Megjelent az Új Ember 2023. szeptember 17-i száma

Kultúra – 2023. szeptember 13., szerda | 19:45

Az Új Ember idei harmincnyolcadik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe, mely elérhető a templomokban, az újságárusoknál, és előfizethető szerkesztőségünk terjesztési osztályán.

Őszentsége I. Bartholomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka szeptember 20. és 25. között a Pannonhalmi Főapátság meghívására hatnapos látogatásra érkezik Magyarországra. Ebből az alkalomból beszélgettünk Nacsinák Gergely András ortodox pappal, aki elmondta: a pátriárka Magyarországra mindig valamilyen konkrét céllal jön. Jelen volt többek között a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson is. Igaz, hogy Magyarországon nincs jelentős görög diaszpóra, amelyet felkereshetne, ám a pátriárka, aki sokat van úton, szívesen tesz eleget egyéb természetű meghívásoknak is, mint amilyen például a Pannonhalmi Főapátságé volt. Azt is kiemelhetjük, hogy I. Bartholomaiosz többször járt Rómában, jó kapcsolatot ápol Ferenc pápával. A pátriárka minden megnyilvánulása azt mutatja, hogy hisz az emberben és a párbeszéd lehetőségében – mondta Nacsinák Gergely ortodox pap.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara alapításának 25. évfordulóját ünnepelték szeptember 8-án a fakultás budapesti épületében. Az ünnepségre meghívást kapott a Pázmány ITK közösségének minden tagja, vezetők, volt és jelenlegi oktatók, munkatársak és hallgatók, hogy együtt emlékezzenek meg az elmúlt 25 év eseményeiről, eredményeiről. A rendezvényről összefoglalót olvashatnak lapunkban.

Szeptember 6-án a szerdai általános kihallgatás keretében Ferenc pápa a közelmúltbeli mongóliai utazására tekintett vissza: példaképül állította a mongol népet, az ott élő „örömteli” egyházat és az ott evangelizáló misszionáriusokat. Látókörünk és szívünk kitágítására biztatott, hogy megértsünk minden embert. A beszéd fordítását lapunk 2. oldalán közöljük.

A budapest-újlipótvárosi Árpád-házi Szent Margit-plébánia alapításának 90. évfordulója alkalmából január 18-án, Szent Margit ünnepén egész éven átívelő rendezvénysorozat kezdődött, köztük a Parancsok szeretetből – A tízparancsolatról a 21. században a Lelki estek sorozat keretében. A hatodik alkalmat szeptember 7-én este tartották, erről Bodnár Dániel tudósítását olvashatják a 8. oldalon, A szexualitás értékes, emberi önátadásunk csúcsa címmel.

Mértékadó kulturális mellékletünkben a 2003-ban alakult Sekrestye Színpad kerül a fókuszba. A kezdetektől eltelt két évtizedben több mint negyven darabot mutattak be, előadásaik száma meghaladja a nyolcszázat. A prózai és zenés darabokat egyaránt magas szinten, művészi átéléssel játszó társulat a csepel-belvárosi Kisboldogasszony-templomban működik. A plébánián beszélgettünk a templom plébánosával, Kertész Péter esperessel, pápai káplánnal, kanonokkal, illetve Sztancsikné Losonci Tímeával, a színpad vezetőjével és a társulat néhány tagjával.

„Miért éppen Rilke? Olyan kérdés ez, mely további dilemmákat rejt magában. Miért éppen Rilke emelkedett a világirodalom pantheonjába a közép-európai lírai modernségből? Miért ő hatott oly különös erővel a huszadik századi magyar irodalomra? E sorok írója miért éppen Rilkéből merít nyugalmat a nyughatatlansághoz?” – ezekre a kérdésekre keres válaszokat Halmai Tamás legújabb írásában.

„Bizonyos tekintetben mindenkiben található több személyiség is, ezek azonban nem hasadnak szét, nem leszünk egy szempillantás alatt másvalakik általuk. Ennek ellenére mindannyiunkban újra és újra felmerülhet a kérdés: Kik vagyunk mi valójában? Miért viselkedünk másként és másként a különféle helyzetekben? Annyi bizonyos, hogy egzisztenciális értelemben Billy Milligan története szintén arra irányítja rá a figyelmet, hogy milyen nagy szerepe van életünkben a helyes önismeretnek” – írja filmjegyzetében Baranyai Béla az Apple Tv-n bemutatott Zsúfolt szoba című sorozatról – melynek egyik producere és rendezője Mundruczó Kornél volt. A sorozat titkoltan Daniel Keyes Szép álmokat, Billy! (The Minds of Billy Milligan) című, 1981-ben megjelent regényén alapul, s a disszociatív személyiségzavar izgalmas és talányos témájáról szól.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria