Megjelent a Vigilia augusztusi száma

Kultúra – 2017. augusztus 13., vasárnap | 16:00

A Vigilia ez évi nyolcadik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A Vigilia augusztusi számában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek II. János Pál pápa eszmeisége – egyetemes pásztor a változó Európában című tanulmányát olvashatjuk, amelyben egyebek mellett ezt írja: „Szent II. János Pál pápa hatalmas formátumú európai személyiség volt. Gondolkodásában Európa jelentette azt a földrajzi és kulturális keretet, amelyben lelkipásztori küldetését pápává történt megválasztásáig folytatta. De ez a valóság, mely számára egy nagyon fontos társadalmi közeget is képviselt, később is érdeklődésének fókuszában állt. Akkor is kitüntetett szerepet játszott gondolkodásában, amikor már az egész világegyház felelősségét hordozta. Utazásaival és tanításával valóban nemzetközi és globális szinten jelenítette meg az egyházat. Ugyanakkor Európa mégis figyelmének középpontjában maradt.” Szovák Kornél: Szent László: a trónhoz és a szentséghez vezető út és Tusor Péter: Prohászka római Konzisztoriális-ügye (1911–1913) című tanulmánya szerepel még az ezúttal nem tematikus összeállítást közlő Vigilia élén.

Kortárs és tanú című vezércikkében Lukács László főszerkesztő a folyóirat egyik legrégebbi és leghűségesebb munkatársát, a most augusztusban nyolcvanadik életévét betöltő Rónay Lászlót méltatja, „akinek életében kiváltságos szerep jutott a Vigiliának, és aki mindmáig kivételes szerepet tölt be a folyóiratnál”. Pomogáts Béla, Sipos Lajos és Szénási Zoltán szintén Rónay Lászlót köszönti, akivel Cseke-Horányi Anna készített interjút a Vigilia beszélgetése rovatba.

A lap szépirodalmi részében Hargittay Emil: Hitvita-irodalom a kora újkori Magyarországon és Garaczi Zoltán: „Úgy mint akkor éjszaka” – apokalipszis egy Sík Sándor elbeszélésben című tanulmányai mellett Lackfi János verse és Fecske Csaba novellája szerepel. A Mai meditációk rovat Gáspár Csaba László: Isten-tisztelet és a zene. Gondolatok vallás és művészet kapcsolatáról című írását közli.

A Kritika rovatban Várkonyi Borbála a Várkert Bazár Testőrpalotájában rendezett nagyszabású Kondor Béla-kiállításról ír, a Szemle rovatban pedig többek között Szénási Zoltán: Örökkék ég alatt; Acsai Roland: Szellemkócsagok; Bogdán József: A szavak néha kövek; Hamvas Béla: Nehéz nem szatírát írni és Versegi Beáta-Mária: Lehetőségek – A kiégésen innen és túl című könyvéről olvashatunk ismertetéseket.

Vigilia Szerkesztőség / Magyar Kurír