Kiállítás nyílt Veszprémben az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus évfordulóján

Kultúra – 2018. május 30., szerda | 20:34

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1938. május 25. és 29. között rendezték meg Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Erre emlékezik a veszprémi Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ kiállítása, amelyet Márfi Gyula veszprémi érsek nyitott meg május 29-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A kiállítás bemutatja a Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus történetét, az 1938-as budapesti eseményt, az ahhoz kapcsolódó veszprémi programokat, valamint a jubileumi Szent István-évet, amely a világkongresszus után nyílt meg.

Márfi Gyula beszédében összefoglalta a világkongresszusok történetét, visszaemlékezett a 2008-ban Québecben, Kanadában rendezett kongresszusra, melyen ő is részt vehetett. A 34. kongresszus budapesti programjaiból pedig néhány számára kedves eseményt említett, ilyen volt például a Schola Cantorum Sabariensis 120 férfiból álló kórusa, melyet Werner Alajos karnagy vezényelt. Beszélt az egykori veszprémi püspökről, Tóth Tihamérról, aki a nemzetek nagygyűlésén mondott ünnepi beszédet. Szép esemény volt, amikor éjszaka a Duna budapesti szakaszán kilenc hajó kísérte az Oltáriszentséget. A főpásztor reményét fejezte ki, hogy a 2020-ban Magyarországon rendezendő 53. kongresszus is hasonlóan sikeres lesz, és minél több embert visz közelebb az Oltáriszentség tiszteletéhez.

Tornavölgyi Krisztián, a veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templom plébánosa ismertette a tárlatban bemutatott tárgyakat, köztük a templomában őrzött, a világkongresszusra készült egyik zászlót, ami a Hősök terén felállított szabadtéri oltárt díszítette. Elmondta a Szent Margitot ábrázoló zászló Veszprémbe kerülésének történetét, amelyet az 1938-as évben épített, akkor még Boldog Margit-templomban helyeztek el.

A kiállítás egyik legszebb és legértékesebb darabja a Pacelli bíboros által viselt ornátus, amit az Esztergomi Bazilika és Főszékesegyházi Kincstár őriz és adott kölcsön a Szaléziánum részére. A tárlatban látható a Rott Nándor veszprémi püspök által a Boldog Gizella Szeminárium részére ajándékozott ezüstből készült monstrancia, gyertyatartók, valamint örökmécses. A plébánost követően Madarssy István ötvös, szobrászművész mondta el gondolatait, akinek édesapja, Madarassy Valter tervezte és alkotta meg az 1938-as világkongresszus jelképét, a kongresszus érméjét és kitűzőket, amit több százezren viseltek a találkozó ideje alatt.

A megnyitó végén Nagy Károly apát, kanonok, a Szent Mihály-bazilika plébánosa bejelentette, hogy június 1-től a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ veszi át a bazilika turisztikai üzemeltetésének feladatait. A főszékesegyház látogatói ezentúl két helyszínen, a karzaton, valamint az altemplomban időszaki kiállításokat tekinthetnek meg, és egy kegytárgybolt is várja a látogatókat. Az altemplom első kiállítása Madarassy István szenteket ábrázoló műveiből készült el.

Az ünnepélyes megnyitón Vásárhelyi Borbála működött közre hegedűn.

Az Eucharistia vinculum caritatis – Az Oltáriszentség a szeretet köteléke címet viselő kiállítás szeptember 30-ig látogatható a veszprémi várban, a Szaléziánumban.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria