Kapui Gyula – Lendvai Rezső – Vas Csaba: A Szombathelyi Székesegyház toronyórái

Kultúra – 2018. július 29., vasárnap | 16:34

Május végén mutatták be a szombathelyi városházán A Szombathelyi Székesegyház toronyórái című kötetet. A több mint 170 éves toronyóra történetét feldolgozó kiadványt ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A Székesegyházi Főplébániai Egyházközség Tanácsadó Testülete és a Szombathelyi Székesegyházért Alapítvány gondozásában megjelent könyv Kapui Gyula toronyóra-készítő és -szakértő, Lendvai Rezső, a székesegyházi főplébánia egyházközségének alelnöke, valamint Vas Csaba plébános munkája.

A kötethez Puskás Tibor, Szombathely polgármestere írt ajánlást, Székely János szombathelyi megyéspüspök és Császár István általános helynök pedig előszót. Felidézik ebben a székesegyház megújulásának állomásait – melyek között mérföldkő volt a toronyóra megújulása és látogathatóvá tétele –, és rámutatnak, e kiadvány „segítséget nyújt a székesegyház értékeinek megismerésében és őrzésében”.

A könyvecske kulcsszava az idő. Az idő, melyet a mindenkori toronyórák számlapjai évszázadok óta szimbolizálnak minden kor minden embere számára. A tornyokra szegeződő tekintetek talán csak a pontos időt kérdezik, valójában mégis többet kapnak válaszul. Ahogy a szerzők a bevezetőben fogalmaznak: „A toronyóra a templom fontos része. Számlapjai a múló idővel az életre, annak tiszteletére, a pontosságra is utalnak, és egyben vonzzák a tekinteteket a templom felé, a tornyok aranyozott keresztjei irányába. Az óraszerkezet irányította harang kongatások hangjával az időre, a múló idő miatti keresztényi felelősségre is emlékeztet.”

A kötet központjában egy különleges, 1840 körül, valószínűleg Bajorországban épített óraszerkezet áll, mely – a polgármester szavaival – „a művészet és a mesterség remekműve”. A könyv fejezeteiben végigkövethetjük e szerkezet „életét”, titkokkal teli eredetétől kezdve napjainkig. Származási helyéről, készítőjéről, a készítés dátumáról a könyvben összefoglaltaknál több, pontosabb adat valószínűleg végleg felderíthetetlen, eltemette, elrejtette magába az idő.

Miközben a szombathelyi székesegyház toronyórájának hányattatásokkal, háborús pusztításokkal teli történetével ismerkedünk, szinte észrevétlenül beavatódunk az óraszerkezet és a harangok működésének mechanizmusába. A szakmabeliek számára pedig különösen érdekes lehet a toronyóra műszaki adatait tartalmazó, valamint a működést részletesen ismertető fejezet.

Laikusként egy mondatra figyelek föl, őszinte rácsodálkozással: „Az átlagos mechanikus óraszerkezet bonyolultságára jellemző, hogy egy négy számlapos, egész és negyedórákat ütő közönséges toronyóra – Csúry László toronyóra-szakértő számításai szerint – mintegy 1000 alkatrészből áll.” Egy átlagos toronyóra… a szombathelyi pedig, e kötet tanúsítja, messze nem átlagos.

Talán az egyik legérdekesebb fejezet éppen a toronyóra egyediségével foglalkozó rész. Megtudjuk például, hogy a 19. században elterjedt gyakorlat szerint a kisebbik mutató a gyorsan forgó mai nagymutató volt, a nagy mutató pedig a mai kismutató. A mutatócsere a századfordulón vált csak általánossá. A szerzők számításokat végeztek a mutatók által megtett távolságokról: ebből kiderül, hogy a szombathelyi székesegyház két tornyának nyolc számlapján évente összesen 589,7 km-t tesznek meg a mutatók – ez nagyobb távolság, mint hazánk területének legnagyobb szélessége kelet–nyugati irányban.

Még egy különlegesség: a szombathelyi toronyóra kétszer ütötte el az órák számát az építésétől egészen a II. világháború idején a székesegyházat ért bombatalálatig. Ez az ismétlő óraütésnek nevezett gyakorlat Magyarországon nem volt elterjedt megoldás. Csak a szomszédos Győri Egyházmegye székesegyházának 1945-ben elpusztult toronyórájáról lehetett tudni, hogy szintén így működött. A kétszer ütő toronyóra szomorú, szép legendáját is megtaláljuk a kötetben.

Szintén igen érdekes adatokat tartalmaz a toronyóra pontosságával foglalkozó rész. Ma, amikor körülvesznek minket a pontosabbnál pontosabb időt mutató készülékek, nehéz elképzelni, hogy régen minden településen az úgynevezett helyiidő volt a „pontos idő”, ezt pedig a Nap delelése alapján számították. Ebből adódón egészen 1892-ig – a zónaidő bevezetéséig, amikortól is a közép-európai idő lett a hivatalos Magyarországon – jelentős különbség volt például a debreceni és a soproni „pontos idő” között, a Nap járásából adódóan. Budán 1867. február elsejétől kezdve naponta középdelet jelző lövést adtak le, ehhez igazították akkoriban a vasúti órákat.

Miközben lapozom, olvasom a könyvet, még egy kulcsszó eszembe jut: a mesterség mint magatartási minta, mint ethosz, ami végig ott ragyog a sorok között. Valahol a kötet közepén egy nem csak a toronyóra-készítők számára fontos (túltechnicizált korunkban szomorúan aktuális, figyelmeztető) mondatra bukkanok: „amit nem lehet javítani, az nem jó szerkezet”. A könyv végén pedig egy igazi kuriózum olvasható: Az utolsó magyar toronyórás haragszik a villanyórára… címmel 1925 nyarán megjelent újságcikk.

A rajzokkal, archív és a 2017-es felújítást részletesen bemutató fotókkal gazdagon illusztrált könyv Szombathely és a székesegyház történetébe ágyazva mutatja be toronyórát, ezáltal kitekintést is ad: felidézi a „toronyóra előtti időszakot”, olvashatunk a szombathelyi órásokról, majd pedig részletesen a székesegyház építésének időszakáról.

E rövid, kedvet ébresztőnek szánt ismertetést a szombathelyi főpásztornak a kötethez írt soraiból vett részlettel zárom: „A torony órája jelzi a földi időt, de utal az örökkévalóságra is, Isten idejére, az Ő végtelenségére. A járókelő, amikor felpillant a toronyra, tudatosítja, hogy véges a földi élete, és az örökkévalóság fényében kell látnia az élete minden percét. […] Kívánom, hogy a könyv lapozgatása és a székesegyház tornyainak megpillantása is mindig emlékeztessen minket arra, hogy ez a törékeny, mulandó földi létünk az Örökkévaló ajándéka. Ő a kezdet, és Ő a vég, az Alfa és az Ómega. Őtőle jöttünk és Hozzá térünk haza.”

Kapui Gyula – Lendvai Rezső – Vas Csaba: A Szombathelyi Székesegyház toronyórái
Székesegyházi Főplébániai Egyházközség Tanácsadó Testülete; Szombathelyi Székesegyházért Alapítvány
2017 

Borsodi Henrietta/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria