Megjelent az Új Ember 2019. december 8-i száma

A címoldalról indul interjúnk Jelenits István piarista szerzetessel, aki idén ünnepli szerzetesi örökfogadalma letételének és pappá szentelésének hatvanadik évfordulóját. A szerzetes tanár, teológus, író többek közt elmondta: „A tanári szolgálat egyúttal lelkipásztori szolgálat is. A mi rendünknek az a célja, hogy gyerekeket neveljen. Legmélyebb spirituális elkötelezettségünk, hogy nem csak tanítani akarunk, hanem nevelni, az evangélium szellemében. Ez a világgal való kapcsolatot is jelenti: rengeteg emberrel találkozunk, akiknek bemutatjuk az életét. A pályaválasztás idején például elmegyünk egy faluba, ahol az orvos egy régi diákunk, elvisszük hozzá a gyerekeinket, és ő beszél nekik arról, hogy mit jelent ma orvosnak lenni egy településen. A diák így képet kap arról, hogyan alakul a felnőtt élete, milyen utakat választhat, milyen célokat tűzhet maga elé. Mindez hallatlanul gazdag felkészítés az életre. Emellett az, hogy az ember meghívásra időnként elmegy lelkigyakorlatra egy városba vagy faluba, mellékes. Nem arról van szó, hogy az egyik rész lelkipásztori, a másik pedig civil: megtanítjuk a gyereket a nyelvtanra vagy az irodalomtörténetre. Éppen ellenkezőleg: a tanítással meg a diákokkal való sokszínű, az egész életet átfogó foglalkozáshoz tartozik hozzá a kereszténység.”

Különleges beszélgetést olvashatnak Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetessel, akit Ferenc pápa Japánban tett látogatásáról kérdeztünk. Nemeshegyi atya 37 éven át volt misszionárius Japánban, kispapok nevelője és egyetemi professzor Tokióban. Évtizedek óta itthon van már, de amikor nála jártunk, éppen címlistájának frissítésével foglalkozott, hogy – mint minden évben – üdvözlőlapot küldhessen „japánkáinak”: az általa keresztelt mintegy háromszáz egykori tanítványának, akik közül egyik-másik időnként fel is szokta keresni, bár ehhez kilencezer kilométert kell repülni. A jezsuita szerzetes, aki napról napra figyelemmel követte a média segítségével a pápa útját, a távol-keleti ország vallásosságáról is beszélt: „A sintó, amely eredetileg a japánok vallása volt, mára már folklór csupán, amit senki sem vesz komolyan. A sintó istenségekre a mai Japán mesealakokként tekint. A buddhizmus: a béke, a jóság, az irgalom vallása, amelynek a VI. századtól nagy hatása volt Japánban, szintén kikopott a mindennapokból. Ha egy átlagos japán fiatalt megkérdezünk, hogy milyen vallás híve, jó eséllyel ezt válaszolja: »A családom buddhista, én viszont semmilyen felekezethez nem tartozom.« Ha pedig az ember halál utáni sorsáról érdeklődünk, feltehetőleg »nem tudom« lesz a válasz. A japánok többsége érdekes módon mégis optimista, »majd csak lesz valahogy« alapbeállítottságú. Számukra mindennek az alapja az »ős irgalom«, a jóság. De hogy ez a meggyőződésük honnét jön, rejtély, mivel vallási hit nincs mögötte. Talán a buddhizmus maradványa. Akik keresztény hitre térnek, erre az előzetes ismeretükre, beállítottságukra tudnak építeni.”

Az ünnepre készülődve a nagy rohanásban igazi adventi elmélkednivalót ad Borsodi Henrietta írása, amelynek címe: Csöndes adventi imaiskola Pilinszky Jánossal. Az író – aki éveken át az Új Ember állandó szerzője volt – így imádkozott Urunk születésére készülve: „Add, Istenem, hogy a világ kisimuljon és elcsendesedjen bennem és mindenkiben. Hogy az éjszaka csöndjében asztalodhoz ülhessek, ahhoz az asztalhoz, ami mellől senki se hiányozhat. Ahhoz az asztalhoz, hol a Nappal és a csillagokkal együtt a hétköznapok is kialszanak, s egyedül a te békéd világít. Igen, hogy helyet foglalhassak már most egy rövid időre annál az eljövendő asztalnál, amit egy öröklétre megígértél, s aminek egyedül a te békéd a lámpása, eledele és terítéke. (…) Add, hogy imámban ne kérjek semmit, de annál inkább hallhassalak és hallgassalak Téged.”

A Mértékadó kulturális mellékletben Lázár Ervinre emlékezik Lőrincz Sándor. A tizenhárom évvel ezelőtt elhunyt író életművének Komáromi Gabriella irodalomtörténészként szegődött a szolgálatába. Négy évet szánt arra, hogy monográfiát írjon róla az Osiris Kiadónak, majd az özveggyel, az azóta már szintén elhunyt Vathy Zsuzsával képes albumot állított össze a Napkút Kiadónál. Erről és még sok minden másról is olvashatnak a cikkben Lázár Ervinnel kapcsolatban.

Ismét találkozhatnak a Mértékadó lapjain Marcellus Mihállyal, aki Pannonia – a mai Dunántúl térsége és vonzásköre – római kori múltjának feldolgozását, regények formájában történő megírását tűzte ki célul. Pallós Tamás beszélgetett az íróval új, izgalmasnak ígérkező könyvéről, a Birkózóról.

Visky András Júlia című monodrámájáról írt Bodnár Dániel. A darab életrajzi elemeken alapul. A szerző édesapját, Visky Ferenc református lelkészt a román kommunista hatalom 1958-ban huszonkét év börtönre ítélte, amiből hatot le is töltött. Felesége egyedül maradt hét gyermekükkel, köztük a másfél éves Visky Andrással. Egy barakktáborba hurcolták őket. Visky XX. századi Jób- és passiódrámát írt erről a tragikus élethelyzetről, bemutatva a hatalom erőszakosságának és a szenvedésnek korokon átívelő realitását. A monodráma két lélek története, akiket összeköt egy hatalmas, minden nehézséget legyőző szerelem, melyet Isten különleges áldása kísér.

Petrőczi Éva könyvrecenziója pedig ezúttal Skandináviába kalauzolja olvasóinkat. Zelei Anna Norvég utakon. Kalandozás a fjordok között című műve már karácsonyi hangulatot áraszt.

Olvassa, ajánlja, terjessze Magyarország katolikus hetilapját! Az Új Ember elérhető és megvásárolható a templomokban, az újságárusoknál és a Digitalstandon.

Magyar Kurír