Le Devleske lovári mise – Világpremier az eucharisztikus kongresszuson

Kultúra – 2021. július 21., szerda | 9:04

Nemzetközileg ismert és elismert magyar zenészeket, énekeseket hallhatunk szeptember 1-jén, 19.30-tól a Szent István-bazilikában, ahol a világon elsőként hangzik fel a „Le Devleske” mise lovári nyelven.

A zene valódi hidat képez ember és ember között. Származástól függetlenül hirdeti az ember történelmi, szellemi, lelki identitását. A „Le Devleske” nemcsak a roma kisebbségé, hanem mindenkié, aki tudja, hogy az európai kisebbségek mennyi mindenen mentek keresztül a történelem folyamán, embertársaikkal egy közösséget alkotva.

A teljes Biblia szövegét csak pár éve fordították le és adták ki lovári nyelven. A szentmise állandó részeit, amelyeket a nép is énekel, most hiteles zenei megfogalmazásban hallhatjuk különleges, erre az alkalomra íródott kompozíció formájában, élőben a világon elsőként, liturgikus keretek között. Fantasztikus énekesek, nagyszerű kórus, nemzetközileg is ismert zenészek és egy kiváló karmester közreműködésével csendülnek fel a mise dallamai.

A roma mise megalkotására és bemutatására Erdő Péter bíboros, prímás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve az American Protégé nemzetközi zenei verseny többszörös díjnyertes hegedűművészét, Lakatos Györgyöt kérte meg.

Lakatos György zenészcsaládban nevelkedett; zongorista édesanyja és prímás édesapja óvni próbálták fiukat e nehéz pályától. Nyolcévesen kezdett hegedülni.

Lakatos György tehetségét jól jelzi, hogy 12 évesen felvették a Zeneakadémia (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, LFZE) előkészítő tagozatára. Pár év tanulás után már zeneakadémistaként folytatta tanulmányait Kiss András, majd Szenthelyi Miklós növendékeként. A kiváló hegedűs ma már a Snétberger Zenei Tehetség Központ tanára. 2013-ban elnyerte a fiatal művészek karrierépítését segítő, New Yorkban megrendezett American Protégé zenei verseny felnőtt kategóriájának első díját és a legjobb előadónak járó oklevelet is.

A lovári mise gondolata pár évvel ezelőtt, egy karácsonyi mise után merült fel a Szent István-bazilikában. Lakatos György felidézte a felkérés körülményeit: „Erdő Péter bíboros, prímás, akivel beiktatása óta kapcsolatban vagyok és megannyi egyházi, világi eseményre kaptam felkérést tőle, a következőket mondta: »Néhány bibliai szöveget lefordítottak lovári nyelvre. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve szeretném, ha a szövegek meg lennének zenésítve.«”

A főpásztor arra kérte a hegedűművészt, hogy a klasszikus zenei műben köszönjön vissza a cigány és a magyar zenére jellemző zenei identitás.

Egy évvel később elkészült az alkotás. Lakatos György újabb megbízást kapott: készítse elő a darab bemutatóját. A járvány miatt az ősbemutató csúszott, de szeptember 1-jén felcsendülnek – a világon elsőként – a lovári mise dallamai.

Lakatos György kiváló zenészeket vont be a munkába. A lovári nyelvű szentmise zeneszerzője a mindössze 23 éves, salgótarjáni születésű Oláh Patrik Gergő, aki hétévesen kezdte el zenei tanulmányait szülővárosában, hegedű szakon. A komponálás iránt is ekkortájt kezdett érdeklődni. Középiskolásként a Sugár Rezső Zeneszerzőversenyen második helyen végzett. „Akkor vált nyilvánvalóvá számomra, hogy a zeneszerzés az én utam” – mondta a fiatal tehetség. A következő mérföldkő az volt, amikor 2017-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakára, Fekete Gyula tanszékvezető, rektorhelyettes osztályába.

Oláh Patrik Gergő első nemzetközi sikerét zeneakadémista gólyaként érte el a Budavári Beethoven Zeneszerzőversenyen, ahol első helyen végzett. Ezt több országos és nemzetközi versenyhelyezés követte, amelyek közül kiemelkedik a Bartók Béla Világverseny, ahol a legjobb tizenkettő közé jutott.

A fiatal zenész a 2017-es Sziget Classical Orchestra (Sziget Fesztivál Szimfonikus Zenekara) elsőhegedűse volt, majd a következő évtől az együttes művészeti vezetőjeként bekapcsolódott az esemény szervezésébe is. „A 2019-es Sziget Fesztiválon átélhettem életem egyik legmeghatározóbb élményét. 45 ezer ember előtt léphettem fel a fesztivál nagyszínpadán, ahol az iskolai szekálások ellen szólaltunk fel Drew Dolaz amerikai táncos közreműködésével, aki olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Madonna, Skrillex vagy Rihanna.”

Oláh Patrik Gergő hivatásának tekinti a zeneszerzést és a roma kultúra terjesztését. Jelenleg a Zeneakadémia mesterszakos hallgatója. 2021 szeptemberében az eucharisztikus kongresszuson hallhatjuk szerzeményét, amely a zenetörténet első lovári nyelvű miséje. A mű alapja a vokális és instrumentális cigányzene. Az újonnan lefordított miseszöveget Ferenc pápa hagyta jóvá.

Az ősbemutatón hallhatjuk a Belvárosi Ferences Kántorátust, Kecskés Mónika karnagy, a belvárosi ferences templom egyházzenei igazgatója és orgonistája vezetésével. 2002 adventjében zenekedvelőkből, zenetanárokból és zeneművészekből alakult a Cappella Mariana szkóla. A Kántorátus másik csoportja a Greccio Énekegyüttes. A szkóla és az énekegyüttes kiemelt alkalmakkor közösen szolgál. 2017-ben, alapításuk 15. évfordulóján változott a nevük Belvárosi Ferences Kántorátusra. Az együttes 2011-ben, a Musica Sacra Bratislava Nemzetközi Versenyen ezüst fokozatot ért el. Számos albuma jelent meg a kórusnak, ezek egyike Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar kamarazenekara, a Grazioso szintén részt vesz a lovári mise bemutatásában. 2007 őszén azzal a céllal alakult az együttes a Filharmonikusok válogatott művészeiből, hogy minél szélesebb körben megismertessék és megszerettessék a vonós kamarazenét. A Grazioso első művészeti vezetője Kocsis Zoltán volt, aki kitüntető figyelemmel kísérte az együttes munkáját, karmesterként és zongoraművészként egyaránt.

A Grazioso vonós kamarazenekar alapítója Detvay M. Marcella, koncertmestere Bangó Ferenc, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályának hallgatója volt. A számos hazai és nemzetközi verseny díjával elismert hegedűs 1998 óta tagja, 2015 óta koncertmestere a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak. Hasonló szerepkörben hallhatjuk őt 2007 óta a Grazioso kamarazenekarban. Bangó Ferenc a Solti Kamarazenekarnak is tizenkét éve koncertmestere, 2014 óta tagja a világhírű Kodály Vonósnégyesnek.

A „Le Devleske” ősbemutatóján közreműködik Farkas Rózsa, Liszt- és Artisjus díjjal elismert cimbalomművész is, aki egy véletlennek köszönheti, hogy tizenkét éves korában hangszert váltott, hiszen zongorán kezdte el tanulmányait. A Bartók Konzervatórium másodéves tanulójaként mesterével, Szakály Ágnessel a velencei La Fenice Operaházban debütált, ekkor alakult meg cimbalomduójuk is, amely azóta számos lemezt és rádiófelvételt jegyez. A komolyzenén kívül Farkas Rózsa megismerte a magyar és balkáni népzenét, valamint világzenét, de a kávéházi cigányzene sem hiányzik a repertoárjából. Számos hazai és nemzetközi együttesben – öt évig a 100 Tagú Cigányzenekar szólistájaként – játszott. A kortárs zenében is otthonosan mozgó cimbalomművésznek több zeneszerző is írt művet.

Két ismert és rendkívül tehetséges énekest, Szőke Nikolettát és Takács Nikolaszt is hallhatjuk a mise ősbemutatóján. Szőke Nikoletta montreux-i versenygyőztes, Junior Prima díjas előadó, az ország egyik legnépszerűbb dzsesszénekesnője. Az egyik legnevesebb zenekritikus, Ted Gioia a világ legjobb nem amerikai származású dzsesszénekesei között említi őt a The State of Jazz Vocals Today című könyvében. A hazai koncerttermek és fesztiválok mellett lépett már fel nagy sikerrel többek között New Yorkban, Tokióban, Brüsszelben, Koppenhágában, Londonban és Berlinben is, és olyan nagy művészekkel énekelt, mint Michel Legrand vagy Bobby McFerrin.

Eddig hét szólólemeze jelent meg, melyek mindegyike vezette Japánban az eladási listákat. Legutóbbi, Moonglow című lemezének producere a Grammy-díjas Helik Hadar volt. 2017 tavaszán hallhattuk Szőke Nikoletta első saját, magyar nyelvű szerzeményét Az út hadd vigyen címmel, azóta folyamatosan születnek új dalai. A Dal 2021 műsorában az első válogatót megnyerte Új esély című saját szerzeményével, és egészen az elődöntőig jutott. Zenekarával, a Szőke Nikoletta Quartettel folyamatosan koncertezik itthon és külföldön egyaránt.

Takács Nikolasz harminckétszeres platina- és aranylemezes előadóművész, többszörös Fonogram díj-jelölt. A remek hangú kalapos srácot egy ország ismerte meg egy televíziós tehetségkutató műsorból. Zenei tanulmányait a Pozsonyi Állami Konzervatóriumban kezdte klasszikus ének és hegedű szakon, ezt követően a Kőbányai Zenei Stúdió dzsesszének szakára járt. Tizenkilenc évesen többek között olyan kiemelkedő zenészekkel léphetett színpadra, mint Jávori Vilmos világhírű dzsesszdobos, Babos Gyula, Tony Lakatos, Charlie és Solti János. Takács Nikolasz ötödik szólólemezén közreműködött a Grammy-díjas Kirk Whalum amerikai smooth-jazz szaxofonos. A galántai születésű énekesnek az elmúlt bő egy évtizedben hét szólólemeze jelent meg, a hazai színpadok mellett rendkívül népszerű külföldön is, rendszeresen lép fel telt házas nemzetközi fesztiválokon.

A nagyszerű zenészek, énekesek összhangját egy világszerte ismert karmester teremti meg. Az ősbemutatón az isztambuli születésű magyar karmester, Alpaslan Ertüngealp vezényel, aki 2002-ben megnyerte az athéni Mitropoulos Nemzetközi Karmesterversenyt, azóta nemzetközileg is elismerik a magyar karmesteriskola kiváló képviselőjeként. Húsz éve a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar állandó vendégkarmestere, 2006-tól zeneigazgató. Magyarország legkiválóbb zenészeiből megalapította az Academia Hungarica Kamarazenekart, amely bő egy évtizeden át csak külföldön koncertezett, a hazai közönség 2013-ban hallhatta először a Solti György operaterem-avatásán.

Alpaslan Ertüngealp kiváló zongoraművész volt, de egy balesetben elszenvedett kézsérülése miatt fel kellett adnia a karrierjét. Ezután minden figyelmét a karmesterségnek szentelte. Az 1998-as budapesti Ferencsik János Karmesterverseny és az 1999-es szentpétervári Prokofjev Karmesterverseny díjazottja. Magyarországon és külföldön a legrangosabb zenekarokat dirigálta. Három éven át a legendás karmester, Claudio Abbado helyetteseként és művészeti asszisztenseként együttműködött többek között a Berlini Filharmonikus Zenekarral, a Lucerni Fesztiválzenekarral, a La Scala Zenekarával, a firenzei Maggio Musicale Fiorentinóval, a Mahler Chamber Orchestrával és az Orchestra Mozarttal. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetemen a filozófiai doktori iskola doktorandusza.

Szeptember 1-jén, 19.30-tól Budapesten a Szent István-bazilikában szem- és fültanúi lehetünk a „Roma mise” ősbemutatójának. Szeptember 9-én a Hungexpón, a szentmise keretein belül ismét felcsendülnek majd a mű tételei.

Forrás: NEK Titkárság

Fotó: Felvégi Andrea, Lukács Dávid

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria