Josemaría Escrivá: Kovácstűzhely

Josemaría Escrivá 1930-ban azért hozta létre az Opus Deit, hogy a mindennapi munka megszentelése által minden társadalmi osztályon belül előmozdítsa az életszentség keresését és az apostolkodást a világban, anélkül, hogy az embernek meg kellene változtatnia családi állapotát. A Kovácstűzhely című könyvét az 1930-as években írta, de csak halála után jelent meg. A kötetet magyarul kiadó Szent István Társulat megjelentette a szerző két másik, hasonló tartalmú és felépítésű lelki elmélkedéseit is: Út és Barázda címekkel.

A Kovácstűzhely 1055 elmélkedési pontból áll, melyek 13 fejezetet alkotnak. Escrivá itt is – akárcsak a trilógia másik két darabjában – rövid sorokban fogalmaz meg mély gondolatokat az életünket alapvetően befolyásoló érzéseinkkel kapcsolatban.

A Villámlások című részben Szent Josemaría Escrivá leszögezi: Isten fiai „az egyetlen lángot hordozzák, mely képes megvilágítani a lelkek földi útjait, az egyetlen villámot, amelyben sohasem lehet sötétség, árnyék vagy félárnyék”. Isten úgy használ bennünket, mint a fáklyát, hogy ez a fény világítson. „Tőlünk függ, hogy ne maradjanak sokan a sötétségben, hanem arra az útra lépjenek, mely az örök életre vezet.”

A küzdelemről a lelki író kifejti: keresztény életünk receptje: „imádság, bűnbánat, fáradhatatlan munka, s mindez együtt kötelességed szerető teljesítésével… Kérnünk kell Istentől a hitet, a reményt, a szeretetet alázatossággal, kitartó imával, helyes magatartással, tiszta erkölccsel.” Életünk titka: „szeress, szenvedj örömmel, erősítsd meg a lelkedet, bátorítsd az akaratodat, add át magad elkötelezetten Isten akaratának, és ezzel megjön a hatékonyság”.

Kudarcainkkal kapcsolatban az Opus Dei megalapítója kiemeli: betegségeink, bukásaink – ezeket az Úr engedi meg, hogy elérjenek bennünket –, nem szabad, hogy elválasszanak bennünket Krisztustól, sőt inkább közelítsenek minket hozzá. Csak egyetlen halálos betegség és végzetes tévedés létezik: „megadni magunkat a kudarcnak, nem tudni küzdeni Isten fiainak lelkületével”. Ha ez a személyes erőfeszítés hiányzik, „a lélek megbénul, és elhagyatottan fekszik, képtelen arra, hogy gyümölcsöt hozzon…” A keresztény ember életében mindennek Istenért kell lennie, még a személyes gyengeségeknek is, melyeket az Úr, ha helyrehozzuk őket, megért és megbocsát.

A Tovább küzdeni részben a szerző a lelki könyvecske talán legfontosabb gondolatát fogalmazza meg: „Jézus Krisztus élete, ha hűségesek vagyunk Hozzá, valamiképpen megismétlődik mindnyájunk életében, mind belső folyamatában – a megszentelődésben –, mind pedig a külső viselkedésben.” Az életszentséget a Szentlélek segítségével érhetjük el. Ő az, aki lakást vesz lelkünkben, a kegyelem révén, melyet a szentségekben kapunk, és állandó aszkétikus küzdelemmel. Nem táplálhatunk azonban illúziókat, az út, amelyen haladnunk kell, göröngyös, buktatókkal teli, „küzdenünk kell mindig, életünk végéig. Így fogjuk szeretni a békét, és adni a békét, és így nyerjük majd el az örök jutalmat”.

A Feltámadni részben Szent Josemaría Escrivá emlékeztet: Jézus állandó párbeszédet folytatott mindenkivel, azokkal, akik szerették, és azokkal is, akik csak azt keresték, hogy kiforgathassák a szavait, hogy elítéljék őt. „Igyekezz te is úgy viselkedni, mint az Úr!” Nekünk, katolikusoknak igyekeznünk kell megteremteni a szeretet és az együttélés légkörét, „amely elfojt minden gyűlöletet és neheztelést”. A keresztény emberben, Isten gyermekében a barátság és a szeretet egyetlen egységet alkot, „isteni fényt, mely meleget ad”. Óriási szükségünk van az imára, arra, hogy állhatatosan kitartsunk benne, ahogyan azt a Mester tanácsolja. „Ebből a szilárd pontból fog eredni békéd, örömed, derűs és így természetfeletti és emberi hatékonyságod is.”

Olvasható a kötetben Álvaro del Portillo spanyol püspöknek – Josemaría Escrivá utódja az Opus Dei élén – az 1986-os olasz kiadáshoz írt előszava. Eszerint a Kovácstűzhely „tüzes könyv”, melynek olvasása és átelmélkedése „sok lelket az isteni Szeretet kohójába vethet, és fellobbanthatja bennük az életszentséget és az apostolságot”, mert ez volt az Opus Dei alapítójának vágya, mely egyértelműen kiviláglik következő soraiból: „Hogyne fognánk hát a lelkedet – ezt a tiszta aranyat –, s tennénk a kovácstűzhelyre, hogy megmunkáljuk tűzzel és kalapáccsal, míg ebből a nyers aranyból ragyogó ékszer nem válik, hogy felajánljuk Istenemnek, Istenednek?”

A könyvet fordította: Erdő Péter bíboros, prímás

Josemaría Escrivá: Kovácstűzhely
Szent István Társulat, 2020

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír