezeknek a századoknak.

Tekintve, hogy az ember alapvetően az anyagi világban él, már a kezdetektől különös jelentőséggel bírtak azok a relikviák is – használati tárgyak, csontok –, amelyek kézzelfogható valóságukban jelenítették meg a szakralitást, így ezek lelőhelyei ugyancsak nagy erővel vonzották a zarándokokat, sőt a magasabb társadalmi rangú hívők olykor komplett ereklyekollekciókat is létrehoztak a zarándoklataik során összegyűjtött relikviákból. Az egyre népszerűbb ereklyetisztelet egy idő után az ereklyekereskedelem előtt is megnyitotta az utat, sőt bizony visszaélésekhez is vezetett: gyakorlatilag beindult a korabeli ereklyebiznisz, sőt még az is megesett, hogy egy-egy szentként tisztelt elhunyt sírját kifosztották, földi maradványait elrabolták, darabjaiban értékesítették.

Santiago de Compostella és a Szent Jakab-katedrális

A zarándoklatoknak több fajtája és formája is létezett. Regionális és lokális vonatkozású kegyhelyek és azok tisztelete is kialakultak az idők során, amelyeket egyénileg vagy közösségben is meglátogathattak az érdeklődők. A Szentföld és Róma mellett a középkorban népszerűvé vált a Szent Jakab-út végpontjaként Santiago de Compostella, mely ma is Európa talán legjelentősebb zarándokhelye. A kisebb, interregionális zarándoklatok lokális jelentőséget nyertek.

A zarándokok kilétével és létszámával kapcsolatban is derültek ki érdekességek az előadáson. Fedeles Tamás elmondta, a középkori ember ugyan hajlamos volt túlzásokba esni, ezért amikor tömegekről olvasunk, azt nem biztos, hogy azt mai mérce szerint kell érteni. De becslésekbe azért lehet bocsátkozni, ugyanis számos magasrangú zarándok – herceg, hercegnő, uralkodó – utazásáról maradtak ránk feljegyzések, amelyekből kiderül, hogy olykor bizony 200-500 fős kíséret is velük tartott az utazásokra. Mellettük a főúri, nemesi és polgári réteg képviselőiből sem volt hiány, és értelemszerűen az alacsonyabb társadalmi rétegekkel is számolni kell, még ha az ő számukkal kapcsolatban nem is tudunk részletes adatokról.

Szent István szarkofágja

Az előadó arra is kitért, hogy egy-egy nagyobb társaság zarándoklatához milyen infrastrukturális háttérre volt szükség, kezdve a járműveken, a felszerelésen, anyagiakon, nem elfelejtkezve a szálláslehetőségekről, idegennyelv-használatról, tájékozódási pontokról sem. Különösen fontos volt ez az uralkodói zarándoklatok esetében, amikor az utazás nagyívű előkészületeket igényelt. A magas rangú zarándokcsoportokat sokszor az adott útvonalon jártas útikalauz kísérte, aki abban is eligazította a társaságot, pontosan mikor, milyen kiadásokkal kell tervezni, s milyen veszélyekre kell felkészülni az utazás során – például a korábban említett ereklyékkel történő visszaélések miatt.

A zarándoklatok iránti lelkesedés a középkor után némileg alábbhagyott, ám egyre több helyen éled fel ismét az igény, ennek igyekszik megfelelni többek között a tavaly átadott Magyar Szent Család nyomában elnevezésű hazai tematikus zarándokút is, amely Székesfehérvár vonzáskörzetében egyénileg és közösségben is számos érdekes programot és látnivalót kínál a lelki-spirituális feltöltődést is biztosítva, s egyúttal illeszkedve a hazai hagyományokhoz.

Az előadás és a sorozat hátteréről készült összeállítás a képre kattintva megtekinthető.

Videó: Fehérvár Médiacentrum

*

Április 20-án 17 órai kezdettel ismét szeretettel várnak minden érdeklődőt a Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpontba, mely alkalommal Csukovits Enikő Középkori magyar zarándokok nyomában című eladását hallgathatják majd meg.

A soron következő előadásokról a Magyar Szent Család nyomában zarándokút honlapján tájékozódhatnak.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum

Fotó: Berta Gábor; Wikimédia Commons

Magyar Kurír