Keltsd életre a templomodat! – Bérci Dorka, Kapuvár

Kultúra – 2018. szeptember 29., szombat | 18:33

Meseíró pályázatunkkal arra hívjuk a gyerekeket, hogy Berg Judit „A holló gyűrűje” című meseregénye nyomán keltsék életre a templomukban látható ábrázolásokat. A legszebb meséket megjelentetjük.

Boldogság

Egyszer volt, nem is olyan régen volt, a kapuvári Szent Anna-templom karzatán éldegélt egy apró pókocska. Fiatal, tapasztalatlan kis pókgyerek volt, aki szívesen hallgatta a miséket, az emberek imádságait.

Egyszer csak feltűnt neki, hogy azt a kellemes hangot, amit úgy szeret hallgatni, egy ideje már nem hallja. Mivel nemcsak kíváncsi, hanem bátor is volt pókocskánk, elhatározta, hogy elindul kideríteni, hová is tűnt el az a kellemes hang.

S itt álljunk meg egy pillanatra, kedves olvasó, mert biztosan nem tudod, de a pókok bizony azért üldögélnek annyit egy helyben, mert nekik van egy különleges tulajdonságuk: beszélgetni tudnak a szobrokkal és a falfestményekkel. Persze nem szavakkal, mint az emberek. Nem, ők gondolatokkal, apró mozdulatokkal értetik meg magukat a falfestményekkel, képekkel, szoboralakokkal, akik szintén különös jelekkel válaszolnak nekik.

Tehát pókocskánk elindult nyomozó útjára. Az elsők, akikkel találkozott a Szent József-oltárnál, Szent István király és Szent Antal szobrai voltak. Finoman, nehogy tiszteletlennek tűnjön, megérintette lábacskáival Szent István király szobrát.

– Nem szeretnélek zavarni meditálásodban, királyom, de én azt a szép hangot keresem, amelyet már egy ideje nem hallottam.

– Szép hang? Az emberek énekére gondolsz? Majd ha kezdődik a mise, gyönyörködhetsz benne – mondta bölcsen a király, s Szent Antal is mosolyogva bólogatott.

– Nem, én nem erre gondoltam – mondta a pókocska, és továbbindult.

Szent Rita festménye előtt megállt, hosszan nézte a képet, és nagyot sóhajtott.

– Mi a baj, pókocska? – kérdezte a lehetetlen helyzeteket is megoldó Szent Rita.

– Nem hallom már régóta azt a fenséges hangot, azt a gyönyörűt, amitől a szívem úgy megtelik szeretettel.

– A templom tornyában lévő harangszóra gondolsz, pókocska? Mely mély kongásával hirdeti és dicsőíti a mi Urunkat?

– Nem, én nem rá gondoltam – szólt szomorúan főhősünk.

– Pedig a templomi harangszónál nincs szebb – szólalt meg az üvegablakból Árpád-házi Szent Erzsébet. Pókocskánk csak a fejét rázta, s olyan szomorú volt, hogy a győri Könnyező Szűzanya még egy csepp könnyet is hullatott a kis pókocskáért.

Hősünk a Lourdes-i barlangnál megállt, s a Szűzanyára nézve egyszerre elmúlt a szomorúsága.

– Nem adom fel – gondolta dacosan a kis pók, és átfutott a templom bal oldali hajójába.

A Rózsafüzér-oltár mellett Keresztelő Szent János és Szent Mihály szobra állt. Félve arra sietett.

– Bocsánat a zavarásért – intett szelíden lábacskáival. – Nem tudjátok, mi lehet az a gyönyörű hang, ami eltűnt, és sehol sem találom?

– Gyönyörű hang? – gondolkodott Keresztelő Szent János.

– Tudom már! – kiáltott fel Szent Mihály. – A kórus énekére gondolsz? Bizony annál gyönyörűbb nincs!

– Nem, én nem arra gondoltam – és sírásra görbült pókocskánk szája.

– Talán Tamás atya vagy Krisztián atya énekére gondolsz? – próbált segíteni Apor Vilmos püspök úr.

Pókocskánk bizony elsírta magát és elkeseredetten rohant a főoltár felé. A Fekete Madonna és Goretti Szent Mária még utána kiáltott, de a pókocska ezt már nem hallotta meg. A főoltárnál megpihent. Páduai Szent Antal kérdőn nézett rá:

– Mi lelt pókocska?

– Keresem azt a szép hangot, mely mosolyt csal a szívembe, és mindig öröm fog el, ha megszólal.

– A gyermekek hangjára gondolsz? Ha én meghallom a gyermekhangokat, az én szívemet is betölti a szeretet csodás érzése.

– Igen, az is szép, de én nem erre gondoltam.

– Akkor a templomi csengőre gondolhatsz – vette át a szót Szent Vendel, ki az oltár másik oldalán állt.

Pókocskánk csak a fejét rázta. – Nem, én nem rá gondoltam.

A főoltáron Szent Anna és Szent Joachim tanácstalanul nézett egymásra. Ám ekkor egy különös, kellemes érzés kerítette hatalmába a pókocskát.

– Ha hiszed, hogy megtalálod, amit keresel, meg is fogod találni. Légy kitartó és alázatos.

S a pókocskát egyszerre elöntötte a szeretet és a remény! Igen, megtalálom!

– Mert Te a templom orgonájának hangját keresed oly kitartóan. A szent három nap miatt nem szólalt meg eddig, de ma este meglásd, újra meghallod, s szívedet újra elöntheti a boldogság.

– Köszönöm, bárki is vagy. Igen, érzem, hogy ezt a hangot kerestem!

A templom összes festménye és szobra felvidult, hogy pókocskánk megtalálta az annyira áhított hangot.

Este aztán újra meghallotta a kicsi pók az orgona kellemes dallamát, a templom harangját, a hívek éneklését, a gyermekek csodás hangját, s úgy érezte, ennél szebbet még soha életében nem hallott, s ő a legboldogabb lény az egész világon.

Bérci Dorka 7. osztály,
a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulója

Keltsd életre a templomodat! – Meseíró pályázat gyerekeknek 

Berg Judit A holló gyűrűje címmel meseregényt írt gyerekeknek a Mátyás-templomról. Arra hívunk, hogy olvasd el a könyvet, és ennek mintájára keltsd életre a templomodban látható ábrázolásokat (festményeket, szobrokat, domborműveket…).

A holló gyűrűje című regény (Ecovit Kiadó Kft., 2017) történetének szereplői a Mátyás-templomot díszítő alakok, amelyek a mesében éjszakánként életre kelnek, és kalandok sora vár rájuk: megelevenedik Bodza, a királysírt őrző kőkutya, a szélkakas, a galamb, a bagoly, a béka, a gorgók, a sárkányok… Ezek az éjszakánként megelevenedő lények csak akkor változhatnak vissza, ha időben megtalálják a viharban eltűnt gyűrűt, amelyet a Menyasszony-torony tetejét díszítő holló tartott a csőrében.

Arra hívunk, hogy az írónőhöz hasonlóan barangold be a templomot, ahova jársz, a pincétől a padlásig, fedezd fel rejtett kincseit. Keresd meg a neked legkedvesebb ábrázolásokat, lehetnek szentek, angyalok, állatok, növények, bármi, ami megtetszik – és képzeld el, mi történne, ha ezek az alakok életre kelnének.

Korhatár: 6–14 év

Terjedelem: legfeljebb 5000 karakter

Beküldési határidő: szeptember 30. (Folyamatosan várjuk a meséket, a legjobbakat közben megjelentetjük.)

A meséket az mk@katolikus.hu címre várjuk.

A pályázat mellé írd oda nevedet, életkorodat, osztályodat, városod és templomod nevét. Örülünk, ha fotót is küldesz a templomról, a megelevenedő alakokról.

A legjobb három mese szerzőjét könyvjutalomban részesítjük. A legjobb meséket folyamatosan megjelentetjük a Magyar Kuríron, néhány mese helyet kap az Új Ember hetilapban is.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria