Megjelent az Új Ember 2019. augusztus 18-i száma

Kultúra – 2019. augusztus 16., péntek | 17:40

Az Új Ember ez évi harmincharmadik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A címlapról indul interjúnk Udvardy György kinevezett veszprémi érsekkel, akinek érseki beiktatására augusztus 31-én, szombaton, 10 órakor kerül sor a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházban. Udvardy György az interjúban arról beszélt, hogy a mai világban „elsősorban arra kell összpontosítanunk, hogy hogyan lehet felszítani az evangelizálás tüzét, lelkületét”. Szent István napja közeledtével azt is hangsúlyozta, számunkra egyértelmű, hogy Jézus Krisztus személye és tanítása a szikla, amire, akire építhetjük az életünket. 

Hírt adunk arról, hogy javul a magyar orvosok által szétválasztott bangladesi sziámi ikrek állapota. A műtét sikeréért többek között a július 28-án a budapesti Szabadság hídon megtartott szentmise résztvevői is imádkoztak Csókay Andrásnak, az orvoscsoport tagjának kérésére. A katolikus idegsebész augusztus 6-án a Magyar Kurír és az Új Ember szerkesztőségéhez is eljuttatott üzenetében azt írta, hálásak az eddigi imatámogatásért, és újra kérik olvasóinkat, hogy további fohászaikkal támogassák az ikrek fölépülését a rendkívül nehéz és megterhelő műtét után, valamint az élethez szükséges szervi funkciók mielőbbi javulását. A legfőbb támasz az imádkozó emberek sokasága: ők közvetítik imáikkal Jézus és a Szűzanya segítségét.

A görögkatolikus papnövendékek 22. alkalommal szervezték meg a Szent Damján orvos vértanúról elnevezett tábort a Debrecenhez közeli Dorcas Kempingben, ahol fogyatékkal élőkről gondoskodtak augusztus 5. és 10. között. „Hordozzuk egymás terhét” – idén is a Galatákhoz írt levélből származó gondolat volt a jelmondat. A Görögkatolikus Papnevelő Intézet szervezésében létrejövő tábor az ingyenes és önkéntes segítségnyújtás helyszíne. A cél az, hogy felejthetetlen élményt adjanak a fogyatékkal élőknek, és hogy egy hétre levegyék a családok válláról a gondozás terhét. Nagy élményt jelentett a táborlakóknak az a harminc motoros, akik felejthetetlen perceket szereztek számukra azzal, hogy elvitték őket motorozni. A konvojt Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezette; a főpásztor maga is motoroztatta a gondozottakat.

Többek közt arról is olvashatnak lapunkban, hogy augusztus 2-án délután nyitotta meg a kapuit az első látogatók előtt az az Alpokban található ház, ahol Albino Luciani, azaz I. János Pál pápa született és felnőtt. A megnyitás napját I. János Pál emlékének szentelték. Délután Beniamino Stella bíboros, a „mosolygós pápa” szenttéavatási ügyének posztulátora bemutatta a nemrég megjelent, tanúvallomásokkal, vatikáni levéltári dokumentumokkal kiegészített, első teljes életrajzot Albino Lucianiról.

Mértékadó kulturális mellékletünkben Bodnár Dániel Újraolvasó című rovatában Kós Károly államalapító szent királyunkról írt művét Az országépítőt ajánlja olvasóink figyelmébe. Az 1934-ben írt történelmi regény ifjúkorától kezdve haláláig kíséri Szent Istvánt.

Mészáros Ákos a Vastagh művészcsalád remekeiről ír. Az alkotások az Állatorvos-történeti Gyűjteményben (Budapest, Bethlen Gábor u. 20–24.) tekinthetők meg; többek között tehén-, birka-, kakas-, tyúk-, kutya- és libaszobrokat láthatnak ifjabb Vastagh Györgytől. Minden idők legnagyobb magyar állatszobrásza több ménesbirtokon is alkotott: Bábolnán, Kisbéren, Mezőhegyesen, Fogarason, Budapesten; ő alkotta a híres Kincsem-szobrot 1942-ben.

A Nézőpont rovatban Baranyai Béla ad átfogó képet azokról a filmekről, amelyek az emberiség legpusztítóbb fegyveres konfliktusát állítják a középpontba – nyolcvan évvel ezelőtt tört ki a második világháború.

Marton Árpád a legszögedibb szőregire, Péter László irodalmárra, lokálpatriótára emlékezik.

A Természetrajz rovatban Schmidt Egon a természet csodájáról elmélkedik a Budapest és Budakeszi határán lévő Szanatórium utcán sétálva.

Olvassa, ajánlja, terjessze Magyarország katolikus hetilapját! Az Új Ember elérhető és megvásárolható a templomokban, az újságárusoknál és a Digitalstandon.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria