Jöjj el hát, Istenem! – Több mint kétszáz énekes és gitáros flashmobbal teszi teljessé a készületet

Kultúra – 2021. december 20., hétfő | 10:02

Gitáros flashmobot szervezett és résztvevőket hívott advent második vasárnapjára a Margit körúti (országúti) ferences közösség, a Boanergész együttes, a felsőkrisztinavárosi plébánia és a Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttes. A felhívásra több mint kétszáz énekes és közel száz gitáros csatlakozott és adta elő a budai Várban, a Szentháromság téren Borka Zsolt Advent című énekét.

A kezdeményezést nem először hirdették meg, 2015-ben is hasonló módon hívták fel a figyelmet a világban tapasztalható békétlenségre. Akkor több száz gitáros és énekes csatlakozott a nagy közös flashmobhoz, hogy karácsony ünnepe előtt az üldözött keresztényekre, a vallásuk miatt elnyomottakra és a háborúk miatt békétlenségben élőkre irányítsák a figyelmet. Az eseményről készült videót azóta több mint egymillió alkalommal tekintették meg a világ minden tájáról.

A szervezők célja a béke melletti kiálláson túl ez alkalommal is az, hogy felhívják a járókelők és a videó megtekintőinek figyelmét a karácsony valódi üzenetére: a külsőségek helyett Jézus születésének ünnepére.

A szervezők és a résztvevők a videó leírásában így fogalmaznak: „Sok szeretettel küldjük ezt a videót és üzenetet mindenkinek, akihez eljut. Kívánunk kegyelemben teljes ünnepeket, kísérjétek imáitokkal az üldözötteket, és legyetek a békességszerzés nagykövetei Krisztus születésének közeledtével különösképpen is.”

Fotó: Gieszer Richárd

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria