Joseph Ratzinger: A liturgia szelleme

Még pápává választása előtt, 1999-ben írta ezt a könyvét a világhíres teológus, professzor, bíboros, aki nemcsak a dogmatikához ért, hanem kiváló liturgikus szakember is – egyáltalán nem forrófejű, hanem higgadt, megfontolt, az Egyház kétezer éves hagyományán nevelkedett és annak nyomán gondolkodik. Már 2002-ben nagy sikert aratott liturgiáról szóló könyve a magyar közönség körében is, amikor Heller György fordításában először megjelent a Szent István Társulat gondozásában (sajnos akkor több becsúszott hibát már nem javítottak). Most szakszerű átnézés és korrekció után a mű második kiadását vehetjük a kezünkbe; annak a műnek, ami egyáltalán nem veszített aktualitásából a múló évtizedek során.

Noha a könyv sok nyugati országban bírálatot váltott ki, az idő a szerzőt igazolja. A nem várt járványhelyzetben „újraéledtek” az általa nem elvetendőnek minősített magánmisék (amiket sohasem törölt el az Egyház). Sokszor látjuk, tapasztaljuk a liturgia szélsőséges megjelenési formáiban a celebráns vagy valamely kis közösség „önimádatát”, magamutogatását, önmaga ünneplését, mely visszaélések okait feltárja a könyv. Mennyire fontos napjainkban is hangsúlyozni a szentmise áldozati jellegét – a liturgia nem egy rendezvény –, a szent tér és a szent idő fontosságát, a kelet felé fordulást, még ha csak szimbolikusan is, a templomi feszület központi jellegét vagy éppen a tabernákulum centrális elhelyezését. Amikor küzdünk a hívek szentáldozáshoz járulásával kapcsolatos hiányosságokkal (nem indulnak körmenetben az oltár elé, nem szabályosan helyezik egymásra a kezüket a kézbeáldozáskor, a kis kereszt osztogatása a gyerekek homlokára szentáldozás közben, stb.), akkor jó újraolvasni a teológus tisztánlátó megállapításait, amelyek a liturgia történetén és áhítatos gyakorlásán alapulnak.

A kötet kimondottan folytatása, illő, méltó és megfelelő továbbgondolása a nagy német liturgikus, teológus, Romano Guardini hasonló címmel megjelent korábbi művének (1918-ból). Ma, amikor olykor élesen szembenállnak egymással a múlthoz (tridenti liturgia) ragaszkodás és a túlzó haladás képviselői, Joseph Ratzinger könyve a középutat jelöli ki a papság, a liturgiával foglalkozó világiak, az egyházzenészek és a templomépítők számára. A bíboros, akit 2005-ben pápává választottak, e könyv lelkiségének erejében szorgalmazta a csend megvalósulását a szentmisében, a szentségimádást, az oltár fölé magasodó feszület elhelyezését, a pápai szentmiséken a térdelve áldozást, és még több más gyakorlati változást, amelyek csak elmélyíteni kívánták a II. vatikáni zsinat által szorgalmazott liturgikus reformot (a reform reformjaként).

A javított, újra megjelent A liturgia szellemét nagyon ajánljuk a liturgika tanárainak és tanulóinak a teológiai főiskolákon, a lelkipásztoroknak, az asszisztencia magisztereknek (a ministránsok vezetőinek), az akolitusoknak, az áldoztatóknak – egyszóval mindazoknak, akik akár a legcsekélyebb módon is hozzájárulnak a katolikus istentiszteletek megvalósításához, a szent liturgia méltó ünnepléséhez.

Joseph Ratzinger: A liturgia szelleme
Szent István Társulat, Budapest, 2020, 2., javított kiadás

Kép: Szent István Társulat

Magyar Kurír