Marcelo Gleiser elméleti fizikus kapta a 2019-es Templeton-díjat

Sir John Templeton (1912–2008) presbiteriánus üzletember az emberi élet legalapvetőbb kérdései vizsgálatának elismerésére alapította 1972-ben a róla elnevezett díjat. Élő személyek kaphatják meg, az alapító előírása szerint a Nobel-díjnál mindenkor valamelyest nagyobb összeggel jár, jelenleg 1,1 millió fontot kapnak a díjazottak. A világ országaiból beérkező ajánlások alapján odaítéléséről bizottság dönt, amelyben a nagyobb vallások képviselői foglalnak helyet. A kitüntetettek között nemcsak keresztény teológusok, gondolkodók és más (hindu, buddhista, muszlim, zsidó) vallások képviselői vannak, hanem főleg kozmológiával, illetve a hit, az etika, a filozófia és valamely tudományág kapcsolatával foglalkozó természettudósok, valamint vallási vagy humanista mozgalmak kiemelkedő egyéniségei. A díjat első alkalommal az azóta már szentté avatott Kalkuttai Teréz anya kapta 1973-ban, de kitüntették a taizéi közösség létrehozóját, Roger testvért, a Fokoláre Mozgalom alapítóját, Chiara Lubichot, valamint a dalai lámát is. Jáki Szaniszló magyar származású amerikai tudománytörténész, bencés szerzetes, teológus, fizikus, valamint Sternberg Zsigmond magyar származású brit üzletember, filantróp is elnyerte korábban a kitüntetést.

Marcelo Gleiser brazil fizikus és csillagász, az amerikai New Hampshire államban működő Dartmouth Egyetem professzora több sikerkönyvet írt, és számos televíziós és rádiós műsorban szerepelt, amelyekben a tudományt az univerzum és a földön kialakult élet eredetének megértésére irányuló spirituális keresésként jellemezte. Rio de Janeiróban született, a helyi zsidó közösség egyik befolyásos családjának gyermekeként. Brazíliában és Nagy-Britanniában folytatta tanulmányait. A hatvanéves Gleiser az első latin-amerikai, aki megkapja a Templeton-díjat.

Gleiser szerint a tudomány ugyan csak az egyik, de valóságos módja annak, hogy kapcsolatba kerülhessünk a létezés rejtélyével. Úgy gondolja, hogy a tudományos tevékenység egyik kiemelt céljának kell lennie, hogy ismételten megfogalmazzuk azokat a kérdéseket, amelyeket az emberiség már jóval a tudomány megjelenése előtt feltett. Gleiser szemléletében a tudomány csak részét képezi egy sokkal nagyobb horderejű és a tudományoknál lényegesen régebbi kérdésfelvetésnek, amely megpróbálja megérteni, hogy kik vagyunk és honnan jövünk. Céljaként tűzte ki, hogy a tudomány és az iránta érdeklődők figyelmét újra ráirányítsa ezekre a titokzatos kérdésekre.

A magát agnosztikusnak valló Gleiser úgy látja, az ateizmus nem összeegyeztethető a tudományos módszerrel. „Mi is az ateizmus? – teszi fel a kérdést. – (…) Egy kategorikus állítás, amely a hitetlenségben való hitet fejezi ki. »Nem hiszek, bár nincs bizonyítékom sem mellette, sem ellene, egyszerűen nem hiszek.« Pont. Ez egy kinyilatkoztatás” – fogalmaz. Márpedig egy tudós bizonyítások nélkül nem tesz kijelentéseket. Ő maga ezért is nevezi magát agnosztikusnak, mert bár neki sincs bizonyítéka Isten létére, nem formál jogot arra, hogy végső kijelentéseket tegyen ennek kapcsán, mivel jól tudja: a tény, hogy nem tudja bizonyítani valami létezését vagy egy állítás igazságtartalmát, nem jelenti a kérdéses valami nemlétét vagy az állítás hamisságát. Pont emiatt különösen fontosnak tartja az alázatot, amely által egy tudósnak el kell ismernie a tudomány éppen meghúzható határait és mindazt, ami azon túl helyezkedik el.

„Számomra a tudomány arra ad módot, hogy kapcsolatba kerüljek a létezés misztériumával. A létezés misztériuma azóta foglalkoztatja az embert, amióta felmerült benne a kérdés: Kik vagyunk, és honnan jöttünk? Tehát – bár most már a tudomány is foglalkozik ezekkel a kérdésekkel – maguk a kérdések jóval idősebbek a tudománynál.” Felfogása szerint a kutatás a végső válaszok helyett a megismerés befejezetlen folyamata marad.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír