Koncertsorozatot szerveznek a szegedi dómban

Kultúra – 2018. január 20., szombat | 14:13

A Filharmónia legfrissebb orgonabérletének estéire, koncertsorozatra várják a közönséget a szegedi dómban áprilistól. Az erről szóló megállapodást január 16-án írta alá Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök és Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A megállapodás aláírásakor Kiss-Rigó László püspök elmondta, a templom küldetése, hogy otthont adjon a közélet, a kultúra, a művészet olyan eseményeinek is, amelyeket az evangélium szellemében művelnek.

A székesegyház rendszeresen ad helyet zenei rendezvényeknek, így az egyházmegye alapítója, Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódó őszi fesztivál koncertjeinek – emelte ki a főpásztor.

Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója ismertette, hogy a szegedi dómban tartandó koncerteken kiváló muzsikusok játszanak különleges zenésztársakkal; az orgonakoncert-sorozat keretében az ország legnagyobb – tízezer sípos, 140 regiszteres – Angster-orgonáját hallhatja a közönség.

Az 1930-ban felavatott hangszer kialakítása is különleges: a hagyományosan a karzaton található sípok mellett a kupolában és a szentélyben is megszólal – tájékoztatott Szamosi Szabolcs, aki arról is beszámolt, hogy a szegedi koncerteken a dóm orgonáját híres hazai és külföldi művészek szólaltatják meg; a műsoron nem csak liturgikus darabok szerepelnek majd.

A koncertsorozatot számos, nem mindennapi hangszerpárosítás és az orgona-énekhang együttese is egyedivé varázsolja: négy különleges duett, négy olyan hangverseny része a bérletnek, amelyeken újabb és újabb arcát mutatja meg a „hangszerek királynője”.

* * *

Április 18-án László Boldizsár tenorista lép fel Etienne Walhain belga orgonaművésszel.

Szeptember 10-én a debreceni Kovács Szilárd és az első Virtuózok ifjú harmonikaművésze, Demeniv Mihály koncertezik a székesegyházban.

Október 1-jén Szamosi Szabolcs és a Magyar Állami Népi Együttes vezető prímása, Pál István „Szalonna” népzenész ad közös koncertet.

December 27-én Palya Bea énekesnőt és Fassang László orgonaművészt hallhatja a közönség.


Forrás: MTI; Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Szegedma.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria