Jótékonysági koncerten gyűjtenek a budapesti jezsuita templom orgonafelújítására

Kultúra – 2017. november 13., hétfő | 9:01

A zene védőszentje, Szent Cecília napján, november 22-én, szerdán nagyszabású jótékonysági gálakoncertet szerveznek a budapesti Jézus Szíve jezsuita templom orgonájának felújítása javára.

Az este 7-kor kezdődő hangversenyen a templommal kapcsolatban álló művészek vállalták a közreműködést. Az orgonát Szabó Balázs szólaltatja meg, Kokas Katalin hegedűművész és gyermekei, Kelemen Hanna, Gáspár és Olga kamara- és szólóművek mellett meglepetéssel is készülnek. A Jezsuita Roma Szakkollégium muzsikus alumnusai közül Sárközi Xénia (szoprán) és Farkas András (tenor) lépnek fel, hozzájuk társul Vámosi Katalin (szoprán) és Alszászy Gábor (orgona), illetve Benyus János (kürt). A koncert lezárásaként a miskolci Fényi Kamarakórus énekel Herpainé Velkey Klára vezényletével, a gálakoncert műsorvezetője pedig Bősze Ádám lesz.

A hangszerrel kapcsolatos tervekről, illetve az orgona javára szervezett adománygyűjtő kampányról – mely a november 22-i gálakoncerttel veszi kezdetét – minden részlet megtudható a templom honlapján a projektnek szentelt új menüpontban, illetve a templom október 21-én megjelent új, őszi–téli kiadványából.

A hangszert érintő beavatkozások mellett egy sor kapcsolódó fejlesztést is szeretnének elvégezni és készült egy hasznosítási terv is. Ezekre tekintettel dolgozták ki az ütemtervet, illetve a költségvetést.

A templomigazgatóság tisztában van vele, hogy a jezsuiták barátainak jelentős támogatása és központi költségvetési források nélkül aligha lehet sikeres a vállalkozás. Ezért szervezték meg a november 22-i jótékonysági gálakoncerttet. Előtte interaktív hangszerbemutatót tartanak, valamint kihelyeznek egy különleges orgonaperselyt. Jövőre orgonabállal és síp-örökbefogadási akcióval készülnek, melynek keretében a féltucatnyi támogatási lehetőség bármelyikével élő adományozóknak egy-egy, a hangszerből származó síppal fejezik ki hálájukat.

Forrás és fotó: Jezsuita.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria