Korálokat „importál” a katolikus zenébe a pécsi bazilika orgonaművész-zeneigazgatója

A közelmúltban jelent meg Libellus Organi Pannoniae, azaz Magyar orgonakönyvecske című munkája, mely újítást jelenthet a liturgia zenei részében.

– Egy katolikus orgonaművész esetében nem számít különlegesnek, hogy orgonára ír zenét, az viszont annál inkább, hogy szerzeményéhez Johann Sebastian Bach az ihletadója, aki köztudomású, hogy a protestáns egyházzene legnagyobb képviselője. Miért éppen Bach?

– A kezdetektől érdekelt, és a tanításban is használom Bach Orgelbüchlein című korálgyűjteményét, ami mindennapi kenyérként van jelen a munkám során. A korálciklus által egy semmivel nem pótolható zenei táplálékot kaptam, mind orgonistaként, mind egyházzenészként. A most megírt darabjaimhoz Bach miniatűr orgonakoráljaiból merítettem a közvetlen inspirációt, a munkámmal kísérletet tettem arra, hogy a bachi modelleket milyen módon lehet átemelni a katolikus egyházzenei gyakorlatba. Ebben a szellemben születettek meg az Orgelbüchlein darabjainak ikerkoráljai. Az ikerkorál saját szavam: annyit jelent, hogy az eredeti Bach tétel és az általam megalkotott testvérdarabja zenei értelemben a lehető legszorosabb kapcsolatban áll egymással. Legfontosabb célom pedig az volt, hogy a magyar katolikus egyházzenét az eddig megszokottól eltérő, friss játszani valóval lássam el, ezek a miniatűr orgonafeldolgozások ugyanis új színfoltot jelenthetnek az orgonazene népénekekhez kapcsolódó repertoárjában.

– A liturgiák rendjét, zenei felépítését meglehetősen szigorú és kötött elemek határozzák meg. Honnan jött az ötlet, hogy ehhez a merev felépítéshez, legalábbis az egyházzenei részéhez, hozzányúljon?

– Nekünk, katolikusoknak is vannak saját barokk orgonazenéink, amelyek főként francia és itáliai területekről származnak, de ma már nem igazán működőképesek, hiszen a II. Vatikáni zsinat után nemcsak a misézés nyelve, hanem formája, zeneisége is több helyen módosult, melynek következtében mostanra a hívek sokkal aktívabban vehetnek részt a liturgiában. Látni kell, hogy a reformációt követően a protestáns testvéreink szinte azonnal bevezették a népnyelvű éneklést, miközben ehhez kapcsolódóan létrejött az orgonás tételtípusok gazdag tárháza is. Az én Libellusom tulajdonképpen egy felekezetek közötti import, legalábbis műfaj tekintetében az. Mintaként pedig Bachnál jobb zeneszerzőt nem nagyon találhatunk, ha az orgonás egyházzenéről van szó.

– Bach által adott volt a minta, de szakmailag hogy álltak össze ezek az ikerkorálok?

– Egyszerűen kiválasztottam azokat a katolikus énekeket, amelyeket a legtöbb templomban énekelnek, és pontosan ugyanolyan módon dolgoztam fel mindet, mint ahogyan Bach a protestáns korálokkal tette. Tehát a struktúra azonos, miközben különbözőek a harmóniák, hiszen a Libellusban a mi katolikus dallamaink jelennek meg. Mégis olyan az összhatás, mintha a 18. század első felében keletkezett volna az összes feldolgozás. Ehhez a kompozíciós munka során szándékosan tettem félre a saját zeneszerzői hangomat, hogy minél hűbb módon adhassam vissza a bachi minták zenei szerkezetét, hangulatát. Ezeknek a régi-új tételeknek az elsődleges funkciója az, hogy a hívek közös zenei megnyilvánulását, tehát az éneklést zenei értelemben előkészítsék, inspirálják és felemeljék.

– Zeneszerzőként korábban is dolgozott már hasonló munkán, vagy mondhatjuk, hogy élettapasztalat szülte a mestert?

– Igen, ezért nem ez az első ilyen jellegű projektem. Korábban Debrecenben, a Megtestesülés-templomban már született egy ciklus Laudente Dominum címmel, melyben különböző műfajú és stílusú zenei előjátékok kerültek egymás mellé. Most azonban az volt a rendező elv, hogy pontosan ugyanúgy készüljön minden, ahogyan Bach is megkomponálta az Orgelbüchleinjét. Persze az is közrejátszott, hogy időközben bizonyára változott a hozzáállásom a témához, és fejlődhettem a zeneszerzés területén. Valószínűnek tartom, hogy tizenöt évvel ezelőtt még nem tudtam volna megírni ezt az új gyűjteményt. Idő és bátorság is kellett ahhoz, hogy egyáltalán felvetődjön bennem a gondolat: mi lenne, ha megpróbálnék én is a bachi mintákat követő korálfeldolgozásokat alkotni. A tervem megvalósításához az MMA ösztöndíjprogramja járult hozzá, illetve a Magyar orgonakönyvecske megkapta az egyházi jóváhagyást is.

– Bármely templom bármilyen típusú orgonáján megszólaltathatók az ikerkorálok? Milyenek az első visszajelzések a fogadtatásról elsősorban a kántorok részéréről?

– Az érdeklődés nagy, mert nem sok ilyen jellegű liturgikus orgonás kiadvány található a kínálatban. A liturgikus orgonajáték jelenleg nem igazán domináns területe a magyar egyházzenész- és kántorképzésnek, de úgy tűnik, ebben várható változás. A koráljaim bármilyen (lehetőleg kétmanuálos és pedálos) templomi orgonán megszólaltathatóak. Azt hiszem, a kántorok szívesen alkalmazzák majd, azt pedig majd az utókor ítéli meg, hogy ennek a munkámnak valójában mi a művészi értéke.

– Zeneszerzőként, egyházzenészként mi van még a tarsolyában?

– Ami éppen most aktuális, gondolkodom egy szintén liturgikus zenei kiadványban, melyben a szentmise ünnepi be- és kivonulásainak orgonás zenéit közölném. Komponáltam ún. népmiséket, ezeket tervezem majd egyben kiadni. De vannak zenekaros népének-feldolgozásaim is, rendszerezni kellene őket, újakat alkotni, majd azokat is közreadni. Igazából mindaz érdekel, ami egy egyházzenészt foglalkoztathat. Mivel nem vagyok énekes, nem hiszem, hogy az énekhangommal tudnék leginkább hozzátenni a liturgiához. Ellenben amikor orgonálok, akkor vagyok képes leginkább kifejezni az istenhitemet, vagy akár az adott liturgikus nap kulcsgondolatát.

Kovács Szilárd Kegyességgel hívsz, ó Jézus (BWV 643 ikerkorál) műve, valamint további ikerkorálok a szerző YouTube-csatornáján meghallgathatók.

A kiadvány ITT érhető el.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Homoki Attila

Videó: Kovács Szilárd Ferenc

Magyar Kurír