Megjelent az Új Ember 2020. szeptember 20-i száma

Kultúra – 2020. szeptember 16., szerda | 18:20

Az Új Ember ez évi harmincnyolcadik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A címlapon kezdődik tudósításunk a megújult győri Brenner János Hittudományi Főiskola átadásáról.

„Megteremtettük egy modern főiskola, egy szellemi műhely működésének feltételeit. Most elindulhatunk a szellemi építkezés, a lelki gazdagodás útján” – fogalmazott a megújult főiskola átadásán Reisner Ferenc, a győri intézmény rektora szeptember 8-án, amely napon Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke megáldotta az épületet.

Interjút olvashatnak a nyolcgyermekes Varga Attilával, a Boanergész együttes alapítójával. Az idén 250 éves Országúti ferences templomban szeptember 27-én estére, a fél 8-as szentmiséhez kapcsolódóan koncertet tervez az együttes, ráirányítva a figyelmet arra, hogy 35 évvel ezelőtt ezen a szentmisén kezdődött meg a templomban a zenei szolgálat, amelyből idővel megszületett a Boanergész ének- és zenekar.

Beran Ferenc atya jegyzete a 8. oldalon a járványhelyzetről szól: „a tudomány, még ha képes is rendkívüli eredmények elérésére, nem tud megvédeni bennünket a járványoktól. Ez alázatosságra int: nem vagyunk mindentudók és mindenhatók.”

Bemutatták a Hetvenkét Tanítvány mozgalom családmunkacsoportja által létrehozott Bízd rá magad honlapot, amely mögött egy, az élet bármely területén segítséget nyújtó szakmai hálózat áll.

A www.bizdramagad.hu oldal azokat a szakembereket és szervezeteket gyűjti egybe, akik és amelyek a családok mindennapi életével kapcsolatban felmerülő kihívások, nehézségek megoldásához valós segítséget tudnak nyújtani, legyen szó a várandósságról, a gyermek- és kamaszkorról, a felnőtt élet vagy az időskor problémáiról.

A Mértékadó kulturális mellékletben az egyházi körökben ismert és elismert Shoeshine.hu dokumentumfilm-portál alapítóival, Bazsik Ádámmal és Huszár Domonkossal készült beszélgetést olvashatják. Új filmjüket, A Javítót szeptember 26-án mutatják be. A dokumentumfilm egy református lelkész küzdelmes, de kitartó lelkipásztori munkáját, bűnelkövető lányok formálódását, küzdelmeit kíséri figyelemmel.

Az ima, a Krisztussal való találkozások megrendítő, átformáló élménye nélkül semmit sem érünk, nem lehet hiteles a tanúságtételünk – mondja Kiss Péter interjújában Bazsik Ádám.

A Nézőtér rovatban Paksa Balázs a nyár premierfilmjeiről, az Egy nő láthatatlan élete és az Ema című alkotásról írt kritikát.

A magyar kultuszital címmel a Hagyomány rovatban Lőrincz Sándor mutatja be a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum egyik emeleti termében megnyílt, a szóda és a szikvízgyártás múltját bemutató vándorkiállítást.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria