Maulbertsch titkai a szombathelyi püspöki palotában

Kultúra – 2020. március 14., szombat | 12:56

Tavaly év végén kezdték meg a szombathelyi püspöki palota dísztermében Franz Anton Maulbertsch freskójának restaurálását. Az eddigi munkafolyamatokról a megbízott restaurátorművész, Tarr György és a szakmai munkába bevont restaurátorművész, Kisterenyei Ervin meglátásai alapján számol be az egyházmegye.

A 18. század Közép-Európájának legnagyobb festője vitathatatlanul Franz Anton Maulbertsch. Az „osztrák Tiepolo” munkásságának alakulása jól nyomon követhető a régi Magyarország területén és a Monarchia országaiban.

Maulbertsch a bécsi „Hochbarock” jelentős képviselőjeként, a rokokó világ bűvöletében indította pályáját az akadémiáról kikerülve. Megélte a császárné uralkodásának művészetpártoló évtizedeit és Mária Terézia fiának, II. Józsefnek uralkodói válságát is.

A jozefinizmus elsődleges céljai között szerepel az Egyház erejének megtörése. Az „Örökös tartományokban” az egyházi megrendelések gyakorlatilag megszűntek az uralkodói nyomásnak, befolyásnak eredményeképpen, a művészek a magyar területen találhattak munkát.

A század végére lejátszódó társadalmi változások és igények Európa szerte meghozzák a rokokó válságát is. A művészet újra, mint már többször a történelemben, az antikvitás felé fordul. Szombathely püspöke, Szily János az ókori Róma szellemében foglalkoztatja művészeit: Dorffmaistert és Maulbertschet.

A megváltozott korszellem Maulbertsch festészetét is jelentősen befolyásolta. Az 1783-ban készült díszterem a festő korszakváltó munkája. A rokokó forma és színvilágtól nem szakadt el teljesen – ez a figurális ábrázolásokon jól megfigyelhető –, ugyanakkor az architektúra festése a klasszicizmus eszmeiségét tükrözi.

Az eltelt két és fél évszázad során a mennyezetkép számos fizikai károsodást szenvedett el. Beázott, szerkezetében megtört, helyenként leszakadt, szennyeződött, átfestették és szétrepedezett.

Biztosan tudjuk, hogy elsőként az architektúra festője, Rummel látott munkához a felületen. Teljes egészében al fresco festette alá a mennyezetet. Ezt követően került sor az építészeti tagozatok megfestésére illetve az aláfestés módosítására. Ez a folyamat már száraz, secco eljárással készült.

Maulbertsch a figurális ábrázolásokon freskó technikával dolgozott, csupán ceruzával rajzolta a kompozíciót. A barokk festő jellegzetessége, miszerint összeépíti a figurális és az architektúrális elemeket. Előrajzát megfigyelhettük a harsonás angyal szárnyánál, illetve a boltozaton játszó angyalkák mellett.

A grisaille sarkokban a kép száraz felületére vastagon mésszel festett, de előrajz helyett pontozásos (spolvero) eljárással vitte fel a kompozíciót. Ennek megtalálták a nyomait a tisztítás során.

Gyakorlatilag az összes károsodásért, amelyet a mennyezet elszenvedett, az erózió a felelős, elsősorban a beázások. A későbbi „esztétikai” beavatkozások a keletkezett károk mérséklését célozták. A javítás során egyszerűen átfestették, lefestették a sérült részeket. Ugyanakkor előfordult, hogy jelentősen módosították a kompozíciót. Az Aranykor eljövetele című részen a tisztítás művelete komoly változtatást fedett fel. Az átfestések eltávolítása után megváltozott a kompozíció; áldozati bárány feje, drapéria, újabb karját emelő figura vált láthatóvá.

Még a szennyeződések és átfestések eltávolítása előtt megfigyelhető volt a fenti festményen a főalak kettős glóriája. A beavatkozás során a második dicsfényben körvonalazódott egy másik arc. Lehetséges, hogy a festő módosította a főfigura fejtartását, azonban ebben az esetben eltávolíthatta volna a pentimentót. Ezt nem tette meg, ezért felmerülhet a szándékosság. Vajon mi célja volt a kettős ábrázolással?

A kettős ábrázolásra jellemző példa az egyházmegyén belül, a becsehelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban látható. A megfeszített Jézus balra lehajló feje mögül, a képmező jobb oldalán feltűnik egy másik Jézus arc. A szándékosság itt teljesen egyértelmű.

A tisztítás során világossá vált Maulbertsch munkamódszere, valamint megerősítést nyertek a már másutt megismert festészeti technikái. A megismert részek szakmai szempontból is jelentősek.

A szombathelyi püspöki palota Franz Anton Maulbertsch által készített mennyezetképe a díszterem úgynevezett csapos fagerenda alsó síkján kialakított nád-stukatúr vakolatra készült. A különböző anyagokból épített, összetett hordozószerkezet korábban a rossz állapotú héjazat miatt többször beázott. A legnagyobb károsodás a keleti és déli holker mentén történt. Ezeket a hibákat, hiányokat már 1893-ban vakolással, a felületek jelentős átfestésével „restaurálták”.

A vas huzalozással és kovácsolt vasszegekkel rögzített kétirányú nádszövetre két réteg vakolat került (alapvakolat és festőréteg). Az átázott fafödémben a rögzítő vashuzalok egy része elrozsdásodott, elszakadt. A nádszövet a vakolattal együtt a födémtől elvált, behajlott, megrepedt, deformálódott… A csapos fagerendák közötti részen lepergő törmelék a súlyánál fogva még lejjebb nyomta a nádstukatúr vakolatot. A mennyezet behajlott, összerepedezett, de nagyobb felületen nem szakadt le.

A mennyezetkép restaurálásának folyamatában – tisztítás, konzerválás, esztétikai helyreállítás – hangsúlyos elem a hordozó konszolidálása. Ehhez a képoldalon biztosítani kell a sérült, meggyengült vakolatréteget és ezzel egy időben ki kell tisztítani a padlástér felől a födémet.

A hordozóvakolat legnagyobb „belógása” 10–15 cm, amit lehetőség szerint mérsékelni kell. A vakolatrétegnek ebben az állapotban való rögzítése nem lehet megoldás. A vakolat a vegyszeres kezeléstől a szilárdítás folyamatában annyira elasztikus lesz, hogy a rugalmas alátámasztással közel eredeti helyzetébe hozható. A „kisimult”, konzervált, szilárdított vakolat ragasztással rögzíthető a tökéletesen portalanított gerendához.

Forrás és fotó: Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpont/Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria