Látható és láthatatlan a vásznon – Megújulnak a Faludi-filmklubok

Kultúra – 2019. február 13., szerda | 12:05

A jezsuita Faludi Ferenc Akadémia filmklubjai idén nagykorúságba léptek, ebből az alkalomból megújulnak a programok. A DOKU Faludi-filmklub új helyszíne a Premier Kultcafé, a 6.45 Faludi játékfilmes klub pedig a Puskin moziba költözik.

A Faludi Ferenc Akadémia heti rendszerességgel tart dokumentumfilmes, illetve játékfilmes filmklubot. A 2019 tavaszi félév programja egyaránt válogat a magyar klasszikusok (Körhinta, Szinbád) és nemzetközi kortárs rendezők (Dardenne fivérek, Marco Bellocchio, Ken Loach) munkáiból. A vetítéseket beszélgetés követi filmes alkotók és szakemberek vezetésével.

Az akadémia 2001 óta szervezi filmklubjait, ahol az érdeklődőknek alkalmuk nyílik a film alkotóival, szakértő filmesztétákkal a műalkotás tartalmi és formai kihívásait megvitatni. A heti rendszerességgel, szerdánként 18.45-kor tartott vetítések, illetve beszélgetések első helyszínei pinceklubok voltak, később több mint tíz évig az Uránia Nemzeti Filmszínház, majd az ART+Cinema adott nekik otthont.

A 2019. tavaszi programban az utóbbi évtizedek néhány kivételes filmalkotása, magyar és külföldi klasszikusa szerepel. A programok alcíme a „látható és a láthatatlan”. A választott filmek és az utánuk következő beszélgetések azt vizsgálják, hogy a kézzelfogható világ látszólag vaskos és biztos tényei mellett egyáltalán felvethető-e, és ha igen, hogyan jelenik meg, hogyan értelmeződik a film nyelvén életünknek az a távlata, legmélyebb valósága, amely érzéki módon többnyire megragadhatatlan.

A 6.45 játékfilmes klubba műfajtól és korszaktól függetlenül a fenti alapvetés fényében kerülnek be kultikus, klasszikus vagy ritka, illetve kortárs filmek. A DOKU filmklub pedig ízelítőt ad a magyar dokumentumfilm elmúlt ötven évéből, miközben a legfrissebb alkotások is a vászonra kerülnek.

A legközelebbi alkalmak:

Február 13. – DOKU – Domokos János: A te neved (2018) 53’
A Sant’Egidio (Szent Egyed) közösség kapcsán egy különös baráti társaságot ismerhetünk meg egyik szolgálatukon, a hajléktalan emberek gondozásán keresztül.
előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=y1PrGt9ArjE

Február 20. – 6.45 – Dagur Kári: Fúsi (2015) 94’
Eltakart szemmel nem tudsz bújócskázni. Megrekedten élni vagy felébredni, akárhány évesen is.

Február 27. – DOKU – Bálint Arthur: Ikrek (2005) 70’
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ikerpár. Egész nap serényen dolgoztak a mezőn, de néha szakítottak időt a lelkük szépítgetésére is.

Március 6. – 6.45 – Fábri Zoltán: Körhinta (1956) 90’
East Side Story – magyar szerelem, erős magyar arcok, de a történet, ahogy minden emberi: idő és tér nélküli présben pörög, forog, szuszog.

A tavaszi félév teljes programja:

DOKU filmklub

Január 30. Gulyás János: Lujos Kő Pál szobrászművész portréja (2013) 52’
Február 13. Domokos János: A te neved (2018) 53’
Február 27. Bálint Arthur: Ikrek (2005) 70’
Március 13. Tóth Péter Pál: Kodály katonája – Szőnyi Erzsébet zeneszerző portréja (2013) 51’
Március 27. Szalay Péter: „Tündér remények” (dokumentumesszé) (2018) 23’; Szalay Péter:Vázlat prófétákról (2017) 30’
Április 10. Gulyás Gyula: Kifutás – Vonzások és vallomások Arkasa Hudozsnyik – Galgóczy Árpád életéből és emlékeiről (2009–2018) 103’
Április 24. Mispál Attila: Csillaghálóban I. (Emlékek Pilinszky János európai útjairól) (2015) 53’
Május 15. Surányi Z. András: Két hét pihenő (2004) 70’
Május 29. Osgyáni Gábor: Be nem gyógyult sebek (2017) 52’
Június 12. – meglepetés film

6.45 filmklub

Február 6. Andrey Zvyagintsev: Szeretet nélkül (2017) 127’
Február 20. Dagur Kári: Fúsi (2015) 94’
Március 6. Fábri Zoltán: Körhinta (1956) 90’
Március 20. Ken Loach: Szesztolvajok (2012) 101’
Április 3. John Cassavetes: Minnie és Moskowitz (1971) 114’
Április 17. Marco Bellocchio: Szép álmokat! (2016) 134’
Május 8. Paul Andrew Williams: Dal Marionnak (2012) 93’
Május 22. Huszárik Zoltán: Szindbád (1971) 90’
Június 5. Ziad Doueiri: A sértés (2017) 113’
Június 19. Jean-Pierre, Luc Dardenne: Az ismeretlen lány (2016) 113’

További információt ITT találnak.

Forrás és fotó: Faludi Ferenc Akadémia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria