Nagyböjti kalendárium – 2017. április 14., nagypéntek

Kultúra – 2017. április 14., péntek | 7:01

Idei nagyböjti készületünkben XVI. Benedek pápa Deus caritas est [Isten a szeretet] kezdetű enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Ha a szeretetet látod, látod a legszentebb Szentháromságot” – írta Ágoston. Az iménti meggondolásokban tekintetünket Jézus megnyitott oldalára emelhettük, Őrá, „akit keresztülszúrtak” (vö. Jn 19,37; Zak 12,10), és fölismertük benne az Atya tervét, aki szeretetből (vö. Jn 3,16) egyszülött Fiát küldte a világba, hogy megváltsa az embert. Amikor Jézus a kereszten meghalt, miként az evangélista elmondja, „kilehelte a lelkét” (vö. Jn 19,30) – a Szentlélek azon közlésének bevezetéseként, melyet föltámadása után valósított meg (vö. Jn 20,22). Így teljesedett az „élő víz folyóinak” ígérete, melyeknek a Szentlélek kiárasztásának köszönhetően a hívők bensőjéből kellett fakadniuk (vö. Jn 7,38–39). A Lélek ugyanis az a belső erő, mely összhangba hozza a szívüket Krisztus szívével, és arra indítja őket, hogy az embertársakat úgy szeressék, ahogyan Ő szerette őket, amikor lehajolt, hogy megmossa a tanítványok lábát (vö. Jn 13,1–13), s különösen amikor mindenkiért odaadta az életét (vö. Jn 13,1; 15,13).

(Deus caritas est, 19.)

Emlékezzél meg irgalmasságodról, Urunk, Istenünk, és örök oltalmaddal szenteld meg híveidet, akik számára vére árán szerezte a húsvét szent titkát a te Fiad, Jézus Krisztus. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.

Magyar Kurír