Az éjszaka gyermeke – Lucien Duval jezsuita szerzetes könyvéről

„Miért, Uram, miért, Uram?
Te, aki megteremtetted a világot,
Miért alkottad oly hosszúra az éjszakát,
Oly hosszúra nekem?”

A gyermek, aki a holddal játszott című könyve mégsem a zenéről vagy a hírnévről szól. Lucien az ötvenes évek végétől egyre többet ivott. Egy darabig úgy tűnt, az alkohol csak kellemes kísérője az alkotásnak: egy kevés a szöveg mellé, egy kicsi a dallamhoz, majd a végén a jól végzett munka örömére. A hatvanas évek végére azonban az italozásból már súlyos függőség lett, Luciennek pedig rá kellett ébrednie, hogy alkoholbeteg. A Jezsuita Kiadó és a Harmat Kiadó közös gondozásában megjelent kötet ennek az alászállásnak és felemelkedésnek a történetét meséli el.

Lucien fent idézett dalában az éjszakáról énekelt. Arról az éjről, mely lehet „a karácsonyi misztérium, a nagypéntek, de a feltámadás éjszakája” is. Lucien gyerekkorához az elsőt köthetjük. Ebben az éjben nincs semmi ijesztő. A Hold ragyog, és ha futásnak eredünk, velünk szalad. Sok alkoholista találja meg szenvedélybetegségének okát a gyerekkori megpróbáltatásokban, ám Lucien esetében nincsenek ilyen traumák, csak egy szerető anya és egy megértő apa.

Kultúránk része az alkoholfogyasztás. A szakemberek sokat foglalkoznak azzal, hogy mikor és kinél fordul át az alkalmi iszogatás függőségbe. Lucienből élet- vagy inkább létérzékenysége miatt vált művész – „az élet egy titokzatos dolog, nem tudunk róla semmit, ezt a tudatlanságot pedig nem lehet elviselni” –, de ez a fogékonysága tette alkoholistává is. Állandóan másokért aggódott, s közben „a szegények, a fegyencek, az özvegyek, az árvák, az elváltak, az öregek fájdalma és keserűsége” maga alá gyűrte. És persze a koncertek szervezése. Meg a kíváncsiskodó, a könyörgő és a rosszindulatú levelek. És az újságírók. Bár később úgy látta, hogy alkoholizmusa hátterében valójában a biztonságérzet hiánya és a felnőttek érzéketlenségének megtapasztalása húzódott meg, valójában sosem vált világossá számára, ő miért fordult az alkoholhoz, és mások miért nem.

Az évek múlásával holddal szaladgáló gyerekkori éjszakából szorongással teli sötétség lett, melynek homályában az alkoholista Lucien gyakran lesomfordált a rendház borosszekrényéig. Rendtársai nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, barátai pedig kevesen voltak. Az egyikük egy alkalommal csak annyit jegyzett meg: „Lucien, te az éjszaka gyermeke vagy.” Végül 1969-ben három barátja elvitte őt egy szakorvoshoz, aki szembesítette az alkoholizmusával.

Egy alkoholfüggő csak akkor indulhat el a gyógyulás útján, ha van mersze bevallani magának, hogy beteg. A második lépés, amikor ki is meri mondani: „Luciennek hívnak, alkoholista vagyok.” Fouquet doktor végül az Anonim Alkoholistákhoz (AA) küldi Lucient, ahol nem hall hosszú eszmefuttatásokat, nem biztatják azzal, hogy gyerekjáték lesz a kilábalás, ahol csak ennyit mondanak: „maradj velünk, ha te is úgy látod jónak”. A mások lelki problémáit mélyen átélő Lucient empátiája eddig a mélybe húzta, most ez segít neki abban, hogy elinduljon felfelé: Nancyban egy társával ő is létrehoz egy AA csoportot.

Sajátos spirituális tapasztalat az alkoholizmusból való kitörés, az AA csoport pedig egy olyan közösség, amely nem csak annak akar látszani, de úgy is működik. Lucien számára ennek az alászállásnak és felemelkedésnek a megélése olyan volt, mintha egyfajta beavatásban részesült volna.

Mintha egy olyan misztériumot ismert volna meg, amely átalakító erejével kiemelte őt – és az AA más tagjait is – a többi ember közül. Lehet, hogy ez túlzás, de kétségtelen, hogy az ego összetörése, összetöretése kinyithat egy ajtót, amely mások számára az életük végéig zárva marad.

Az alkoholista soha többé nem ihat egy kortyot sem. Ezt nagyon nehéz elfogadni. Ahhoz, hogy sikerüljön, másképpen kell élnie, és csak a jelenre szabad összpontosítania: „a tegnap kudarcai már nem léteznek, a holnap pedig még nem jött el”. Különös csengésük van e szavaknak ezekben a hetekben, hiszen mindannyiunknak meg kellett tapasztalnunk, milyen gyorsan válik semmivé a múlt, mint ahogy azzal is szembesülnünk kell, hogy a jövő kiszámíthatatlansága miatt csak egy-két napra látunk előre. Luciennek sikerült aprópénzre váltania az ismert bölcsességet: „Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja” (Mt 6,34).

A gyermek, aki a holddal játszott nem pusztán egy alkoholista önvallomása. Az elé is tükröt tarthat, akinek soha nem volt gondja az alkohollal.

(A kötet megvásárolható az Új Ember webboltjában.)

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2020. május 3-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.