Mint a pásztor nélküli juhok – Gondolatok a Messiás című sorozatról

Kultúra – 2020. április 4., szombat | 13:21

„Közel az üdvösség! Nincs mitől félnetek! Halljátok szavam, ez az utolsó lélegzetük! A történelemnek vége!” – kiáltja valaki a Damaszkuszban a tömegnek. Kisvártatva erős szél támad, mindent ellep a homok, több helyen bombák csapódnak be, az emberek pánikszerűen menekülnek. Nemsokára azonban kiderül, hogy e „bibliai homokvihar” betemette a várost támadó ISIS szárazföldi erőit és utánpótlásait...

A rettegett Iszlám Állam vereséget szenvedett. A média a szónoknak tulajdonítja az óriási vihar kitörését, ezek szerint az ISIS legyőzése is neki köszönhető. Követői szerint nem más ő, mint al-Masih, vagyis a Messiás (Mehdi Dehbi).

Michael Petroni sorozata, a Messiás elsőre olyan, mintha Jézust mai arab környezetbe helyezték volna. A párhuzam nem csak a néző fejében létezik, hiszen e különös férfira a szereplők is messiásként tekintenek, sőt, egy alkalommal al-Masih is azt mondja magáról, hogy ő az Ige. De bármilyen nagy hatással van is a környezetére, sokszor úgy tűnik, nem igazán tudja, mit fog tenni legközelebb. Először a ciszjordániai határhoz vonul követőivel, itt azonban letartóztatják. A börtönből megszökve – vagy megszöktetve – a jeruzsálemi Templom-hegyre megy, ahol megmenti egy fiú életét. Ezután egy texasi kisvárosban bukkan fel, ahol egy tornádó éppen mindent letarol a puszta földig, a templom kivételével. Felix, a helyi lelkész (John Ortiz) – aki a siralmas anyagi helyzete miatt már azon volt, hogy felgyújtja a templomot – al-Masih lelkes hívévé válik. A kisvárost nemsokára zarándokok százai keresik fel, s miután egy nap a lelkész a családjával és al-Masih-val együtt útnak indul, az emberek is autóba szállnak és követik őket. A karaván Washingtonba megy, ahol al-Masih a Lincoln Memorial Reflecting Pool vizén járva bemutatja a harmadik csodáját.

Egyáltalán nem meglepő, hogy néhányan a maguk politikai és személyes érdekei szerint szeretnék kihasználni a helyzetet. Al-Masih egyik szíriai társát, Jibrilt (Sayyid El Alami) ráveszik, hogy legyen az önálló palesztin állam reklámarca. Al-Masih másik követőjét, Jibril barátját, Samirt (Fares Landoulsi) szélsőséges muszlimok hálózzák be. Eva Geller CIA- ügynök (Michelle Monaghan) szerint viszont az állítólagos messiás egy veszélyes szélhámos, akit a hírszerzésnek ki kell iktatnia, máskülönben elszabadul a pokol. Aviram, az izraeli titkosszolgálat embere (Tomer Sisley) még arra is hajlandó, hogy egy magánakció során szabaduljon meg ettől az újabb biztonsági kockázattól.

Ahogy részről részre haladunk, úgy forgalmazódnak meg bennünk az újabb és újabb kérdések. Vajon ismét egy keresztényellenes sorozatot látunk? Ki ez a férfi? Csak egy szemfényvesztő, esetleg egy politikai megszállott? Vagy tényleg ilyen különös módon tért volna vissza Jézus? És honnan tud olyan sokat azokról, akikkel még soha nem találkozott? Mit jelent az a kijelentése, hogy „Isten mindannyiunkon keresztül cselekszik”? Michael Petroni ügyesen játszik a néző idegeivel. Míg az egyik részben arról győz meg bennünket, hogy al-Masih, ha nem is a messiás, de valami hasonló, addig a következő epizódokban – főleg azokban, melyekben az előéletéről is megtudunk valamit – azt teszi nyilvánvalóvá, hogy csak egy csaló. Al-Masih a megnyilatkozásaival sem segíti a tisztánlátást. Üzenete meglehetősen homályos és túlságosan általános. Ha valaki a személyes gondjával fordul hozzá, annak sem ad egyértelmű választ. Egyvalami biztos: egészen sajátos módon lát bele az emberekbe, sok esetben a legtitkosabb gondolataikat, vágyaikat is ismeri. Mi magunk tehát értelemszerűen al-Masih-ra koncentrálunk, elsősorban azt várjuk, hogy oszoljon el végre a személyét övező homály. Ha viszont a többi szereplőre is fordítunk némi figyelmet, rögtön az evangéliumok ismert sorai juthatnak eszünkbe: „Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok” (Mt 9,35–36).

Kivétel nélkül mindenki arra vár, hogy megmentsék: kiszabadítsák szorult helyzetéből, utat és irányt mutassanak neki, vagy megbocsássanak neki azért, amit évekkel ezelőtt elkövetett. Eva nem rejti véka alá, hogy számára a CIA olyan, mint egy egyház, ügynökeinek pedig a „tanai szerint kell élniük”. Kételyek nélkül hiszi, hogy a jó oldalon áll, ezért akarja mindenáron leleplezni al-Masih-t. Munkamániája és leegyszerűsített világképe azonban csak fátyol, amivel magánéleti problémáit szeretné elfedni. Aviram egy akció során megölt egy gyereket, s bár nagyon szereti a kislányát, a lelkiismeret-furdalás miatt képtelen megfelelő kapcsolatot kialakítani a családjával. Felix hitét alaposan megtépázta az anyagi összeomlás, a vendégétől pedig azt várja, hogy majd visszavezeti Istenhez. A lelkész lánya, Rebecca (Stefania LaVie Owen) mindenáron el akar menekülni a kisvárosból, a karizmatikus férfitól pedig azt reméli, hogy megmutatja neki, hova is menjen. De az amerikaiak mormon elnöke (Dermot Mulroney) is azt szeretné, ha al-Masih mondaná meg neki, mit vár tőle Isten.

A Messiás egy Janus-arcú sorozat. Ha csak al-Masih tevékenységére figyelünk, akkor
meg is botránkozhatunk rajta. Ám ha sikerül némiképp eltávolodnunk tőle, és inkább a többiekre fókuszálunk, rádöbbenhetünk, hogy ami a leginkább közös bennünk, az mégiscsak az esendőségünk.

Fotó: Imdb.com

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2020. március 29-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria