Megjelent az Új Ember 2018. február 11-i száma

Kultúra – 2018. február 9., péntek | 9:50

Az Új Ember ez évi hatodik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A címlapon kezdődik a jövő héten zajló házasság hete programsorozat idei arcaival, Fazekas Ritával és Zámbori Somával készült interjúnk. A jogász-színész házaspár őszintén vall hitéről, kapcsolatukról.

„Támaszkodjatok bátran a levegőre!” – címmel tudósítást olvashatnak az egri lelkipásztori napokról, közöljük Ferenc pápa február 23-i, a békéért való ima- és böjti napra szóló felhívását, valamint szintén az első oldalon kezdődik összefoglalónk Erdő Péter bíboros, prímás New Yorkban tett látogatásáról és a Columbia Egyetemen elmondott beszédéről.

A 2. oldalon folytatódik Ferenc pápa katekézise a szentmiséről, illetve összefoglaljuk Pietro Parolin bíboros államtitkár az olasz La Stampa napilapnak adott interjúját a Szentszék és Kína viszonyáról. A távol-keleti országban létezik egy pápához hű földalatti egyház, emellett a kormányhoz hű katolikus hazafias szövetség, amelynek püspökeit a Vatikán nem ismeri el.

A 3. oldalon folytatjuk tudósításunkat az egri lelkipásztori napokról, hírt adunk a debreceni Istenszülő Oltalma-főszékesegyházban megtartott diakónusszentelésről, amelyet Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita vezetett, illetve arról, hogy Varga László kaposvári püspök megáldotta a kaposvári tűzoltóság épületét.

A Tanítás és lélek oldalon Máriával a nagyböjt küszöbén címmel Fehérváry Jákó bencés szerzetes liturgikus jegyzetét olvashatják, a Görögkatolikus lelkiség rovatban pedig Ivancsó István a megbocsátás fontosságáról ír.

Az 5. oldalon közöljük Erdő Péter bíboros Columbia Egyetemen elmondott beszédének összefoglalóját, illetve riportot olvashatnak a megszentelt életet élők ünnepéről, amelyet a budapesti Örökimádás-templomban tartottak a szerzetesek világnapja alkalmából február 2-án.

Egyház rovatunkban hírt adunk arról, hogy Brenner János vértanú boldoggá avatására április 5-ig lehet regisztrálni a tiszteletére létrehozott honlapon, továbbá arról, hogy Ternyák Csaba egri érsek összehívta az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő óvodák vezetőit, akik szakmai továbbképzésen is részt vettek. Tudósítást olvashatnak a Kárpát-medencei egyetemi lelkészségek múlt hétvégén megtartott tizedik találkozójáról, és felhívást teszünk közzé a személyi jövedelemadó egyháznak adható 1 százalékával kapcsolatban: a Magyar Katolikus Egyház felhívja a figyelmet az erről való rendelkezésre.

Külhoni híreink a Nagyváradon megrendezett országos hittanversenyről és a Katolikus Karitász délvidéki orvosmissziójáról szólnak.

Család rovatunkban beszámolunk a Hajdúdorogi Főegyházmegye megújuló tanintézményeiről és a Pure program anya-lánya teaházáról, amelyet negyedik alakalommal szerveztek meg a Budapest Kongresszusi Központban.

A 9. oldalon olvashatják a házasság hete idei arcaival készült beszélgetést, a 11. oldalon pedig újraindul a Villanófényben című rovatunk, ezúttal Erdei József bazilita szerzetes portréját olvashatják. Itt kapott helyet tudósításunk a XII. Jótékonysági Bencés Bálról, amelyen Várszegi Asztrik leköszönő pannonhalmi főapát különleges felajánlást tett.

A Mozaik rovatban hírt adunk arról, hogy Mel Gibson A passió című film folytatására készül, és úgy véli, ez lesz a „történelem legnagyobb filmje”. Ugyanitt olvashatják a világhírű tenor, Andrea Bocelli édesanyjának vallomását arról, hogy várandóssága idején az orvosok azt javasolták neki, vetesse el gyermekét, mert az vakon fog születni.

* * *

Mértékadó kulturális mellékletünkben zeneakadémiai műhelybeszélgetést olvashatnak az egyházzenéről, a Dobszay László örökségét továbbvivő tudományos munkáról, és születésnapi interjút közlünk Béres György egyházzenésszel, a gregorián „utazó nagykövetével”.

Mészáros Ákos az Uránia Nemzeti Filmszínház dokumentumfilm-sorozatának következő produkcióját mutatja be. Az amerikai impresszionizmusról szóló alkotás festőkről és festői kertekről szól.

A Nézőpont rovatban Baranyai Béla a Szeretet nélkül című filmet elemezve az emberi kapcsolatokra és azok hiányára reflektál.

A Természetrajz rovatban Schmidt Egonnal indulhatunk sétával egybekötött madárlesre a budai hegyekbe, a friss havon.

Olvassa, ajánlja, terjessze Magyarország katolikus hetilapját! Az Új Ember elérhető és megvásárolható a templomokban, az újságárusoknál és a Digitalstandon.

Forrás és fotó: Új Ember

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria