Megjelent a Vigilia júniusi száma

Kultúra – 2021. június 6., vasárnap | 16:10

A Vigilia ez évi hatodik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

„1968. december 10-én reggel Wolfgang Amadeus Mozart zenéje szólalt meg Karl Barth bázeli lakásában, Nelly Barth ugyanis olyannyira szeretett zeneszerzőjével akarta felébreszteni férjét, a kereszténység egyetemes történetének egyik legnagyobb gondolkodóját. Az idős teológus azonban az esti imára összekulcsolt kézzel, békés arckifejezéssel feküdt az ágyában, az éjszaka folyamán teljes nyugalomban elhunyt. Előző nap még dolgozott egy előadás kéziratán, s a szöveg annál a mondatnál szakad meg, ahol Barth arra figyelmeztet, hogy az egyház tagjainak a hitben előttük járó atyáikra is mindig hallgatniuk kell. Az előadás munkálatait mások mellett Eduard Thurneysen is megszakította, aki a világ lesújtó állapotát panaszolta fel, mire Barth, akihez több mint fél évszázada barátság fűzte, egyetértése mellett is megjegyezte: »De azért csak ne lógassuk az orrunkat! Soha! Mert van, aki kormányoz!«” – írja Görföl Tibor főszerkesztő Három, nyolc című vezércikkében.

A zene című tematikus összeállítás élén Niceta Remesiana püspök A zsoltáréneklés hasznosságáról című homíliája olvasható Heidl György bevezetőjével és fordításában, majd Kárpáti András: A musziké mindensége, Alois Koch: A kereszténység igazságának bizonyítéka? Szempontok az egyházzene katolikus teológiájához és Robert Sholl: Arvo Pärt és a spiritualitás című tanulmánya. A témához kapcsolódik a Mai meditációk rovatban Karl Barth: Mozart és a teremtett világ zenéje és a Napjainkban Paár Julianna: A magyar népzene lehetőségei a zeneterápiás gyakorlatban című írása. A Vigilia beszélgetése rovatba Pallós Tamás készített interjút Bali Jánossal.

A folyóirat szépirodalmi részében Kemény István, Jász Attila, Vörös István, Méhes Károly és Dobai Lili versei, Győrffy Ákos esszéje és Szilasi László regényrészlete mellett Szávai János: Magyar Sztavroginok. Az Ördögök magyar recepciójáról című tanulmánya szerepel.

A Múltunk és jelenünk rovatban Lukács László emlékezik meg a száz éve született Szennay Andrásról. A Kritika rovatban Szigeti László Terrence Malick: A Hidden Life című filmjét, Lapis József pedig Térey János: Boldogh-ház, Kétmalom utca. Egy cívis vallomásai című posztumusz könyvét elemzi. A Szemle rovatban Simon Tamás László: A ki nem mondott és az el nem mondható, Tompa Andrea: Haza, Éric Vuillard: Napirend és Kálmán Peregrin OFM: Mindszenty, Tomek, Barankovics. Arcvonások és fordulópontok a keleti politika világában című könyvéről találunk ismertetőket.

A Vigilia megújult honlapján részletek olvashatók a legújabb szám néhány írásából.

Vigilia Szerkesztőség / Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria