Megjelent a Vigilia decemberi száma

Kultúra – 2017. december 3., vasárnap | 10:04

A Vigilia ez évi tizenkettedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

„Az Istenfia megtestesülése (…) mindent megváltoztat. »Felülről leszállva« átöleli a tétova és esendő emberlétet, magára veszi a világ bűnét. Máriától születve viszont emberként is belekapcsolódik a háromságos isteni szeretet életébe. Benne végérvényesen eggyé lett az »emberszerető Isten« és szeretetre vágyó, csetlő-botló emberségünk. A karácsony ajándéka: »Az én örömöm legyen tibennetek, és örömötök ezzel teljes legyen«” – írja karácsonyról elmélkedve Örömhír című vezércikkében Lukács László főszerkesztő.

Varga László Mit jelent embernek lenni? címmel ír karácsony és a megtestesülés titkáról, majd Petrus Abaelardus karácsonyi himnuszait olvashatjuk a fordító, Simon Gyula bevezetője után.

A Vigilia immár hagyományos karácsonyi körkérdésének a témája idén „Otthon és otthontalanság”. A válaszolók neves teológusok, írók, költők és művészek: Áfra János, Béres Tamás, Buji Ferenc, Czigány György, Cseke Ákos, Dér András, Gáncs Péter, Gelencsér Gábor, Halmai Tamás, Hegedűs Endre, Iancu Laura, Jeges Valéria Mirjam, Jelen János, Klukon Edit, Kocsis Fülöp, Kodácsy Tamás, Kokas Katalin, Kunszabóné Pataki Anna, Lackfi János, Marno János, Máthé Andrea, Mezei Balázs, Orosz Gábor Viktor, Patsch Ferenc, Sopsits Árpád, Steinbach József, Szabó T. Anna, Szőke Péter, Tóth Krisztina, Várszegi Asztrik, Vasadi Péter, Velkey György és Zalán Tibor.

A lap szépirodalmi részében Friedler Magdolna Csendes éj című novellája és Jász Attila versei szerepelnek, a Kritika rovatban pedig Gáspár Csaba László elemzi Török Csaba Írás és Hagyomány. Kísérlet egy megújult katolikus értelmezésre című könyvét.

Vigilia Szerkesztőség / Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria