Mit nézzünk? – Műsorok minden napra

Kultúra – 2020. március 30., hétfő | 16:00

A következő hetekben a megszokottnál biztosan több időt fogunk tölteni a számítógép és a tévé képernyője előtt. Egyáltalán nem mindegy, hogy szabad óráinkban csak találomra nyomkodjuk a távirányító gombját vagy tudatosan választunk a különböző tévéműsorok és az interneten elérhető filmek közül. Persze nem könnyű a választás, ezért is szeretnénk ebben most segíteni.

A hét minden napjára szeretnénk rövid ismertetőinkkel két-két filmet ajánlani. A családi megjelölés azt jelenti, hogy felsős gyerekkel bátran megnézhetjük az adott műsort vagy filmet. Felnőtt címkével azt láttuk el, ami a szülőket, felnőtteket segítheti abban, hogy egy kicsit elszakadjanak a hétköznapok problémáitól. Ajánlóinkban nemcsak a tévé, hanem az internetes szolgáltatók műsorai közül is válogattunk.

HÉTFŐ

családi
Paramount TV, 17.00 – Fantasztikus Róka úr (animációs film)
Róka úr csendes odújában él boldog családjával, s legfeljebb szájhősködik: porontyainak meséli régi kalandjait, melyek egykor hívogató tyúkólak és rémisztő gazdáik körül bonyolódtak. Egy nap azonban különleges lehetőség adódik, ami elcsavarja hősünk fejét, aki feleségének tett fogadalmát megszegve még egy utolsó küldetésre indul. Roald Dahl kedves meséjének megfilmesítésére Wes Anderson meghökkentő, de kifizetődő választás volt: az amerikai rendező sziporkázó humora a nagy műgonddal készített bábfilm jelenetein is átsüt, igazi családi élménnyé avatva azt.

felnőtt
M5, 22.00 – Antonia Vai – koncert a MüPából
Bővérű hang, vibráló jelenlét, átható tekintet – Antonia Vai hazánkban született, Svédországban felnőtt énekes-dalszerzőként kicsi gyerekkorától fogva lényében hordozza a muzsikát. Zenéje hol borús, hol napfényes, emellett egyaránt felhasználja a kortárs pop, a folk, a jazz és a jelenkori elektronikus irányzatok ízeit. A Művészetek Palotájában öt éve megtartott koncertjére magyar és külföldi zenészbarátait hívta (többek között a Quimby, az Irie Mafia, az Akkezdet Phiai és a Bohemian Betyars zenekarokból), hogy a hallgatókkal közösen merüljenek el a határok nélküli, önfeledt hangkavalkádban.

KEDD

családi
Paramount TV, 21.00 – A hódkóros (komédia)
Lehet-e depressziót gyógyítani egy kesztyűbábbal? Walter (Mel Gibson) mindenesetre megpróbálja, hogy végre szabaduljon éjsötét gondolataitól, s egyúttal visszalopja magát felesége (Jodie Foster) és gyerekei (Anton Yelchin, Riley Thomas Stewart) szívébe. Nincs könnyű dolga, hiszen a múlt sötét árnyékként telepszik a családra. Jodie Foster Kyle Killen remekül megírt forgatókönyvéből építkező rendezése okosan egyensúlyozik a vígjátéki és a komoly hangvétel között, s bár nem hagyja ki az adódó poénokat, a film fajsúlyos drámaként összességében mégis a megbocsátás nehézségéről mesél.

felnőtt
HBO GO, 16.20 – Colectiv (dokumentumfilm)
2015. október 30-án éjjel felfoghatatlan tragédia történik Romániában: egy bukaresti szórakozóhelyen tűz üt ki, harmincan életüket vesztik, a sebesültek száma kilencven. Egy ország éledezik lassan a döbbenetből, amikor kiderül, hogy a kórházi kezeltek sebei rendre elfertőződnek, a klubnak pedig szabálytalan működési engedélye volt. A közvélemény tiltakozik, a kerületi polgármester, majd a teljes kormány lemond, az igazi botrány azonban még csak ekkor kezdődik. A román egészségügy gyilkos korrupcióját dokumentumfilmben tárja fel két oknyomozó újságíró, borzongató közép-európai tanulságokkal.

SZERDA

családi
Viasat Nature, 19.45 – A nagy hasadék / Tűz (ismeretterjesztő sorozat)
A Szíria északi részétől a Vörös-tenger mélyén át egészen Mozambikig húzódó Nagy-hasadékvölgy szélessége a 30-100 kilométer, mélysége a néhány száz méter és több ezer méter között változik. Ezen az óriási területen több vulkanikus hegy is található, többek között a Kilimandzsáró is. A most látható sorozat egyrészt bemutatja, hogy miként alakult ki ez az egyedülálló geológiai képződmény, másrészt megismertet bennünket az itt élő, egészen különleges állatokkal és növényekkel.

felnőtt
Film Plusz, 23.10 – Riddick (sci-fi akciófilm)
A 22 évente sötétség című filmben már találkozhattunk Riddick-kel (Vin Diesel). Abban sikerült elhagynia egy ragadózókkal teli bolygót, s most úgy tűnik, ugyanez a feladat vár rá ismét. Egy darabig ugyanis egészen jól eléldegélt azon bolygón, amire száműzték, ám egy idő után rá kellett döbbennie, hogy most a vérszomjas vadaknál valami sokkal veszélyesebb is fenyegeti. Lead tehát ad egy vészjelzést, melynek nyomán két csapat is érkezik a bolygóra. Bár mindegyiknek más a módszere, a céljuk ugyanaz: elfogni Riddicket.

CSÜTÖRTÖK

családi
Film Café, 15.00 – A Flintstone család (vígjáték)
Gyerekkorom egyik kedvence volt a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki című rajzfilmsorozat. Joseph Barbera és William Hanna ősemberei azért is váltak kedvenceinkké, mert dialógusaikat „rímhányó” Romhányi József ültette át magyarra. A most látható élőszereplős filmben Frédire (John Goodman) rámosolyog a szerencse, kicsit ügyefogyott hősünkből ugyanis főnököt csinál az élet. Szegény nem is sejti, hogy az események hátterében nem a jósors, hanem valami – vagy valaki – egészen más áll.

felnőtt
Super TV2, 22.10 – Utazók (sci-fi kalandfilm)
Morten Tyldum filmjében az Avalon űrhajó egy távoli bolygó felé tart. A Föld túlzsúfolt és unalmas, ezért szánta el magát az ötszáznál is több utas arra, hogy a Homestead II nevű égitesten új életet kezdjen. Az utazás százhúsz évig tart, de ez szerencsére senkinek nem okoz gondot, mivel egytől egyig mindenki hibernálva szendereg. Ám alig múlik el harminc esztendő a starttól, amikor egy meteorzápor okozta hiba miatt Jim Preston (Chris Pratt) felébred. Egy ideig elvan egyedül, ám amikor meglátja a szép Aurorát (Jennifer Lawrence), komoly dilemmahelyzetbe kerül.

PÉNTEK

családi
Ozone Tv, 19.00 – Hogyan készül? Megmutatjuk! (ismeretterjesztő sorozat)
Néhány évvel ezelőtt egy olyan üzemben jártam, ahol különféle bonbonokat, pralinékat gyártanak. Igazán érdekes volt látni, hogy milyen nagy szakértelem kell még a legegyszerűbb finomság előállításához is. Egy összetettebb eszköz vagy termék elkészítéséhez sokszor alkalmaznak olyan fogásokat és technikákat, ami egy kívülálló számára elképzelhetetlen. Ez a magyar sorozat ezúttal az elektromos bicikli és az abonett gyártásának titkaival ismertet meg bennünket.

felnőtt
Spíler 1, 21.00 – Premier League / Chelsea FC–Everton (futballközvetítés ismétlése)
Az utóbbi hetek sporthíreiben csak a különféle események elhalasztásáról és szüneteltetéséről tudtak beszámolni. A világ legerősebb bajnokságában, az angol Premier League-ben sem rendeznek mérkőzéseket, mindez persze nem azt jelenti, hogy a focikedvelők meccsek nélkül maradnának. Valószínű, hogy a megismételt futballmérkőzések esetén tudjuk már az eredményt, így nem annak alakulására, sokkal inkább a játékra összpontosíthatunk. Ezúttal a top hat között számon tartott Chelsea és a hajdan jobb napokat látott Everton küzdelmét nézhetjük újra.

SZOMBAT

családi
Viasat3, 21.00 – L'ecsó (animációs film)
Ha valaminek igazán nincs helye a konyhában, az a patkány. Ha egy étteremben felbukkan e rágcsáló, akár be is zárhatják. Nagy gondot jelent ez Remynek, aki nemcsak szeret főzni, de mestere is konyhaművészetnek. Egy a gond: Remy bizony egy patkány. Ám amikor Linguini, a kétbalkezes konyhásfiú pártfogásába veszi, Remy végre kibontakoztathatja tudományát. Bár ebben az esetben inkább a négylábú segít a kétlábúnak.

felnőtt
Duna TV, 21.25 – A sas leszállt (háborús filmdráma)
1943-ra nyilvánvalóvá vált, hogy a Német Birodalom nem nyerheti meg a háborút. Mindez persze nem azt jelentette, hogy Hitler mindent feladott volna. John Sturgess filmje ugyan kitaláció, de akár meg is történhetett volna. A háború közepére ugyanis az is kiderült, hogy Churchill személyében a német diktátor emberére akadt. Ezért szervezi meg Radl ezredes (Robert Duvall) azt az akciót, melynek során Steiner ezredesnek (Michael Caine) és embereinek el kellene rabolniuk a brit miniszterelnököt. Egy klasszikus háborús film a hetvenes évekből.

VASÁRNAP

családi
Viasat Nature, 19.30 – Medvék – A legnagyobb túlélők (ismeretterjesztő film)
Az utóbbi években sokat hallunk a medvékről. Sajnos nem azért, mert annyira aranyosak, hanem azért, mert Erdélyben emberekre támadnak. Valóban, egy igazi medve bizony semmiben nem hasonlít azokra a plüssmackókra, melyeket annyira szeretünk. Eljött tehát a kijózanodás ideje! Ebben a filmben a legkülönfélébb medvékkel ismerkedhetünk meg közelebbről. Azt, hogy csak a képernyőn keresztül, valószínűleg nem bánjuk annyira.

felnőtt
Duna Tv, 21.20 – Az ifjú Viktória királynő (történelmi dráma)
Bár II. Erzsébet nemrég lehagyta a leghosszabb ideig trónon lévő brit uralkodók versenyében, Viktória mégis sok mindenben megelőzi modern kori utódját. Míg Erzsébetről szinte csak a családi botrányok miatt hallunk, Viktória neve egy korszakot fémjelez. Eleve kudarcra ítélt az a vállalkozás, mely egész életét kívánná bemutatni, Jean-Marc Vallée filmje éppen ezért csak a fiatalkori évekre fókuszál. Viktória hercegnőt Emily Blunt alakítja.

Baranyai Béla, Paksa Balázs/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria