Kondor Béla, a költő

Kondor Béla: Fény

Fényködbe merülő merev romok 
mély tengerbe omló esteli tájkép 
egy kövér hegy a folyamon túl 
az ívlámpán égi szerelembe rovarok. 
Sötét, puha tárgy mozdul átellenben 
két összetápászkodott földi ember 
az árnyékon árnyék nyúl át, macska 
indul böngészni és kereken nézni. 
Vörös a folyamhíd, ezüstös a darugém 
ahol abbahagyta, félkézzel int a fény. 
Öregemberek szobácskáiba álmatlanul 
most új félelmek jönnek az ablakon 
elgurul egy gömbölyű árnyék 
és halálos lénia lesz belőle. 
Fényárban úszó kemény regényesség 
fénylő kisszoknya lapjai, széjjeltépték.

(Vigilia, 1964. augusztus, 464.)

*

Kondor Béla Pestszentlőrincen született 1931. február 17-én. A Képzőművészeti Főiskola festő- majd grafikaszakán tanult, rendkívül sokoldalú alkotó a képzőművészet mellett verseket s prózát írt; repülőmodelleket és hangszereket készített; a fényképezésben új utakat keresett; játszott orgonán, zongorán és régi hangszereken is.

Alkotói felfogásmódjában a klasszikus, régi mestereket követte, művészi világképe mégis aktuális és jelenkori volt. A hagyományos ikonográfiai megoldásokat gyakran egyéni módon alakította át, teremtette újjá.

Kondor Béla – filozófiai, metafizikai utalások, társadalmi érzékenység áthatotta – műveinek középpontjába sokszor az önpusztító ember került, alulmaradva a saját maga teremtette, de föléje nőtt környezettel és technikával való folyamatos küzdelemben.

Korán bekövetkezett halála miatt – 1972. december 12-én hunyt el Budapesten – befejezetlen életművet hagyott maga után. Munkásságát 1965-ben és 1971-ben Munkácsy-díjjal, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal ismerték el.

Versei közül több a Vigilia folyóiratban jelent meg.

Forrás és fotó: a Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír