Johannes Hartl: A titok vonzásában – Lépjünk ki vallási komfortzónánkból

A titok vonzásában Hartl első magyarul megjelent könyve. Ebben a szerző elismeri, hogy a technikai tudás, bár rengeteget köszönhetünk neki, azt, amiről az emberi élet elsősorban és legmélyebben szól, azt még csak nem is érinti. „Ki az ember, mit jelent beleszeretni valakibe, vagy milyen a heves fájdalom”, mindezt szavakkal nem lehet egészében megragadni, tudományos módszerekkel nem írható le. A modern tudományok számtalan magyarázatot kínálnak, de értelmet nem adnak. A legmélyebb kérdésekre nincs válasz. A nihilizmus, Nietzsche szerint „minden vendég legijesztőbbje” ül az asztalhoz. Vagy ahogy Steven Weinberg amerikai fizikus írja: „Minél megfoghatóbb számunkra az univerzum, annál értelmetlenebbnek is tűnik.”

Az emberi élet legfontosabb kérdése az istenkérdés, és ha ennek a kérdésnek a fontosságát teljesen felismernénk, ennek fényében minden más kérdés elhalványulna. „Olyan nevetségessé tenné mindennapi kérdéseink nagy részét, mint a vacsora menüjének kérdése, amikor a Titanicon ülünk” – írja a német szerző. Egyúttal leszögezi: az istenkérdés fontosabb a származás, a kinézet, a siker és a pénz kérdésénél, sőt, még az egészség és az egyén boldogulásának kérdésénél is. „Ez maga a végső kérdés. Az elkerülhetetlen kérdés.” A világ minden kérdése jelentéktelen ahhoz a kérdéshez képest, hogy van-e Isten, és ha van, milyen.

Johannes Hartl érinti az istenfélelem kérdését is. Egyértelműen fogalmaz: az ember teremtmény, élethossza, tudása, hatalma, mindene korlátos. Okosan teszi, ha nem tartja magát túl nagyra, ha nem felejti el, hogy kicsoda, helyes, ha tisztában van azzal, hogy közte és Isten között a távolság végtelen. „Nem, Isten nem a barátságos szomszéd, akinek meg lehet veregetni a vállát.” Ha valaki így gondolja, akkor ismerete hiányos, elképzelése „mélységesen elvakult… Aki a kanyon mélységét alábecsüli, amelynek szélén áll, az nem bátor, ha leugrik. Hanem esztelen.” Joggal kelt félelmet annak felfedezése, hogy mit jelent Istennel szemben állni, aki „mindenható, teremtetlen, örök és szent. Ez nem egy megfélemlített lélek agyréme, hanem világosan körülírt realitás. Ez a bölcsesség kezdete, ez az istenfélelem.” A szerző tragikusnak nevezi, hogy mai világunkból kiveszett az Isten fensége iránti érzék, gyakori tapasztalata, hogy már a teológusok és a hívők sem félik az Istent. Pedig a Biblia szerint a megelégedett és boldog élet kulcsa az, hogy újra felfedezzük a tiszteletet és a hódolatot Isten fensége iránt. A Szentírás alapvető üzenete, hogy Isten a középpont, „az egész világ körülötte forog. Nem körülöttünk. Az életünknek, az egyházainknak egyes-egyedül ő a fókuszpontja.”

Hartl részletesen foglalkozik a szenvedés kérdésével is. A választ Jób könyvében találta meg. A megoldás nem racionális, hanem tapasztalati. Nem intellektuális „földolgozás”, hiszen a történetben éppen ez fut zátonyra. A megoldás az Istennel való találkozásban rejlik, „éspedig nem az ember elvárása szerinti, vigasztaló, könyörületes Istennel, hanem a fölségessel” való találkozásban, még ha a végén Isten irgalmat gyakorol is a sokat szenvedett Jóbbal. Jób akkor szabadul meg attól, hogy csak a saját szenvedésével foglalkozzon, amikor találkozik a „mindentől független, szuverén Teremtővel, akinek útjai mindennél fenségesebbek”. Jób az imádást választja, olyan imádást, ami az embert nem lealacsonyítja, hanem megszabadítja. Éppen Isten fenségessége emeli ki Jóbot a maga beszűkült világából, és teszi lehetővé számára, hogy föllélegezzék.

A szerző felidézi azt a megrendítő élményét is, amikor a legjobb barátja, az imádság háza mozgalom egyik alapítója, Tom váratlanul meghalt. A szerző visszaemlékezve sem tud válaszolni a kérdésre, hogyan érinti a halál egy olyan mozgalom tagjait, akik éjjel-nappal imádkozhatnak egy kijelölt helyen. „Ezekben a nyári hetekben azonban a tiszteletteljes komolyság és a mélységes bánat érzése hatott át bennünket.”

Johannes Hartl tényként állapítja meg, hogy Jézus Krisztus Istene a bibliai Isten. Biblián pedig mindig a teljes Bibliát értjük. „Világos és sötét, jól ismert és idegenül ható vonásai egyaránt hozzátartoznak a valódi Istenhez.” A Szentírás egésze Istenről tesz tanúságot. „Igéid teljessége igazság, és örökre szól igazságod minden ítélete” (Zsolt 119,160). A könyv írója hozzáteszi: „Az emberi szív csak akkor lesz szabad és betelt, ha őt imádjuk, és őt tesszük az első helyre. Nagyobb teljesség tölti el ekkor a szívet, mint amit e világ hatalma, elismerése, vigasza és biztonsága meg tud adni!”

A kötetet Kerényi Dénes és Lukács József fordította.

Johannes Hartl: A titok vonzásában – Lépjünk ki vallási komfortzónánkból
Vigilia Kiadó, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír