Nem szabad lemondani a Biblia énekléséről – Szendrei Jankára emlékezünk

Kultúra – 2019. június 11., kedd | 19:45

„A gregorián legnagyobb értéke, hogy a Bibliát énekeljük” – vallotta Szendrei Janka Széchenyi-díjas zenetörténész, egyházzenész, aki június 8-án hunyt el. Rá emlékezünk egy 2008-ban, 70. születésnapja alkalmából készült interjúval.

2008 novemberében az MTA Zenetudományi Intézete kétnapos nemzetközi zenetudományi konferenciát tartott Szendrei Janka tiszteletére, aki november 14-én ünnepelte hetvenedik születésnapját. Zenetudós, egyházzenész, a Schola Hungarica énekegyüttes egyik alapítója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, éveken át az egyházzenei tanszék vezetője, szakíró... – és a sort még hosszan lehetne folytatni. Pályafutását népzenekutatóként kezdte, de érdeklődésének középpontjában a gregorián, a magyar hagyomány feltárása, illetve a középkori hangjegyírás története állt.

– Lassan, de nem véletlenül és előzmények nélkül tértem át a népzenéről a gregorián kutatására. A két területen „felnövekedett” anyagnak ugyanis van egy közös tulajdonsága, mégpedig az, hogy kezdetben mindkettő a szájhagyomány útján öröklődött, terjedt. Vagyis e két hagyomány közös tulajdonságaiból indulhattam ki. A gregorián énekeket a 9. századtól kezdték leírni, a dallamok viszont még akkor sem voltak „leolvashatók”, amikor már neumákkal jegyezték le őket. Érdekelt az a népdalokra és gregoriánra egyaránt vonatkozó sajátosság, hogy bár nem rögzítették a dallamot, azt mégis mindenki tudta énekelni. Ahogy a nép ajkán született dal elérhető és közérthető mindenki számára, úgy a gregorián egyes rétegei is felvetették a taníthatóságnak és széles körben való alkalmazásnak lehetőségét. A népdalokkal ellentétben a gregoriánnál kezdettől jelen volt a tudatos művészi alakítás, s miután rögzítették, „írásbelisége” sokat segít a kutatásában.

– Munkatársaival együtt elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar gregorián kincs feltárásában, megismertetésében és terjesztésében. Mi minden történt az elmúlt évtizedekben ezen a téren?

– Tanárunk, Rajeczky Benjámin megkezdett munkáját egy tudományos osztály keretében folytathattuk. A Magyar Tudományos Akadémián elindult egy projekt, amely a magyar zenetörténet megírását tűzte ki célul. A középkori Magyarország zenekultúráját a kódexekből, a gregorián forrásokból kellett feldolgozni, tekintettel arra, hogy más dokumentum nem maradt fent abból a korból. Tulajdonképpen ez a megbízás indított el a ma is tartó kutatói munkában. A magyar gregoriánról persze csak úgy lehet beszélni, ha összehasonlítjuk a környező országok, illetve Nyugat-Európa vonatkozó hagyományaival. Mindaz, ami ehhez a kutatáshoz kapcsolódott, ajándék volt. Gondolok itt a Schola Hungarica közreműködésével készített felvételekre, és ami talán még ennél is fontosabb, a liturgikus alkalmazásra. Hiszen azért is dolgozunk, hogy a gregoriánt megpróbáljuk visszavezetni a liturgiába, élővé téve az Egyház üzenetét közvetítő zenei nyelvet. A Schola Hungaricával eddig mintegy ötven lemezünk jelent meg, köztük a Magyar gregorián sorozat hat része. A szélesebb közönség ezek alapján ismerheti meg e jelentős anyagot. Mára az MTA Zenetudományi Intézetének egyik legnépesebb osztálya lettünk, és immár tíz éve egyetemi szinten, a Zeneakadémia egyházzene tanszékén is folyik e tudomány és gyakorlat oktatása. A nyolcvanas évek közepétől sikerült külföldi kapcsolatokat is kiépítenünk. Megalapítottuk a nemzetközi Cantus planus munkacsoportot, amely nemcsak gregoriánnal foglalkozik, hanem a középkori liturgikus műzenével is.

– Milyen sajátosságai vannak a magyar gregoriánnak?

– Európa térképe két részre osztható, a gregorián egyik „dialektusa”, a diaton változat a latin országokban, illetve Anglia zenei gyakorlatában jelent meg. A másik, a germán tradíció a dallamok pentaton gondolkodásmód szerinti alakulását mutatja. Ez utóbbi változathoz tartozik a közép-európai gregorián. Az, hogy egy adott dallam melyik tradíció része, összehasonlító vizsgálatokkal, rengeteg apró jel és motívum figyelembevételével határozható meg. A magyar gregorián jellegzetessége, hogy zenei nyelve erősen pentaton, még határozottabban és következetesebben, mint a területen kialakult egyéb germán variánsoké. A későbbi, nem tisztán gregorián alkotásoknak gyakran a szerzőit is ismerjük, és itt már igazi magyar kompozíciókról is beszélhetünk. A magyar zenetörténet első névvel jegyzett alkotásai közé tartozik például Szent István király rímes officiuma, ami a 13. század második felében keletkezett. A szerző, Raimundus neve kiolvasható a matutinum responzóriumainak kezdőbetűiből.

– Min dolgozik mostanában?

– Az elmúlt években sikerült egy-két nagy kutatási pályázatot elnyernünk, melyek segítségével jelentős projekteket tudtunk elindítani. Ami most közvetlenül is a legjobban érint, az a zsolozsma nagy responzóriumait, melizmatikus énekeit tartalmazó kritikai összkiadás előkészítése. Ezt megelőzte a zsolozsmaantifónák kritikai kiadása, amely 1999-ben jelent meg a Bärenreiter Kiadónál. Ebben hozzáférhetővé tesszük az esztergomi kódexekből elérhető összes dallamalakokat, mellettük pedig feltüntetjük a magyarországi ferencesek kódexanyagának itáliai eredetű – vagyis latin, diaton dialektushoz tartozó – dallamvariánsait. Ezzel a magyar gyakorlat két jeles tradícióját párhuzamosan adjuk közre, amely így egyszerre reprezentálja az említett két nagy európai hagyományt. Folytatódnak a forráskiadások a Musicalia Danubiana sorozatban. Most épp a Sátoraljaújhelyen keletkezett „retrospektív” forrás, a 17. századi pálos graduale kiadását készítjük elő. Közép-Európa zsolozsmahagyományából számítógépes adatbázis készült. A CAO–ECE (Corpus Antiphonalium Officii – Ecclesiarum Centralis Europae) nevű program összehasonlíthatóvá teszi a különböző zsolozsmarítusokat. Egyéb privát munkáim pedig változatlanul a középkori hangjegyírás történetével kapcsolatosak.

– Korábban utalt a gregorián „élővé” tételére…

– Nagy örömömre szolgált, hogy közreműködhettem az egyre elfogadottabb énektár, az Éneklő Egyház, valamint egy sor egyéb ilyen célú kiadvány (Graduale Hungaricum, Esztergomi énekes zsolozsma) megalkotásában. Akiket érdekel a műfaj „gyakorlati alkalmazása”, azoknak szívesen ajánlom az alsó-krisztinavárosi templom vasárnap esti miséit, ahol immár harminc éve próbáljuk „visszaadni” a liturgia zenei kincseit. Jó hallani, amikor a hívek is bekapcsolódnak az egyes tételek éneklésébe. A gregorián legnagyobb értéke talán az, hogy általa valóban a liturgia szavai szólalnak meg, hiszen magát a Bibliát énekeljük. Erről nem szabadna lemondani…

Az interjú az Új Ember 2008. november 30-i számában jelent meg.

Fotó: Híradó.hu

Pallós Tamás/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria