Jézus mint második Ádám, aki legyőzte a kísértéseket – John Milton: Visszanyert paradicsom

A mű kiindulópontja a Szent Máténál (Mt 4,1–11) és Szent Lukácsnál (Lk 4, 1–13) olvasható történet, amelyben az ördög háromszor is megkísérti a pusztában negyven napon át böjtölő Jézust. Míg az Elveszett paradicsomban Sátánt nagyfokú magabiztosság jellemezte, hiszen könnyen megtévesztette az első emberpárt, Ádámot és Évát, most éppen ellenkezőleg, bizonytalanság gyötri. Végignézi Jézus megkeresztelkedését, hallja az égből hangzó mennyei szózatot, látja, hogy galamb képében alászáll az égből a Szentlélek. Emlékszik arra, hogy a mennyből Jézus taszította le őt és démonait a pokolba, de most „az isteni hang szinte villámcsapásként érte: elképedve vette szemügyre a felmagasztalt embert, akit máris ilyen magasról támogatnak”. Az első pillanattól kezdve irigységgel és dühvel szemléli Jézust. Nem tudja, hogy pontosan kicsoda ő, sem azt, hogy milyen céllal küldte Isten, de ösztönösen érzi, hogy sokkal keményebb ellenfél az első emberpárnál.

Míg a gonoszt kétségek gyötrik, addig Jézus pontosan tudja, hogy mire született: „Gyermekként nem leltem kedvem a gyerekjátékban, egész elmém arra állt, hogy komolyan tanuljak, tudjak, és ezáltal tegyem azt, ami mindenkinek jó. (…) erre születtem: azért jöttem a világra, hogy előmozdítsak minden igazságot, minden jogos és erkölcsös dolgot.” A műben Szűz Mária az, aki elárulja Jézusnak, hogy nem ember fia. „Atyád az örök Király: a Föld és a Menny egészén, minden angyal és ember fölött uralkodik.” Jézus isteni, csodatévő ereje már a pusztában megmutatkozik: „Menekült előle a harcias kígyó és a mérges csúszómászók, az oroszlán és a bősz tigris messziről bámult rá.”

Sátán rettegve várja, hogy Éva utódja mikor mér halálos csapást a fejére. Emlékszik ugyanis a Teremtőnek az első emberpár bűnbeesése után tett ígéretére: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod.” (Ter 3,15) A nő utódja Jézus. Sátán legfőbb félelme, hogy „fejünk bezúzása nem azt célozza, hogy megszakadjon minden hatalmunk, szabadságunk, sőt létünk a Föld s a levegő e szép birodalmában, amit elnyertünk magunknak”. Sátán először pásztorgúnyás öregember képében jelenik meg Jézus előtt a pusztában, mint aki az elkóborolt juhait keresi. Ezzel rögtön igazolja, hogy a hazugság atyja (Jn 8,44), szemben az evangéliumi igaz pásztorral, aki utánamegy elkóborolt juhának, hogy visszavigye a nyájába.  Sátán a hamis pásztor, aki kóbor lelkeket gyűjt be. Leginkább azt fájlalja, hogy „a bukott ember visszaszerzi majd helyét, de én már soha”. Legfőbb célja, hogy megakadályozza Jézus küldetését, aki azonban, átlátva ravaszkodásán, így szól hozzá: „Miért sugallod, hogy ne bízzak, hiszen tudod, ki vagyok, ahogy én is tudom, ki vagy.” Sátán ekkor nyíltan bevallja, hogy kicsoda: „én vagyok az a szerencsétlen szellem, aki milliókkal szövetkezve vakmerő lázadásban elveszítettem boldog helyemet, és velük együtt az örömből a feneketlen mélybe löktek le”.

Az első kísértésnél Jézus a negyvennapos böjt után érzi, hogy éhezik. „Nyilvánvaló, hogy a testnek szüksége van arra, amit kér.” Ám bízik abban, hogy mennyei Atyja más módon is kielégítheti testi szükségletét. „Inkább arra éhezem, hogy Atyám akaratát teljesítsem” – mondja. János evangéliuma juthat eszünkbe, amelyben Jézus így szólt: „Az én táplálékom az, hogy megtegyem annak akaratát, aki küldött engem, és véghez vigyem az ő művét” (Jn 4,34).

Jézusnak álmában megjelenik Illés és Dániel próféta. Illésnek hollók hordtak kenyeret és húst, amikor pedig Jezabel elől menekült, a pusztában egy angyal látta el élelemmel. Dániel visszautasította a Nabukodonozor által felkínált ételeket, és inkább lencsét és babot evett. Jézus álmában is megtartóztatja magát, és csakúgy, mint Dániel, csupán kóser ételt eszik. Mivel Sátán később Illésre és Dánielre is hivatkozik, valószínű, hogy köze van Jézus álmához is. Ugyanúgy, ahogyan megkísértése előtt Évára is álmot bocsátott az Elveszett paradicsomban.

Démonai segítségével Sátán finomabbnál finomabb ételeket tesz Jézus elé, ám ő nem eszik belőlük. „Attól függ, ki adja” válaszolja a kísértő kérdésére, hogy elfogadná-e az ételt, ha eléje tennék. Miután Jézus nemet mond a gazdag lakomára, Sátán új módszerhez folyamodik. Elismeri, hogy Jézus magasztos célokra törekszik. „De hogyan valósítod meg? A nagy tettekhez nagy eszközök kellenek, ám te ismeretlen vagy, nincsenek barátaid, származásod alacsony, úgy tudni, egy ács az apád, te magad szegénységben, nélkülözésben nevelkedtél otthon, itt pedig elvesztél a vadonban, és mardos az éhség.” Sátán a társadalmi összeköttetések fontosságára figyelmezteti Jézust, teljesen figyelmen kívül hagyva az isteni gondviselést. Ennek a világnak ő a fejedelme, erre utal, amikor azt mondja: „Akinek kedvezek, lubickol a pénzben, míg az erény, a bátorság, a bölcsesség nincstelenül üldögél.” Jézusról azonban leperegnek Sátán érvei, és így válaszol: „De a gazdagság e három nélkül képtelen megszerezni vagy megtartani az uralmat.” A Föld számos legyőzhetetlennek hitt birodalma bomlott már fel „pazarló bőségük teljében”, míg akikben megvoltak az erények, a legmélyebb szegénységből is kiemelkedtek, és magasztos tetteket hajtottak végre. Jézus itt a rá váró szenvedésekre is utal, amikor a koronát, amely látszatra arany, töviskoronának nevezi.

Milton kiseposzának egyik alapmotívuma a Sátán egyre növekvő zavara, amely Jézus megingathatatlan magatartása miatt lesz mindinkább úrrá rajta. Kudarcát értékelve, „összeszedve minden kígyó-ármányát,” dicsérni kezdi Jézust: „Látom, tudod, amit tudnod kell: helyesen beszélsz, és helyesen cselekszel. Tetteid és szavaid összhangban vannak, szavaid pontosan tükrözik nagyszerű lelkedet, amelyben a jóság, a bölcsesség és az igazságosság tökéletesen megvan.” Márpedig az isteni erényeket nem szabad elzárni a világ elől: „Miért fosztod meg az egész Földet attól, hogy tetteidet csodálja, csak mert megjátszod a magánembert, sőt visszavonulsz a vadonba? Miért fosztod meg magadat a hírnévtől és a dicsőségtől?” Sátán a hiúságra és a tetterőre hivatkozik, és látszólag az egész közösség – tágabb értelemben az emberiség – érdekében beszél. Jézus azonban hajthatatlan: „Hiába minden érved: nem tudsz rávenni arra, hogy a hatalom reményében a gazdagságot hajhásszam, de arra sem, hogy a dicsőség kedvéért kívánjak uralkodni.” Az igazi dicsőség nem harc és háború árán érhető el, hanem egészen más módon: „nagyravágyás, háború vagy erőszak nélkül, békés cselekedetekkel, példamutató bölcsességgel, türelemmel, mértékletességgel.” Jézus egyértelműen fogalmaz: „Én nem a magam dicsőségét keresem, hanem azét, aki küldött: ezzel tanúsítom, honnan vagyok.” János evangéliumának következő sora villan be: „A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött.” (Jn 14,24) 

A dicsőséget illetően Sátán itt kifordítja a Jelenések könyvének azt a részét, amelyben a huszonnégy vén Istent dicsőíti: „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy a tiéd legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtetted a mindenséget, és akaratod hívott létre és teremtett mindent.” (Jel 4,11) Sátán szerint Jézus nem nagyon hasonlít mennyei Atyjára, akinek „nem elég (…), hogy a Mennyben minden angyal őt dicsőíti, az emberektől is elvárja, rossztól és jótól, bölcstől és ostobától egyformán: nincs különbség, nincs kivétel!” Milton „Üdvözítőnk”-nek nevezi Jézust, aki ekkor szenvedélyesen válaszol: „Joggal teszi, hiszen az ő szava teremtett mindent, és nem elsősorban a dicsőségét, hanem hogy kimutassa és minden lélekkel szabadon megossza a jóságát.” Isten tehát irántunk érzett határtalan szeretetéből teremtette a világmindenséget és benne az embert.

Sátán felviszi Jézust egy magas hegyre, és az egész világtörténelmet elé tárja, hasonlóan ahhoz, ahogyan Mihály arkangyal tette Ádámmal az Elveszett paradicsomban. Mindez az övé lesz, ha leborulva imádja őt – mondja neki.  

Az újabb elutasítástól tanácstalanná vált Sátán nem érti, hogy lehet, hogy Évánál mindent elért, most viszont „futott kudarcból újabb kudarcba”. Ám nem adja fel a küzdelmet, „és bár reményét a sikerre elveszítette, tovább folytatja hiú zaklatását”. Ismét dicsérni kezdi Jézust: „Okos és jó is vagy, amennyire egy halandó ember lehet – de csak annyira.” Sátán a pokolba való letaszításától kezdve figyelte Jézust, és arra jutott, hogy „te leszel az én végzetem”. Ám még mindig kétséges számára, hogy Jézus Isten Fia volna-e. Ennek a kiderítése érdekében felviszi Jézust a jeruzsálemi templom legmagasabb ormára. Jézus itt a 91. zsoltárt idézi: „Mert megparancsolja angyalainak (Isten), hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd a lábadat a kőben.” Jézus szilárdan állva marad a lehetetlen helyzetben, bizonyítva ezzel istenségét. Sátán az Elveszett paradicsomban diadalt ült alvezéreivel és démonaival, miután sikerült a terve, hogy bűnbe vigye az első emberpárt. Most azonban „döbbenettől sújtva alábukik (…) a kevély Kísértő, aki sok kudarc után újra és újra rohamra indult, gőgjében lebukott a helyről, melyet ő maga választott ki, hogy legyőzője bukását lássa”. Csak a „szomorú kudarcról” tudott beszámolni bandájának. „Ő, aki olyan kevély volt, hogy meg merte kísérteni az Isten Fiát, most csak pusztulásról, reménytelenségről és gondról tudott beszélni.”

Sátán és démonai lehangoltak, kétségbeesettek, a kísértések próbáját kiálló Jézust pedig az angyalok kórusa dicsőíti: „Atyád hű tükre!” János evangéliuma juthat eszünkbe: „Az Atya és én egy vagyunk.” (Jn 10,30) És a Zsidóknak írt levél: A Fiú az Atya „dicsőségének ragyogása és lényegének képmása.” (Zsid 1,3) Az angyalok isteni és emberi mivoltában is dicsérik Jézust, és előrevetítik földi szolgálatát.

A Visszanyert paradicsomban Jézus második Ádámként jelenik meg, aki az első Ádámmal, a bűnben elbukott emberrel szemben ellenáll a gonosznak, és mindvégig kitart mennyei Atyja akarata mellett. A sátán kísértéseit legyőzve kezdi meg önként vállalt megváltói küldetését.

John Milton: 
Visszanyert paradicsom
(kétnyelvű kiadás, Jelenkor Kiadó, 2020)

Fotó: Magyar Nemzeti Galéria; Jelenkor Kiadó

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. január 24-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.