Nagycsütörtök – Az Eucharisztia (Oltáriszentség) és a papság (egyházi rend) alapításának ünnepe

Húsvét a Katolikus Egyház legnagyobb ünnepe, mely a feltámadás misztériuma és a megváltás titka által mint fényforrás beragyogja az egész liturgikus évet. Az ünnepnapok ünnepe, a szent háromnap nagycsütörtökön két liturgiával veszi kezdetét, a délelőtti olajszentelési szentmisével és az esti szentmisével, mellyel az utolsó vacsorára emlékeznek.

Nagycsütörtökön hagyományosan a Katolikus Egyház székesegyházaiban a főpásztorok az egyházmegyéjük papságával koncelebrálva délelőtt olajszentelési szentmisét vagy más néven krizmaszentelési szentmisét mutatnak be. Ekkor szentelik meg azokat a szent olajokat, amelyeket többek között a keresztség, a bérmálás, a papszentelés, a templomszentelés vagy a betegek szentségének kiszolgáltatásakor használnak. Ezen a szentmisén az evangélium elhangzása után a papság megújítja a szenteléskor tett ígéreteit, kifejezve ezáltal közösségét a főpásztorral és az egész Egyházzal.

Az esti liturgia az utolsó vacsorát, Jézus elárultatását és elfogatását tárja elénk, a szenvedéstörténet kezdetét. Az utolsó vacsora az első szentmise és az Oltáriszentség alapításának az ünnepe. Jézus ezen a vacsorán adja a főparancsot: „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 13,34). Olyan tanítás ez, amelynek szolidaritásra és összetartásra vonatkozó üzenete a mai világban különösen is időszerű. Az ószövetségi olvasmány (Kiv 12,1–8. 11–14.) felidézi az egyiptomi kivonulás éjszakáját. A zsidó pészah, a húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe. A szentlecke (1Kor 11,23–26) az utolsó vacsora termét jeleníti meg, ahogy Jézus a tanítványainak ezt mondja: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem…”. Jézus saját testét és vérét hagyja ránk, hogy lelkünket táplálja, vére által megszabaduljunk a bűntől és az örök haláltól.

A nagycsütörtöki evangélium (Jn 13,1–15) a lábmosást tárja elénk, azt a cselekedetet, amellyel Jézus, az Úr és Mester a legalantasabb munkát vállalva mosta meg a tanítványok lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni.

Az esti szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. A liturgia színe fehér – ezért van a pap fehér miseruhában –, az öröm hangjaként szól a mise elején az orgona, és virág díszíti az oltárt. A Dicsőségre minden templomban megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, majd a Glória bevezető sorait követően nagyszombat estig elnémulnak. A mély gyász jeléül ezután csak a kereplők szólnak. A néphagyomány szerint ilyenkor a harangok „Rómába mennek”, és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, ahogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jelét adja.

A szentmise részeként az áldozás után az Oltáriszentséget a pap a templomon át elviszi őrzése helyére, egy mellékoltárhoz vagy egy kápolna tabernákulumába. Ez a cselekedet Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi. Ezután történik az oltárfosztás, amikor is eltávolítanak az oltárról minden díszt, beleértve az oltárterítőt is, emlékeztetve minket Jézus elfogatására és a passió kezdetére. A szertartás végén a csend jelzi a Jézus szenvedésével együttérző fájdalmat.

*

Erdő Péter bíboros, prímás április 14-én, nagycsütörtökön 10 órától a budapesti Szent István-bazilikában főpapi olajszentelési szentmisét mutat be. A szertartás alkalmával újítja meg a főegyházmegye papsága papi ígéreteit.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Metmuseum.org

Magyar Kurír