Karinthy és Devecseri – Féltékeny istenek a Hadikban

„Fél- vagy negyedistennek” látta az író-költő felnőtteket, szülei Hadik kávéházban összegyűlő barátait a kisfiú Devecseri Gábor és legjobb barátja, Karinthy Gábor, Karinthy Ferenc, azaz Cini és Kertész Tamás féltestvére. (Mindannyian ismerjük az ikonikus mondatot, amit gyakran idéznek mozaikcsaládok kapcsán: „A maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket.”) 

Lágymányos a 20. század elején indult városiasodásnak. Szerepet játszott ebben a Ferenc József híd 1896-os átadása és bizonyos szempontból a filoxéravész is, hiszen a gellérthegyi szőlők helye így beépítendő területté vált. A Lágymányosi-öböl északi részét feltöltötték, itt épült meg a Műegyetem campusa, és a Dunától a mai Móricz Zsigmond körtérig felsorakoztak a bérházak, melyekbe többek között a kor értelmiségi családjai költöztek: írók, költők, művészek. Devecseri Gábor kilenc esztendős koráig a Lágymányosi utcában lakott a család, majd a Bartók Béla út 8. szám alatt. Karinthyék a Verpeléti út 2-ben, majd a 22-ben, Somlyó Zoltán költő a Kruspér utcában, Tersánszky és Illyés Gyula a Lenke tér közelében, Füst Milán a Budaörsi úton. A Hadik Karinthy-asztaltársaságához tartozott a kicsit távolabb, a Tábor utcában lakó Kosztolányi Dezső is, Karinthy barátja és számtalan csibészségben tettestársa. 

A kisfiú Devecseri Gábor, amikor egy alkalommal Adler úr könyvkereskedéséből kipillantva meglátta a Bartók Béla úton hétmérföldes léptekkel közeledő Tersánszky Józsi Jenőt („magas, és kétharmadrészt láb”), kölcsönkérte Adler úrtól az áhított könyvet, a Kakuk Marci ifjúságát, odanyargalt a szerzőhöz, és aláíratta vele. Aztán szépen visszaadta a kötetet a bolt tulajdonosának, aki félretette neki, hogy ha majd összegyűlik rá a pénze, érte mehessen – „mint a trónkövetelő, aki messzi országot tud a magáénak”. Mire övé lehetett a mű, addigra már rég személyes jó ismerőse volt a szerzője: Tersánszky, az „ugrabugra Pán”, aki többre tartotta zenészi, mint írói képességeit, s akiknél állandó anyagi gondjaik ellenére a derű, a „bukfences megszenteltség” uralta a terepet. Fürdőszobájukban bagoly lakott, fakalitkában, illetve időnként egy hírlapíró barátjuk is, a fürdőkádban. 

A kettős érzékelés egy sajátos válfaját élték meg a neves rokonok és ismerősök mellett a költőnek készülő Gabik: Karinthyék Verpeléti úti (ma Karinthy Frigyes út) lakásában tárgyalták ki a kor íróit és költőit – köztük magát Karinthyt is. „Elimbolygott mellettünk, s hallhatta, amint vitáinkban vezetéknevét harsogtuk. Ránk is szólt. Hiába. Apa Gabi gondolataiban, Frici bácsi az enyéimben, csak az a meg-megjelenő felnőtt volt, aki lázas Karinthy-tiszteletünkben illetéktelenül megzavar minket.”

Frici bácsi zokon vette, amikor az iskolai újságba irodalmi témájú cikket írt Devecseri Gabi, s elemzésében a Karinthy név a barátját, K. Gábort takarta. A féltékeny félisten felhördült: „Karinthy, az én vagyok!” Majd „kékeszöld szeméből olümposzi szikrákat lövellve” hozzáfűzte: lehet, „hogy lesz majd olyan idő, amikor, ha azt írod, Karinthy, Gabit értenek rajta; most még Frigyest!” 

(Miután Karinthy pesti lakos lett, a Centrálba tette át a székhelyét. Ám egyszer még visszament a Hadikba: azzal a céllal, hogy lemérje a pesti vicc terjedési sebességét. Előadott egy akkor rögtönzött arisztidos viccet a Hadikban, majd amikor másfél óra múlva átment a Centrálba, ott már neki mesélték.) 

A leheletnyi rivalizálást is hordozó, de alapvetően derűs kapcsolat átnyúlt a fiúk kamasz-, majd fiatal felnőttkorába is, amikor az alkotóemberek már jólismert féltékenysége mellett a férfiféltékenység is felvillant egy pillanatra. Egy látogatása végén Devecseri – talán legelső hosszúnadrágjában –, mivel a regényekből úgy tudta, hogy egy gavallér a nőnek a tenyerébe adja a kézcsókot, így köszönt el Böhm Arankától, majd zavarában a fejét is bevágta. Aranka pedig lelkesen kiabált a férje után, hogy nahát, képzelje...! Zengett a bérház, Karinthy pedig kicsit mogorván csak annyit közölt a fiúval, szokatlan módon magázva: „Fiatalember, ha családomon belül egy pontot meg óhajt csókolni, azt a pontot ÉN jelölöm meg.” 

Devecseri mondatain az sejlik át, hogy ezek az alkalmankénti felhördülések, odamordulások nem rémisztették a fiúkat, nem csökkentették sem a szeretetet Apa/Frici bácsi, sem a tiszteletet Karinthy Frigyes iránt. A hozzá köthető utolsó emlékeinek a halál ténye felől visszatekintve nőtt meg az értékük. Így felmagasztosult az a hétköznapi pillanat is, amikor az induló dunai hajóról Karinthy kiszólt: „Nincs valami olvasnivalótok?” Egy konzervatív akadémiai tag műve volt kéznél. „Jó lesz?” „Ez is jó – mondta, és átemelte a korláton. Persze hogy jó volt. Kézben tartani, felnyitás nélkül, míg Leányfalu felé ringatózik a hullámokon…” Ez bizonyult az utolsó találkozásuknak: pár nappal később jött a halálhír Siófokról. Ahogy egy barát összegezte: „Fürdött, cigarettázott, sügért evett, meghalt.” 

Az irigylésre méltó gyerekkort a Hadikkal, a verőcei nyarakkal együtt elsöpörte a háború, Devecseri Gábor öccse egy évvel Karinthy után, tizenkilenc évesen meghalt, Böhm Arankát meggyilkolták Auschwitzban. A Karinthy fiúkra különbözőképpen hatottak az átélt tragédiák: Gábor mentálisan egyre zavartabb állapotban élte az életét, míg Cini hitt az új rendszerben, járta a világot, s csak élete későbbi szakaszában ülte meg a lelkét a depresszió; ő is, mint majd fia, Márton, egész életében feldolgozni igyekezett a családjuk történetét. Mint elveszített aranykor tűnt fel később újra meg újra Devecseri és Karinthy Cini írásaiban a két háború közti lágymányosi gyerekkor és fiatalság.

Szerző: Verestói Nárcisz  

Fotó: Fortepan/TEHTUBE (1926)

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. július 4-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.